VONA GÁBOR
VONA GÁBOR
VONA GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy először is azzal kezdjem, hogy mit is tekintek én a vita lényegének vagy továbbmutató lényegének. Formailag egy Btk.-paragrafusról szól ez a vita, és nyilvánvalóan ezt a formai vitát le fogjuk folytatni az Országgyűlésben, de én azt gondolom, hogy ennél azért többről van szó, hiszen a jelképekhez, szimbólumokhoz fűződő társadalmi viszony és ennek a politikához való kapcsolódása a saját történelmünkkel való viszonyunkat, a saját magunkhoz való viszonyunkat is felveti. Azt gondolom tehát, hogy a formai, jogi vitán túl ez egy önismereti, lelkiismereti vita is, és miközben az országgyűlési képviselők többsége és az eddigi vezérszónokok is főképpen ennek a vitának a formai részéről beszéltek, engedjék meg, hogy én a továbbmutató részéről is beszéljek, tehát ne csak a fáról, hanem az erdőről is ejtsek szót.
Először is azt a kérdést kell feltenni, hogy hogyan jutottunk ide, miért kell erről egyáltalán itt most az Országgyűlésben beszélnünk egymással, hiszen a rendszerváltozás után létezett egyfajta társadalmi közmegegyezés, társadalmi megegyezés ennek a kérdésnek a kezelésével kapcsolatban, ami tényleg a rendszerváltozásnak nevezett valami néhány pozitívumának egyike volt. Azt számtalanszor elmondta már a Jobbik, hogy a rendszerváltozással kapcsolatban a megítélésünk egészen más, mint a Fideszé vagy az MSZP-é; mi a rendszerváltozást végső soron nem is tekintjük valódi rendszerváltozásnak, hiszen az intézményi garanciák megtörténtek, valóban demokratikus intézmények jöttek létre Magyarországon, de személyi garanciák nem történtek meg. Én magam is csak csatlakozni tudok tehát ahhoz a gondolathoz, hogy miközben beszélgetünk a vörös csillagról, horogkeresztről és egyéb jelképekről, azért az emögött lévő tartalomról és társadalmi jelenlétről is beszélni kell, és el kell mondani, hogy mind a mai napig vannak ebben az Országgyűlésben olyanok, akik a vörös csillagnak az ilyen-olyan - burkolt vagy kevésbé burkolt - formában történő visszahozatalára törekednek.
Ezt a társadalmi megegyezést - ami mégiscsak fennállt - bontotta meg az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése, majd az Alkotmánybíróság februári döntése. De nem ők voltak azért a kezdeményezők, az ősbűn nem innen eredeztethető, hanem ha feltesszük azt a kérdést, hogy ki rúgta fel ezt a közmegegyezést, akkor Vajnai Attila és a baloldal kínálkozik ide azonnal, hiszen Vajnai Attila volt az, aki egyértelműen provokatív céllal kitette ezt a vörös csillagot a maga kis hajtókájára, és ezzel nagyon sok embernek a lelkébe és az érzéseibe gázolt bele.
(10.50)
Az is köztudomású egyébként, hogy nemrégiben Gyurcsány Ferenc és több baloldali közéleti, politikai szereplő petícióban állt ki Vajnai Attila mellett. Nagyon sajnálom, hogy most nincsenek jelen itt a DK képviselői, ezt általában nem szoktam sajnálni, sőt kifejezetten örülök neki, jelen esetben azért szerettem volna a szemükbe nézni, hogy ezt hogyan értékelik.
Az is elszomorító volt, hogy ezt a fajta cselekedetet, mármint Vajnai Attila vörös csillagos akcióját nem kísérte semmiféle komolyabb társadalmi, politikai felháborodás, demonstráció vagy valamiféle akció, ami különösképpen érdekes annak a fényében, hogyha visszaemlékszünk a tavalyi év végére és Gyöngyösi Mártonnak, a mellettem ülő Gyöngyösi Mártonnak a beszédére, aki egy félresikerült mondatával micsoda nagy hisztériakeltésre adott lehetőséget. Mi történt akkor? Emlékezzenek vissza: hatalmas tüntetések, felháborodások zajlottak, pedig annak a felszólalásnak a lényege az volt, hogy lehet-e a Magyar Országgyűlésben a kettős állampolgársággal rendelkező képviselőknek a másik állampolgárságukat eltitkolni; ezt a kérdést tette fel, hogy ha a vagyoni helyzetünk, az iskolai végzettségünk és egyéb adataink nyilvánosak, akkor miért van az, hogy a Magyar Országgyűlés bizonyos képviselői esetleges más állampolgárságukat titkolni igyekeznek. Ebből a felszólalásból pedig aztán az lett, hogy Együtt Jeruzsálemért címmel a Fidesz, az MSZP és a Hit Gyülekezete közös demonstrációt tartott itt a Kossuth téren, sőt akkora hullámokat kavart ez az egész hisztériakampány, hogy még a Colosseumnál is kiverte a biztosítékot. (Derültség a Jobbik soraiban.) Miközben Vajnai Attila és a hozzá kapcsolódó Gyurcsány Ferenc és egyéb baloldali képviselők egyértelmű - tehát nem egy félresikerült mondatról beszélünk: egy egyértelmű - cselekedete semmiféle ilyen reakciót nem váltott ki, mondhatnám azt is, hogy a politika közömbössége kísérte akciójukat. A lényeg az, hogy ez a társadalmi és politikai megegyezés, közmegegyezés, amely ezt a kérdést övezte, felborult, most itt vagyunk ebben a helyzetben, idekényszerített bennünket Vajnai Attila és az Emberi Jogok Európai Bírósága, hogy ezt megpróbáljuk most valahogy kezelni.
A formai vita során - merthogy mi a teendő, nyilvánvalóan ez a kérdés - nyilvánvalóan két elvet kell valahogy összhangba hozni: az egyik a kegyeleti jog, az emberi méltósághoz való jog, a másik pedig a véleménynyilvánítás szabadsága, azt kell megtalálnunk, hogy ezt a kettőt hogyan viszonyítsuk egymáshoz ebben az esetben. Végső soron két részre bontható az én véleményem szerint ez az egész vita. Az egyik az, hogy ki melyiket tekinti fontosabbnak. Van, aki a véleménynyilvánítás szabadságát, van, aki a kegyeleti jogot. A másik kérdés pedig - és erről nem hallottunk még eddig, vagy csak nagyon keveset - a kettős mércének a megszüntetése.
A Jobbik álláspontja szerint a kegyeleti jog megelőzi a véleménynyilvánítás szabadságát ebben az esetben. A véleménynyilvánítás szabadságát fontos elvnek tartjuk, őrizni, védeni kell, harcolni kell érte, hogyha szükséges, de ennél sokkal fontosabb vagy ennél fontosabb az egyéni méltóságnak és a társadalom megbékélésének a védelme. Ezért sem támogatja vagy tudja támogatni teljes mellszélességgel a Jobbik a jelenlegi enyhítést, és ezért is tartja szomorúnak, hogy ez a parlamenti vita egyáltalán létrejött egyfajta európai és munkáspárti nyomásra, de a Jobbik álláspontja egyértelmű: nem szeretnénk önkényuralmi jelképeket látni Magyarországon, legyen az akár vörös csillag, akár horogkereszt. De nem szeretnénk látni és nem szeretnénk tapasztalni kettős mércét sem - pedig van. Ugyanis amíg a horogkereszttel vagy a nyilaskereszttel kapcsolatban a politikának és az igazságszolgáltatásnak a hozzáállása következetes, addig a vörös csillaggal vagy a sarló-kalapáccsal kapcsolatban azt tudom mondani, hogy következetlen ez a hozzáállásunk, és ez nyilvánvalóan lesugárzódik és lesugárzik a magyar társadalom mély rétegeibe is.
Azt a provokatív mondatot fogom mondani, hogy nem, jelen pillanatban nem a holokausztrelativizálás jelent társadalmi problémát Magyarországon, hanem a kommunizmus relativizálása, nem a náci bűnök tagadása élő probléma, hanem a szocialista rendszer bűneinek a tagadása - gondoljunk csak Biszku Bélának az esetére! És nagyon sajnálom, hogy ennek kapcsán és ezen érzelmek felkavarásának figyelembevétele nélkül Bárándy Gergely képviselőtársam most már rendszeresen ennek a sörmárkának a problémája mögé bújik. Nagyon remélem, hogy nem valamifajta tudatos vagy tudattalan szándék vezérli őt vagy frakcióját (Dr. Bárándy Gergely közbeszól.) arra nézve, hogy esetleg valami kiskaput lehet nyitni a vörös csillag visszacsempészésére egy korsó sörnek a keretében. (Dr. Bárándy Gergely: Nem figyeltél!)
Megpróbálok segíteni képviselőtársamnak, hogy hogyan oldjuk meg ezt a problémát itt Magyarországon. Itt ül ebben az Országgyűlésben Wittner Mária és Murányi Levente, mind a ketten ’56-os szabadságharcosok, társaikat kivégezték ennek a jelképnek az örve alatt, őket magukat is megkínozták, meggyötörték, az életüket kerékbe törték. Miféle bátorság kellene ahhoz, hogy azt mondjuk - és ezt is kellene mondanunk -, hogy ha ennek a sörmárkának a címkéjén vörös csillag van, akkor, köszönjük szépen, nem kérünk ebből a sörmárkából, keressen magának más országot, vagy csináljon Magyarországon más címkét! Miféle bátorság kell? Ezt ki kell mondani, és akkor Bárándy Gergelynek sem lesz többé problémája azzal, hogy mit kezdjünk ezzel a kérdéssel. Tudom, hogy a történelemben voltak már olyanok, akik egy tál lencséért eladták az életüket - mi egy korsó sörért nem fogjuk.
A Jobbik tehát elutasítja a kettős mércét. Kétféle tisztességes hozzáállás van az én véleményem szerint: az egyik az, hogy vagy mindegyiket engedjük, és akkor a véleménynyilvánítás szabadsága mellett törünk lándzsát, vagy pedig egyiket sem; mi ez utóbbi pártján állunk, az “egyiket sem” számunkra az elfogadható álláspont.
Arról is beszéltem, ezzel kezdtem az egész felszólalásomat, hogy ez a vita túlnő önmagán, nem pusztán egy formai jogi vita a Btk.-ról, hanem ennél egy sokkal mélyebb és sokkal lényegesebb vita; mondtam, hogy nemcsak a fáról, hanem az erdőről is kell beszélni, és engedjék meg, hogy most erre térjek rá, mit értek ez alatt. A két elv, a véleménynyilvánítás szabadsága és a kegyeleti jog közötti kapcsolatnak a jobbikos álláspontját megvilágítottam, de azt szeretném elmondani, hogy van két olyan jog, két olyan elv, amely az én véleményem szerint ezeken is túlnő, és ezekkel is foglalkozni kell: az egyik ilyen az igazsághoz való jog, a másik pedig a nemzeti büszkeséghez való jog. Ez a kettő a mi véleményünk szerint és az én véleményem szerint is felülírja mind a kettőt, mind a véleménynyilvánítás szabadságát, mind a kegyeleti jogot, tehát egyikre való hivatkozással sem lehet szerintem az igazsághoz való jogot vagy a nemzeti büszkeséghez való jogot korlátozni - és ez a jogrendszerünkben nem érvényesül.
Az igazsághoz való jog az én olvasatomban a történelmi igazság megismerésének a lehetőségét, szabadságát jelenti, és ha belegondolunk, nagyon komoly lemaradásunk van ebben. Történelemtanárként ha azt mondom ma, hogy a Horthy-rendszernek a vizsgálatát, szereplőinek, személyiségeinek a vizsgálatát el kell végezni, akkor az ember szinte azonnal kiérdemli a médiában a fasiszta, antiszemita, rasszista és egyéb jelzőket. Ha azt mondom - mint a keresztény kultúrában, a keresztény kultúrkörben felnőtt magyar ember -, hogy számomra Prohászka Ottokár meghatározó személyisége a keresztény nemzeti politizálásnak, akkor abban a pillanatban nyilassá válok. Ha azt mondom, hogy a holokauszt is ugyanolyan történelmi tény, amely egyéb történelmi tényekkel, mindenféle tragédiája ellenére ugyanolyan történelmi tény, amely vizsgálatot érdemel, és amelyet meg kell vizsgálni és meg lehessen megvizsgálniuk a történészeknek, abban a pillanatban holokauszttagadóvá válok. Ha azt mondom, hogy Magyarországon a finnugorizmus hosszú-hosszú, évtizedes vagy évszázados uralmát végre meg kellene törni és a valódi gyökereinkre kellene koncentrálni, akkor pedig tudománytalannak lesz az ember kikiáltva. Én azt gondolom, itt lenne az ideje végre, hogy ezekkel a babonákkal meg ezekkel a dogmákkal is leszámoljunk, és végre tényleg lehetőséget teremtsünk a történelmi igazságnak, az igazságnak a jogát a jogrendszerünkben megjeleníteni.
Végül a nemzeti büszkeséghez való jog: ez a legfontosabb, amiről most itt beszélni szeretnék. Ugyanis ebben a vitában ez egyáltalán nem jelent meg, és a Jobbik nem véletlenül nyújtott be ezzel kapcsolatban egy javaslatot, amelyet sajnos a bizottságban, az alkotmányügyi bizottságban tartózkodásokkal, tehát mondhatnám azt is, hogy gyáva nemekkel leszavaztak a nem jobbikos képviselők. Mi lett volna a mi javaslatunk lényege? A javaslatunknak az a lényege, vagy az lett volna és remélhetőleg majd az lesz a lényege, hogy a magyarság ősi tradícióinak szimbólumait, jelképeit, értékeit ápoljuk, védjük meg, adjuk tovább mint közösségteremtő erőt. Elhangzottak már itt külföldi idézetek, külföldi nagy személyiségek idézetei, engedjék meg, hogy én is hivatkozzam egy személyre, Julius Evolára, olasz filozófusra, aki azt mondta, hogy nagyon fontos egy népközösség szempontjából, hogy milyen tradíciót választ magának.
(11.00)
Nekünk van két olyan tradíciónk, a turáni tradíciónk, az ősi magyar tradíciónk és a keresztény középkori tradíciónk, amelynek a jelképei a mai Magyarországon szinte mindennap támadások kereszttüzében vannak, és amelybe bárki beletörölheti a lábát a saját hazánkban. Gondoljunk csak a turulmadárra, gondoljunk az Árpád-sávos zászlóra, gondoljunk a Szent Koronára vagy gondoljunk arra az Imre-pajzsra, amely a házelnöki széktől jobbra található, a kilencoroszlános, Árpád-sávos pajzsra, amely a Magyar Gárdának volt és mind a mai napig több szervezetnek a jelképe és szimbóluma, amelyeket szinte minden egyes nap Magyarországon politikai, közéleti vagy kulturális támadás ér. Tehát mennyire furcsa az, hogy miközben egyesek szeretnének olyan szimbólumokat visszacsempészni, elfogadottá tenni, sőt hajtókájukra tűzni, amelyek alatt valóban embereket gyilkoltak meg, végeztek ki és nyomorítottak meg, eközben egy ilyen Imre-pajzs sérti az érzékenységüket. Tegyük már fel a kérdést, hogy ennek az Imre-pajzsnak a hátterében hány embert öltek meg vagy hány embert nyomorítottak meg, vagy az a Magyar Gárda, amely ezt a jelképet választotta magának, hány embert rövidített meg, kinek ártott vagy kinek tett bármi rosszat.
Idevezet az a beteges közgondolkodás, amely nem szól a nemzeti büszkeség jogáról, vagy nem szól a történelmi igazságnak a jogáról, és egyfajta kisebbségivélemény-diktatúra alakul ki. Én ettől szeretném óvni Magyarországot, és ezért kérem az Országgyűlést, és azért beszéltem erről, hogy erről a valódi problémáról vagy más egyéb problémákról is beszéljünk, mint például arról, hogy vagy a véleménynyilvánítás szabadságának a hátteréből vagy leple alól, vagy pedig a kegyeleti jognak a leple alól egyesek Magyarországon a nemzeti büszkeséghez vagy akár a történelmi igazsághoz való jogot sértik meg folyamatosan, és gyakorolnak kisebbségivélemény-diktatúrát. Magyarországnak pedig nem ilyen kisebbségivélemény-diktatúrára van szüksége, hanem Magyarországnak szerintem arra van szüksége, hogy a magyar embereknek legyen védelmező, segítő, szerető és jövőt, perspektívát nyújtó hazája.
Arra kérem az Országgyűlést, hogy miközben ezt a formai vitát lefolytatjuk, legyen előtte ez a feladat is, és arra kérem önöket, hogy a Jobbiknak az erre irányuló javaslatát és az önök ezzel kapcsolatos álláspontját módosítsák, és támogassák a javaslatunkat.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
