DR. BÁRÁNDY GERGELY

Teljes szövegű keresés

DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A képviselőcsoportunk úgy döntött, hogy támogatja az előttünk fekvő törvényjavaslat elfogadását. Azonban ennek ellenére engedjenek meg pár gondolatot, hogy megosszak önökkel, és pár kétségemet is itt a nyilvánosság előtt elmondjam.
(14.50)
Az én meglátásom szerint e törvényjavaslat vonatkozásában megállapítható az, hogy komoly kétséget lehet támasztani azzal kapcsolatban, hogy ennek a javaslatnak bármilyen társadalmi hatása lesz. Ez az a javaslat persze - és ezt már néhány éves képviselői pályafutásom alatt megszoktam és megtanultam -, hogy ha valaki nem akarja támogatni, akkor azonnal az lesz a reakció, hogy ez az ember a bűnözők pártjára áll, hogy a javaslat ellenzője nem akarja, hogy keményen megbüntessék azokat az embereket, akik a közveszély színhelyén fosztogatnak, nem akarja a javaslat ellenzője azt, hogy az előterjesztő, illetve a jogalkotó megfelelő elrettentő erővel bíró jogszabályokat alkothasson az ilyen jellegű cselekményeknek a megakadályozása céljából. Azt is valószínűsítem, sőt azt tudom mondani, a fejem tenném rá, hogy a radikális jobboldali pártnak az lesz a reakciója minderre, hogy jó, hogy van ilyen javaslat, de ők még szigorúbban szeretnék büntetni, mert még ez sem elég szigorú, és ezért módosító javaslatot fognak előterjeszteni. (A jobbikos képviselők bólogatnak.) Megint csak a fejem tenném rá, hogy ez így lesz. Látom, képviselőtársaim a Jobbik frakciójából bólogatnak, tehát valószínűleg nagyon messze az igazságtól nem járok, amikor ezt mondom. Magyarán szólva, rá fognak licitálni az előttünk fekvő törvényjavaslatra.
Hadd tegyem fel a kérdést, tisztelt képviselőtársaim, hogy most éppen mi az aktualitása ennek a Btk.-módosító javaslatnak. Önök egy új kódexet fogadtak el, ha jól emlékszem, nagyjából fél évvel ezelőtt, de lehet, hogy még annyi sincs. Ez az új kódex még hatályba sem lépett. Tehát a még hatályba sem lépett kódexet kívánják önök tovább szigorítani. Ez azt jelenti az én meglátásom szerint, hogy olyan nagyon koncepcionális alapja annak, hogy önök most ezt előterjesztették, nem lehet.
Én egy ilyen helyzetre emlékszem a közelmúltból, amelynek a megítélése az ellenzék és a kormánypártok vonatkozásában igen eltérő persze, ez a hóhelyzet miatt kialakult veszélyhelyzet, ami miatt még szükség lehet esetleg egy ilyen módosításra az ott megélt tapasztalatok alapján, de örülnék annak, hogyha végül is a kormánypártok az ott történtek vonatkozásában egységes álláspontot alakítanának ki, mert én úgy emlékszem, hogy a miniszterelnök és a belügyminiszter azt mondta, hogy urai voltak a helyzetnek, és semmiféle ilyen jellegű cselekmény, amit ez a mostani Btk.-módosítás visszaszorítani kíván, nem történt. Akkor, tisztelt képviselőtársaim, mégis mi adja az aktualitását és az okát? Én úgy gondolom, hogy semmi más, mint egy múló PR-akció. Ez a véleményem a mostani előterjesztésről.
Az, hogy büntetőjogi oktatók sora egységesen tanítja azt és oktatja, hogy a legrosszabb dolog, amit a jogalkotó a Btk.-val tehet, hogy pusztán politikai megfontolásból egy népszerű javaslatot terjeszt a Ház elé, és darabonként módosítja a Btk.-t, megbontva ezzel a Btk. egységes rendszerét; ennél rosszabbat nem is tehet.
Szeretném nyilvánvalóvá tenni, tisztelt képviselőtársaim, hogy mélységesen elítélem én magam is és a frakciónk is azt, hogyha valaki a közveszély színhelyén bűncselekményt követ el, a közveszély színhelyén fosztogat, lop vagy bármi jogellenes cselekményt megvalósít. De én úgy hiszem, hogy - és még egyszer ismétlem azt, hogy - nagyon átgondolandó az, hogy egy valóban kétes eredménnyel bíró lépés miatt egy, még hatályba sem lépett új büntetőkódex rendszerét bontjuk meg újra. Mindazonáltal - és a frakciónk megfontolását alapvetően ez alapozta meg - támogatjuk ezt a javaslatot, mert úgy véljük, hogy ha a kormány ettől várja azt, hogy ilyen cselekmények ne történjenek majd egy esetleges katasztrófahelyzet esetén, akkor mi ezt a felhatalmazást, ezt a lehetőséget, ha úgy tetszik, biztosítani fogjuk a kormánynak a támogatásunkkal. Természetesen, hogyha ennek ellenére történnek majd ilyen esetek, akkor számon fogjuk kérni a kormányon és a kormánypártokon azt, hogy vajon miért történnek ezek, hiszen önök szerint ez a módosító javaslat szükséges ahhoz, hogy elejét vegyük a fosztogatásoknak és a lopási cselekményeknek a közveszély színhelyén.
Szeretnék még egy dolgot - és már csak a szakmai becsület kedvéért - helyre tenni. Úgy tűnik, hogy nem egyszeri tévedés vagy elszólás volt az a rendészeti bizottság elnökétől, Kocsis Mátétól, hogy ez a javaslat vétség helyett bűncselekménnyé nyilvánítja ezeket az elkövetési magatartásokat. Hiszen Borbély Lénárd, a bizottság előadója ugyanezzel a fordulattal élt, ugyancsak azt mondta, hogy vétség helyett bűncselekmény lesz majd az itteni elkövetési magatartás. Én csak nagyon remélni merem azt, hogy nem ez a - és elnézést, hogy ezt mondom - súlyos szakmai hozzá nem értés az, ami miatt előterjesztették ezt a javaslatot, ugyanis, tisztelt képviselőtársaim, szeretném önöknek nyilvánvalóvá tenni, hogy minden vétség bűncselekmény, ugyanis a kategóriák a következőképp néznek ki: a bűncselekménynek két alkategóriája van, két formája van, az egyik a vétség, a másik meg a bűntett. Tehát az, hogy vétségből valami bűncselekmény lesz, az hülyeség. Az egyet bizonyít, hogy az, aki erről beszél, abszolút nem ért ahhoz, amiről beszél. Tehát még egyszer mondom, tisztelt képviselőtársaim, minden vétség bűncselekmény, ez biztos, hogy nem lesz változás. Ennek ellenére a frakciónk - még egyszer megerősítem - a támogatás mellett döntött.
Köszönöm szépen a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem