DR. NAGY GÁBOR TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. NAGY GÁBOR TAMÁS
DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tulajdonképpen nem is akartam hozzászólni, de az előttem lévő két jobbikos hozzászólás indított arra, hogy én is szót kérjek.
Örülök annak, hogy úgy tűnik, hogy konszenzus van ebben a szabályozási körben és ebben a benyújtott törvényjavaslatban itt a Ház különböző frakciói között. Egyet azonban, azt gondolom, mindenképpen hangsúlyoznunk kell: az Alkotmánybíróság állásfoglalásának megfelelően az önkényuralmi jelképeket a most előttünk fekvő törvényjavaslat konkretizálja, néven nevezi, és egyúttal azt is előírja, hogy ezen jelképek olyan típusú használata tilos, büntetendő, ami a köznyugalom megzavarására, az emberek méltóságának, kegyeleti érzésének a megsértésére alkalmas használatot jelent.
Ezt azért tartottam fontosnak a vita ezen szakaszában kihangsúlyozni, mert az egyébként nekem sem tetsző Che Guevara-pólók vagy a Heineken-sörcímke valószínűleg a továbbiakban sem lesz büntetendő, mert nem felel meg ezeknek a kritériumoknak. Ezek szerintünk helytelen divatok, de ettől még nem lehet egy, egyébként nyilván a fogyasztói kultúra által megtévesztett, a baloldali ideológiai maszlag által megtévesztett fiatalt ezért büntetőeljárás alá vonni, nem is szándékozik a törvény ilyenfajta fenyegetettséget tenni, ám ahol ezt mint ideológiai jelképet valóban a kommunizmus bűneinek álcázására, elleplezésére, bagatellizálására próbálják meg majd használni ennek az ideológiának a jegyében, és ez alkalmas arra, hogy az emberek kegyeleti érzéseit megsértse vagy a köznyugalmat megzavarja, akkor igenis az államnak fel kell lépnie ezen önkényuralmi jelképekkel szemben.
Ezt az egyet szerettem volna csak hangsúlyozni, és köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem