DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány az elmúlt két évben számos alkalommal bizonyította, hogy mindent megtesz az alacsonyabb érdekérvényesítő képességgel bíró kisfogyasztók, különösen a lakossági fogyasztók védelméért.
A fogyasztói érdekek védelmét szolgáló hatósági feladatot mind a villamos energia, mind a földgáz tekintetében a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, illetve a Magyar Energia Hivatal látja el. A lakossági felhasználóktól a méréselszámolás, számlázás, kikapcsolás, illetve visszakapcsolás, a fogyasztói panasz, egyéb fogyasztóvédelmi panaszok esetében pedig a hivatal, a Magyar Energia Hivatal jogosult eljárni.
(14.10)
Tisztelt Képviselő Úr! Az Országgyűlés a közelmúltban, két hete fogadott el egy törvényt arra vonatkozóan, hogy éppen a rezsidíjcsökkentés által kiváltott szolgáltatói reakciók megfelelő súllyal történő kezelésére a mindenfajta szolgáltatói mulasztást - az egyéb jogkövetkezményeken kívül - külön szankcióval, külön kötbérrel is sújtani rendeli a törvény. A kormány eddig is, most is és a jövőben is elkövet mindent annak érdekében, hogy a fogyasztókat megvédje a szolgáltatók - ahogy ön említette - indokolatlan, meglapozatlan és esetenként tényleg felháborító vegzálásától.
Ugyanakkor kérem, ne feledkezzünk meg arról, hogy az adósságok felhalmozása, felhalmozódása nem mindig magánügy. Ön is említette, talán az egyik parlamenti válaszomban én említettem ezt az 53 százalékos kifogásolási arányt. Ez azt jelenti, hogy az egyik fele megalapozatlan, ami felháborító és állami védelmet igényel, de a másik fele megalapozott, és azt jelenti, hogy számos ember - nem törődve egyébként a lakótársai, a lakóközösségben lakó többi fogyasztótársának az érdekeivel - nem teljesíti fizetési kötelezettségét, holott erre kötelezettsége és módja lenne. Ezért azt kérem, hogy a fogyasztók védelme mellett ne feledkezzünk meg azokról sem, akik viszont kötelezettségeiket nem teljesítik.
A törvény ne ezeket részesítse védelemben, éppen azért, mert - ismétlem - nem egyedi ügy például egy lakóközösségben, egy társasházban, hogy valaki a fizetési kötelezettségének nem tesz eleget, hanem a mellette élő többi családot hozza azok által kezelhetetlen, lehetetlen helyzetbe. Kérem, hogy ezeknek a kérdéseknek a megítélésénél, vitatásánál a szükséges és lehetséges kormányzati lépések megtételének értékelésekor ezt a körülményt is, képviselő úr, vegye figyelembe, és mindezek elősegítése érdekében fogadja el válaszomat.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem