FARKAS SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

FARKAS SÁNDOR
FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szél Bernadett asszony olyan megnyilatkozást tett, ami engem egy kicsit meglepett, mintha most kezdődött volna ennek a kérdéskörnek a tárgyalása. Körülbelül 20 éve vagy 25 éve ez folyamatosan kérdés, hogy a visszasajtolás hogyan történjék és milyen elvek alapján. Csak az a baj, hogy az elmúlt 20 évben gyakorlatilag azok a kertészeti fejlesztések mind-mind pont emiatt, az ilyenfajta hozzáállás miatt veszítették el a lehetőségüket. (Babák Mihály közbeszól.) Bűn, aki ilyen szempontból, ilyen gondolatokat vet fel. Még egyszer mondom, pont ezért tartunk ott, ezért tart ma ott a mezőgazdasági termelés, ezen belül a kertészeti ágazat, hogy egymillió tonnával ma már kevesebb zöldség tud az asztalra kerülni, mert nem lehetett ezeket a fejlesztéseket ilyen módon megcsinálni.
Az, hogy egy új kút forrásához vízjogi engedélyek szükségesek, azt gondolom, ott lehet leszabályozni azokat a kérdéseket, azokat az engedélyezéseket, amelyekről itt számtalan szó már esett.
Természetesen a visszasajtoló kutak működésével kapcsolatban is olyan kérdéseket vet fel, amiken a gyakorlati élet számtalan esetben, számtalanszor már túllépett és megoldás született rá. De azt azért nekem magyarázza már meg, legyen szíves, milyen az a vízzel telt léggömb. (Babák Mihály: Ez egy perverz gondolat.)
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem