DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Hogy megtörjem ezt a nagy egyetértést, szeretném elmondani, hogy a Lehet Más a Politika, hasonlóan ahhoz, ahogyan 2010-ben is állást foglaltunk, továbbra sem támogatja azt, hogy a büntetőjog eszközeivel próbáljunk meg elintézni politikai vitákat.
2010 júniusában is, amikor a Fidesz a parlament elé hozta a kommunizmus, illetve a nácizmus bűnei tagadásának büntetőjogi tilalmát, mi akkor is a büntetőjogi tilalom ellen foglaltunk állást, most is így teszünk. Azzal együtt, hogy az a normaszöveg, ami most a Ház elé került, nyilvánvaló, hogy alkotmányos szempontból egy fokkal jobb, mint az a torz és kártékony gyakorlat, ami 1993 óta hatályban volt, hiszen nyilvánvaló, hogy az, hogy eredmény-bűncselekménnyé teszi ezt a tényállást, ez az alkotmányos tesztnek inkább megfelelteti ezt a tényállást, semmint a korábbi normaszövegek.
Ezzel együtt nekem az a nagyon határozott álláspontom, hogy a ’93-as Országgyűlésnek egy szégyene volt az, hogy belement abba a játékba, amibe nem lett volna szabad a politikai elitnek belemennie 1990-ben, hogy elkezdte méricskélni a XX. század rémtetteit. Igen, furcsa mód egyet tudok érteni Murányi Leventével, hogy nincs szükség sem horogkeresztre, sem vörös csillagra a magyar utcákon. És egyet tudok érteni azzal is, hogy összemérhetetlenek ezek a bűntettek. És pontosan ezért ezt a méricskélést a magyar politikának abba kellene hagynia, és a politikai elitnek ki kéne szállnia a történelemkönyvekből. Azt gondolom, hogy egyszerűen nem mérhetők össze sem a nácizmus, sem a kommunizmus bűntettei, és egyáltalán a különböző történelmi korok bűntettei.
Ezzel a tényállással, és azzal, ami továbbél a törvényjavaslatban, egyébként más típusú problémái is voltak jogvédő szervezeteknek, jogtudósoknak vagy éppen a strasbourgi Emberi Jogi Bíróságnak. Nem arra szeretnék utalni, amibe belefutott egyébként szerencsétlen módon a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság, hogy szintén elkezdte méricskélni, összemérni a kommunizmus és a nácizmus bűntetteit. Arról van szó, hogy ahhoz, hogy egy magatartás büntethető legyen, meg kell pontosan jelölni azt, hogy mi az az alkotmányosan védendő, illetve védhető jogi tárgy, amit ezzel a büntetőjogi védelemmel védeni óhajt az Országgyűlés.
Ha az a célja a jogalkotónak, hogy különböző rémképektől kímélje meg a magyar társadalom kisebb vagy nagyobb csoportjait vagy éppen egészét, akkor egész egyszerűen tudomásul kell venni, hogy az ilyen típusú jelképeket nem lehet taxatív módon felsorolni. Látunk olyan erőszakos szélsőjobboldali pártot Európában, konkrétan Görögországban, amelyik nem használja a horogkeresztet, de használ olyan szimbólumot, ami adott esetben a görög társadalomban, az ott élő emberek egy részében félelmet kelthet. És tudunk jó néhány olyan jelképről, például a kommunizmus időszakából, ami nem szerepel ebben a felsorolásban. Tehát vörös csillagot nem lehet hordani, ugyanakkor ha valaki például pufajkát hord, az bár félelmet kelthet, mégsem lesz büntethető. És folytathatjuk tovább a sort.
Egyszerűen azzal kéne számot vetni, hogy technikailag is az a megoldás, amihez folyamodott nagyon szerencsétlen és alávaló módon az 1993-as Országgyűlés, az nem tud célt érni. Soha nem tudunk egy olyan végleges listát készíteni, ami kimerítően tartalmazza azokat a jelképeket, amelyek egy adott korszakban, egy adott időpillanatban valamely társadalmi csoportok számára rémületet keltenek. Nem tudunk ilyen kimerítő felsorolást tenni, semelyik politikai szélsőség irányából.
És természetesen azt sem lehet elhallgatni, hogy a strasbourgi Emberi Jogi Bíróságnak, bármennyire szerencsétlennek is tűnt az indokolása kelet-európai szemmel, azért volt egy olyan érvelése, amit talán érdemes megfontolni. Nevezetesen arról van szó, hogy a kommunizmus bukása utáni Európában vörös csillaggal nem alakultak olyan csoportok, amelyek célzottan, bizonyos társadalmi csoportok megfélemlítését szolgálták, 1990 után. Viszont horogkeresztet használó olyan csoportok, amik kifejezetten arra a célra szerveződnek össze, hogy különböző társadalmi csoportokat vagy éppen menekülteket félelemben tartsanak, ilyenek vannak szerte Európában. Ez az egy különbség van.
Ezzel együtt igen, igaza van Murányi Leventének abban, hogy nincs szükség vagy nincs helye a társadalomban a különböző diktatúrákra emlékeztető jelképeknek. Csak éppen ott van a különbség a LMP és az összes többi párt között, hogy mi egy olyan társadalmat szeretnénk, ahol lemond arról a politikai elit, hogy minden olyan magatartást, amit egyébként erkölcsileg elutasít, azt rögtön jogi normába fogalmaz, sőt büntetőjogi tilalommal sújt.
Azzal vessünk számot, hogy egy olyan társadalomban, ahol a hatalom minden morális normaalkotás alól felmenti a politikai közösséget, és minden számára nem tetsző magatartást büntetőjogi határok közé akar betolni, egy ilyen társadalomban gyakorlatilag az emberek felszabadítva érzik magukat az önálló morális normaalkotás felelőssége alól. Ez a helyzet.
Tehát azt tudom mondani, hogy az LMP egy olyan Magyarországot szeretne, ahol igen, az emberek egyénileg a saját felelősségüknek érzik azt, hogy akkor, amikor egy diktatúrára emlékeztető jelképet használnak, vagy egy diktatúra bűntetteit relativizálják, akkor személyes felelősséget vállalva, személyes kiállással utasítsák ezt el a polgárok. Nem miniszterelnöki betiltásokra van szükség, és nem büntetőjogi korlátozásokra van szükség. Arra van szükség, hogy egy olyan társadalom legyen végre Magyarországon, ahol minden egyes egyén felelősséget érez, nem pusztán a közösségért, felelősséget érez azért, hogy milyen szellemi környezetben élünk, felelősséget érez azért, hogy ebben a közösségben milyen magatartások elfogadhatóak, és milyen magatartásokat kell elutasítani.
Ha továbbra is azt az utat járja a politikai elit, hogy felmenti az egyént az ilyen normaalkotás felelőssége alól, és büntetőjogi eszközökkel akarja megmondani azt, hogy mi helyes és mi helytelen, soha nem lesz Magyarország egy olyan ország, ahol az emberek saját maguk ki fognak állni az igazukért, saját maguk ki fognak állni azért, hogy valamilyen magatartást éppen elutasítanak, megvetendőnek tartanak.
Azt gondolom, hogy mindannyian abban lennénk érdekeltek, hogy a történelmileg feledésre ítélt bűnök vagy a történelmileg megvetésre ítélt bűnök tekintetében kialakuljon egy nagyon mély, érzelmileg is átélt konszenzus a magyar társadalmon belül. Azt, hogy ez létrejöjjön, kockáztatjuk azzal, hogy elkezdünk jelképekkel hadakozni.
Nekünk az a meggyőződésünk, hogy büntetőjogi tilalomnak a szólásszabadság területén akkor van helye, ha a politikai szólás az erőszak nyilvánvaló és közvetlen veszélyével fenyeget.
(16.00)
A jelképhasználat esetén, még akkor is, ha ez a köznyugalom megzavarására alkalmas, az erőszak nyilvánvaló és közvetlen veszélye, függetlenül attól, hogy milyen jelképről van szó, nem forog fenn.
Arra szeretnék emlékeztetni, hogy mind az Alkotmánybíróság több határozatában, mind a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság pontosan amellett érvelt, hogy a sokféleséget tisztelő társadalomban akkor lesz helye a vélemények szabad és erőszakmentes megvitatásának, ha akár a szélsőséges, elfogadhatatlan tartalmú vélemények is szabadon meg tudnak jelenni. Akkor lesz a társadalomnak egy egészséges védekező rendszere a szélsőséges nézetekkel szemben, akkor lesz egy letisztult emlékezet a társadalomban, ha van helye a vitának a szélsőséges, elfogadhatatlan tartalmú nézetekkel szemben. Az ilyen tartalmú büntetőjogi korlátozások pontosan az ilyen vitákat fojtják meg.
S akkor nézzük az elmúlt évek gyakorlatát! Azt lehetett látni például a korábbi kormányzati ciklusban is, amikor mindenféle - Bárándy képviselőtársam pontosan tudja, hogy miről beszélek - ötletrohamok voltak az akkori parlamenti többség részéről, hogy hogyan lehet politikai alapon korlátozni a szólásszabadságot. De ebben az időszakban is az történt, hogy hiába fenyegettek társadalmi csoportokat erőszakkal, Dunába hajigálással például akkor, amikor a gyülekezési jogukat gyakorolták, közösség elleni izgatás miatt büntetőeljárás alig-alig indult. Ellenben a rendőrség azzal szórakozott, hogy ha meglátott egy úgymond tiltott önkényuralmi jelképet valakinek a hátitáskáján, az illetőt elfogta, elvitte, megindította a büntetőeljárást, és ki lehetett pipálni a bűnügyi statisztikában, hogy a rendőrség tette a dolgát és fellépett.
Félrevezetők az ilyen tényállások. Egyrészt aránytalan korlátozását jelentik a politikai véleménynyilvánításnak, másrészt pedig nem alkalmasak arra, ami egyébként a jogalkotónak akár szándéka is lehetne, hogy például a faji alapú erőszakot ilyen tényállásokkal megelőzhesse. Nem megelőzi, hanem a rendőrség számára egy menekülőutat kínál. Egyszerűbb egy adott esetben horogkeresztet ábrázoló hátitáska miatt valakit bezsuppolni és elvinni, semmint felderíteni azt, amikor csoportok kifejezetten arra szerveződnek, hogy megfélemlítsenek magyar állampolgárokat valamilyen jellegzetes tulajdonságuk miatt.
Azt gondolom, hogy akkor, amikor az úgynevezett önkényuralmi jelképek tilalmáról beszélünk, nagyon-nagyon óvatosan szabad csak a külföldi példák felé kapkodni. Azért, mert amikor például a német szabályozást vetik fel az indokolásban, akkor azzal nem kalkulál az, aki a német szabályozásra hivatkozik, hogy Németországban, illetve Németország nyugati felén 1945 után volt lehetőség a XX. századi traumák kényszermentes, erőszakmentes kibeszélésére. Magyarországon erre sem volt lehetőség. A kommunista diktatúra nemcsak egy újabb rémtettet zúdított a magyar társadalom nyakába, hanem lehetetlenné tette azt, hogy az 1945 előtti rémtettekről, például a holokausztról, például Magyarország második világháborús részvételéről, de például Trianonról egy egymás szenvedéstörténeteire nyitott diskurzus alakuljon ki. Tehát abban az időszakban, amikor szerencsésebb nemzeteknél lehetett kibeszélni az adott nemzetnek, az adott társadalomnak a szenvedéseit, adott esetben a felelősségét a második világháború tragédiáiban, Magyarországon erre nem nyílott lehetőség. Magyarországon ráadásul emiatt a különböző történelmi traumák egész egyszerűen egymásra torlódtak.
Azt hiszem, hogy éppen ezért a magyar jogalkotónak nem az a dolga, hogy jelképekkel hadakozzon. A jelenlegi büntetőjogi arzenál a legutóbbi alkotmánybírósági döntés után is elégséges arra, hogy a különböző faji indíttatású erőszakcselekményeket megelőzze. A közösség elleni izgatásnak az 1992 után hatályos tényállása elégséges eszközt ad az államszervezet kezébe, hogy az erőszakra uszítás ellen hatékonyan fellépjen. Az a rendészeti szervek felelőssége és a mindenkori kormányok sara, hogy ezt az eszközt mégsem alkalmazták hatékonyan a nyomozó hatóságok az elmúlt tizenöt évben. De ezért nem a Btk.-hoz kellene újra hozzábabrálni.
Én azt szeretném, hogy Magyarországon egy olyan légkör alakuljon ki, ahol a politika kiszáll a történelemkönyvekből, nem jelképekkel hadakozik, és meghalljuk azt politikai oldalakra tekintet nélkül, hogy ennek a politikai közösségnek a különböző részei milyen szenvedéstörténeteken mentek keresztül a XX. században. Erről akkor lehet nyíltan beszélni, ha leszokunk arról, hogy büntetőjogi eszközökkel próbáljuk meg újra meg újra értelmezni a történelmet. És nagyon óvnám mindannyiunkat attól, hogy akár a mostani vitát is arra használjuk fel, hogy elkezdjük összemérni az összemérhetetlent. Nem összemérhető az, ami 1945 után, illetve 1945 előtt történt Magyarországon. És sajnos azzal kell megalkudnunk, hogy ezek a különböző történelmi traumák egymásra rakódtak Magyarországon, egymásra rakódva terhelték a lelkeket a magyar társadalomban. Ezt a történelmi tényt, ezt a, ha úgy tetszik, szociálpszichológiai fejlődéstörténetet nem lehet büntetőjogi eszközökkel megoldani. Le kell mondanunk arról, hogy ezt az Országgyűlés büntetőjogi eszközökkel kezelni tudja. Ez részint a politikai kultúra kérdése, részben meg az oktatás kérdése. Amikor politikai kultúráról beszélek, akkor pontosan arra gondolok, hogy a politikai kultúra is akkor fejlődik, ha a politikai elit nem gondolja azt, hogy a legsúlyosabb jogkorlátozásokkal, a legsúlyosabb jogi eszközökkel lehet a lelkeket befolyásolni Magyarországon.
Összegezve: úgy látom és a Lehet Más a Politika úgy látja, hogy a politikai véleménynyilvánítás szabadsága tág terei mellett szóló érvek és az a haszon, ami a politikai közösségben keletkezik attól, hogy a politikai vitákat szabadon le lehet folytatni, sokkal többet jelent annál, mint hogy kiragadunk néhány jelképet… (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Egy perc hosszabbítást kérek.
