DR. PUSKÁS IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. PUSKÁS IMRE
DR. PUSKÁS IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A KSH által publikált adatok szerint a GDP 2 százaléka volt a tavalyi költségvetési hiány. Ez lényegesen kedvezőbb a 2,7 százalékos hiánycélnál. Az Eurostat adatai szerint 2010 előtt Magyarország a legrosszabbul gazdálkodó országok között volt, államháztartási hiánya 2004-től messze meghaladta az uniós 3 százalékos mértéket, 2006-ban például 9 százalék fölötti volt ez a mutató. Az előző szocialista-liberális kormány alatt átlagosan 8 százalék volt, 2002 és 2009 között pedig 6,7 százalékos volt a hiány.
(15.20)
Mindezen gyászos teljesítményre kedvező nemzetközi környezetben került sor, amikor a mainál lényegesen könnyebb volt a magas hiánycélt lefaragni.
Az előző kormányok idején a nemzetközi környezet kiemelkedően jó volt, az EU-ban a növekedés 2-3 százalék között alakult. Ezzel szemben Magyarországon az adósságmutató, amely 2001 végén még 53 százalék alatt állt, 2007-re 67 százalékra, a 2010-es kormányátadás idejére pedig 85 százalékra emelkedett. Az adósságmutatót pedig a mesterségesen erősen tartott, a deviza-eladósodást segítő, a hazai termelőket sújtó forintárfolyam is lefelé nyomta.
Az EU Bizottsága is nagyon megengedő volt a rosszul teljesítő tagországokkal. A költségvetési katasztrófaállapotba kerülő, az Európai Unió felé vállalt kötelezettségeit semmibe vevő országok esetében is elmaradtak a szankciók. Jelenleg úgy látom, hogy minden az ellenkezőjére fordult. Az európai környezet, a gazdasági növekedés, a bankok hitelleépítése és az Európai Bizottság korábbi engedékenységét túlkompenzáló, a kilábalást gátló szigor a valóságos teljesítményt sem engedi megmutatni és érvényesülni.
Mindezek fényében kérdezem államtitkár urat, minek köszönhető a 2012-ben elért javulás. Várom válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem