DR. HOFFMANN RÓZSA

Teljes szövegű keresés

DR. HOFFMANN RÓZSA
DR. HOFFMANN RÓZSA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm, és elnézést kérek, ha én hibáztam. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nem áll szándékomban hivatkozni, pláne nem álságosan az egyház és az állam kettéválasztására, de szándékomban áll hivatkozni arra, hogy jogállamban élünk, mind képviselők vagyunk, ön is, én is, ezért a jogszabályokat ismernünk kell, és követnünk kell.
Bármelyik egyház, amelyiket a törvény egyháznak minősít, amennyiben át akar venni egy-egy iskolát, annak a körülményeit, módját jogszabályok határozták és határozzák meg. Ezért könnyű az ön szempontjából arra gondolni, hogy meg lehetne akadályozni a nevesített egyház által történő iskolaátvételt, de nem ennyire egyszerű a helyzet. Bonyolította az is, hogy időközben megváltoztak a jogszabályok: amikor a történet elkezdődött, akkor még az önkormányzatok fenntartásában működtek az iskolák, időközben megszületett a 2012. évi CLXXXVIII. törvény az állami fenntartásba vételről és ezzel párhuzamosan a CLXXXIX. törvény az önkormányzatokról, amelynek értelmében ez év január 1-jétől az állam, jelesül a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a korábbi önkormányzati iskolák fenntartója. Ezért az új helyzetben a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és az egyház vagy egyházak között kell hogy megszülessen a megegyezés minden olyan ügyben, ahol egyház vagy bárki más az iskola átvételéről tárgyal.
Bízzunk abban, hogy a résztvevők a jogszabályok gondos mérlegelésével, a gyerekek érdekének mérlegelésével fogják meghozni a megfelelő döntést. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem