DR. RÉTVÁRI BENCE

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. A legnagyobb egyszerűsítés valóban az, amit képviselő úr mondott, hogy csak azt kell tudni az állampolgároknak, hogy hol van a legközelebbi kormányablak, és reggel 8-tól este 8-ig oda elmehetnek. A kormányablakokban most 62 ügyet lehet intézni, ez év végére 2500-ra bővül, a kormányablakok helyszíne pedig 29-ről 300-ra.
De már van, amit eddig is megtettünk. Például az útlevéllel, okmányokkal kapcsolatos ügyintézésnél a 30 napos ügyintézés mellett lehet 7 napos, 3 napos vagy akár 24 órás határidővel is kérni a személyi okmányok kiállítását, vagy például ha valaki a gyermekének igényel ilyesfajta okmányt, nem kell mindkét szülőnek elmenni, elég az egyik. A gáz- és villanymérők átírásával kapcsolatban 800 ezer családnak mintegy 200 millió forintot spórolunk azzal, hogy 30 nap helyett 8 napon belül kell intézni az ügyeket a szolgáltatóknak, illetve egységes eljárásrend, egységes határidők és egységes formanyomtatványok vannak, tehát több alkalom helyett egyszer elég elmenni. A nagycsaládos gázárkedvezmény esetében például szintén nem kell évente új kérelmet beadni, hanem csak a különböző módosulásokat, az adatokban való módosulást kell bejelenteni, ez 320 ezer főnek segítség, hiszen nekik nem kell évről évre újraigényelni ezeket a különböző kedvezményeket, De akár a mellékvízmérőknél is 25 százalékkal csökkentettük az adminisztrációt azáltal, hogy hat- helyett nyolcévente kell vízmérőt cserélni, és még sokáig folytathatnám a sort.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem