ORBÁN VIKTOR

Teljes szövegű keresés

ORBÁN VIKTOR
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Képviselőtársam! Az ön kérdésére adható és adandó választ akár egyetlen mondatban is elintézhetnénk, el is intézem, ha megengedi: semmi akadályát nem látom annak, hogy ilyen teljesen nyilvánvaló és közérdekű adatok a nyilvánosság számára elérhetőek legyenek.
Itt most leülhetnék, de miután ön volt olyan kedves, és fölidézte azt a vitát és támadássorozatot, amely az ön képviselőtársának egyik e tárgyat érintő fölszólalásakor robbant ki, mégis magáról a jelenségről is kell mondanom néhány szót, amit szeretnék nagy tisztelettel a Jobbik képviselőjének figyelmébe ajánlani.
Mindannyian látjuk, hogy egy súlyos és múlni nem akaró válság rázza meg az európai gazdaságot. Azt is látjuk, hogy nagyon sok országban a válságkezelés sikertelen. Azt is látjuk, hogy Európában a gyűlölet, a kiábrándultság, a düh és a csalódottság uralkodó politikai érzelmek. Ilyen körülmények között minden szóra figyelni kell. Mert amikor ilyen közállapotok vannak egy kontinensen, mint például most Európában, akkor a kisebbségek a történelmi tapasztalatok okán teljes joggal félhetnek attól, hogy előbb-utóbb ennek a helyzetnek a bűnbakjaivá válhatnak. Ez érvényes a Magyarországon élő, de a Magyarországon kívül élő európai zsidó közösségre is. Ezért minden megszólalást, ami ebben az összefüggésben hangzik el, ezerszer meg kell gondolni. Ezt kívánja a bajtársiasság, a többi állampolgár iránti tisztelet, az államalkotó kisebbségeink iránti tisztelet és az emberi méltóság általános parancsolata is.
Ezért nagy tisztelettel arra kérem önöket, ha ilyen kérdéseket vetnek föl, mindig figyeljenek arra, hogy ne sértsék meg a Magyarországon élő zsidó kisebbség alkotmányos jogait. Ha mégis ez bekövetkezne, ha az emberi méltóság sérelme következne be, akkor a magyar kormány a zéró tolerancia jegyében fog eljárni.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem