KORONDI MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

KORONDI MIKLÓS
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A T/10397. számú törvényjavaslat Magyarország és a Szlovén Köztársaság Kormánya között az államhatáron átvezető közúti kapcsolatok fejlesztéséről szóló keretmegállapodás kihirdetésével kapcsolatos, illetve arról szól. A schengeni övezetben határellenőrzés nélkül, Magyarország és Szlovénia között a 102 kilométeres határszakaszon 9 darab közúti határátkelőhely működik. A közúti teherforgalom Bajánsenye, Magyarszombatfa, Tornyiszentmiklós átlépőkön bruttó össztonna-korlátozással, Rédicsnél korlátozás nélkül történhet. Ennek következtében a kamionok, azaz a nyerges vontatók a 20-40 tonna súlyokkal erre a határátkelőre zúdulnak.
Magyarország tranzitátmenetének kiemelt útvonala Mosonmagyaróvár, Csorna, Szombathely megkerülő, Rédics 86-os főút része az E65-ös nemzetközi észak-dél iránynak. Ez az útszakasz az egyik legproblémásabb. Nem véletlen, hogy több parlamenti képviselőtársam részéről is történt felszólalás a 86-os főút szélesítésével és felújításával kapcsolatban.
Többszöri határidő-módosítás után reméljük, hogy a következő években a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. ígéretéhez híven gyorsforgalmi úttá válik a 86-os főút Győr és Csorna közötti szakasza, és elkészül a csornai megkerülő is.
A 85-ös, 86-os gyorsforgalmi út két győri megyei szakaszának terveit át kell dolgozni, hogy megfeleljenek az uniós környezetvédelmi normáknak.
(18.40)
Emiatt az építkezés csak 2014 tavaszán kezdődhet Győr és Enese, valamint az Enese és Csorna közötti szakaszon. A Győr-Szombathely-Rédics útszakaszon az elmúlt két évben duplájára emelkedett a kamionforgalom, így a balesetek száma is megnőtt. A 2013-as tél is bizonyította, hogy a kamionforgalom komoly gondot és fennakadást idéz elő. Mindez milliárdokba kerül a magyar államnak és nagyon sok munkába a katasztrófavédelemnek, a hatóságnak és az egészségügyi szolgálatnak.
A továbbiakban reméljük, hogy a közös határátmenet fejlesztésével kapcsolatban Rédicsen kívül a többi határátkelőhely is kiépül a 7,5 tonnánál nagyobb súlyú nyerges vontatók átmenetének biztosítása végett. Ennek feltétele mind a magyar és a szomszédos oldalon a közúthálózat kiépítése. Az egyre nagyobb kamionforgalom lebonyolításának megoszlását közúton a jövőre vonatkozóan javaslat tárgyává tesszük. Lehetőség lenne a RoLa gördülőországút-forgalmat ez irányba is kiépíteni. Ez csak úgy lehetséges, ha a vasúti árufuvarozás visszakerül a MÁV-hoz, de addig, amíg ez nem valósul meg, semmi esélyünk bármilyen gördülő országút, szerelvényforgalom elhelyezésére. Pedig 2011 októberében átadásra került a GYSEV Sopron-Szombathely-Szentgotthárd mintegy 116 kilométeres vonala, amely átadás ünnepségén Völner Pál államtitkár úr a következőket mondta: “Nagyon jó lenne, ha a következő ciklusban jól előkészített projektek alapján, brüsszeli jóváhagyással ezeken a vonalakon ki tudnának alakítani egy olyan észak-dél irányú közlekedési folyosót, ahol például a 86-os főút teherforgalmát vasútra lehetne terelni.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A Jobbik-frakció támogatja a közúti határátkelők és a hozzá tartozó úthálózat fejlesztését, átbocsátóképességének növelését, valamint a keretmegállapodás kihirdetését.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Jobbik-frakció és a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem