DR. PUSKÁS IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. PUSKÁS IMRE
DR. PUSKÁS IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Van a magyar politikában egy férfi, aki szeret magáról mítoszokat építeni. Az egyik mítosz, amelyet épít, hogy kívülálló és felülálló. Kívül áll valamennyire a magyar politikán, és talán felette is áll ennek - nem volt tagja pártnak, nem kötelezte el magát. És a másik mítoszához kapcsolódóan alapvetően szakértőként, szakemberként vesz rész, vett részt a politikában. A legkedvesebb mítosza mégiscsak az, amelyet nagy erőkkel épít, miszerint Magyarországot egyszer már visszarántotta a szakadék széléről. Ez az ember, ez a férfi, ez a politikus Bajnai Gordon. Nézzünk mögé egy kicsit ezeknek a mítoszoknak! (Nyakó István: Mit mögé? Alá! - Közbeszólás az MSZP soraiból: Közé!) Próbáljuk meg megnézni, hogy mennyire valósak, a valóság mennyire támasztja ezeket alá!
Nézzük a kívülállóságot! Egyrészt ez a politikus részt vett a Gyurcsány-kormány munkájában, egészen korán, hiszen már kormánybiztosként 2006-tól felépítette azt a fejlesztési rendszert, amely többek között a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek a kialakítását jelentette, kormánybiztosként a fejlesztéspolitikáért volt felelős. Mondhatjuk tehát, hogy azt az intézményrendszert, amely mellett jót még talán azok sem szóltak, akik érintettek benne, de semmiképpen nem mondtak még jót olyanok, akik pályázóként találkoztak vele, tehát ennek az intézményrendszernek a működtetését ez a politikus találta ki.
Aztán ez a politikus önkormányzati miniszterként is részt vett a Gyurcsány-kormány munkájában, és az ő minisztersége alatt kezdődött meg az önkormányzati rendszerből drámai módon a források kivonása, ekkor indult meg az önkormányzatoknak a katasztrofális eladósodása. Ez a férfi tagja volt a Gyurcsány-kormánynak gazdasági miniszterként is, részese volt az ország eladósításának, részese volt annak, hogy Magyarország államadóssága 2010-re, a kormányváltásra meghaladta a GDP-hez viszonyított 85 százalékot. Ez a politikus, Bajnai Gordon részese volt annak, hogy Magyarország, nemcsak az állam, az önkormányzatok, de a családok is olyan mértékben eladósodtak a devizahitelek által, amelynek a következményeit most is szenvedik a családok, az emberek, de amelynek a következményeit az egész magyar gazdaság szenvedi és viseli. Nos tehát, a kívülállósága, azt gondolom, egyértelműen egy tévhit, egyértelműen hazug állítás.
Azzal a kérdéssel kapcsolatban, miszerint ő már visszarántotta az országot egyszer a szakadék széléről miniszterelnökként 2009 és 2010 között, nézzünk ebből a korszakból is néhány adatot. 1200 milliárd forintos csomaggal, forráskivonással, forrásmegvonással érte azt el, hogy Magyarországon valóban nem lett államcsőd, többek között az IMF-hitelnek köszönhetően. De hogyan is történt meg, milyen területekről történt ennek az óriási forrásnak a kivonása? Ekkor zajlott le a 13. havi nyugdíjnak a megszüntetése, ekkor történt döntés arról, hogy a nyugdíjkorhatárt 65 évre emelik, ekkor döntött az ő előterjesztésére a parlament, hogy megszűnik a 13. havi illetmény, és ekkor döntöttek arról, hogy növelik a személyi jövedelemadó mértékét a szuperbruttó bevezetésével. Ekkor döntöttek arról, hogy Magyarországon a gyesnek és a gyednek az időtartama nem három év lesz, hanem két év. Csak néhány döntés arról, hogy mi van e mögött az 1200 milliárd mögött, mi van amögött, amit, ha mítoszt épít Bajnai Gordon, úgy lehet megnevezni, hogy visszarántotta az országot a szakadék széléről. Valójában az országot egy katasztrofális szociális és gazdasági helyzetbe hozta.
Bajnai Gordon nem sok mindent mond a jövőről, amikor a politikai terveiről beszél, de azért néhány dolog már kiszivárgott. Egy héttel ezelőtt egy osztrák lapnak nyilatkozott arról, ami nem lepett meg senkit, miszerint megszüntetné a bankadót, ha ismét kormányra kerülne, ami nyilvánvalóan azt jelenti, hogy Magyarországon azt a jelentős forrást, amelyet a bankadó fedez, a költségvetés számára más módon, az emberek zsebébe nyúlva, többek között a személyi jövedelemadó kulcsának jelentős emelésével lehetne elérni. Megállapíthatjuk tehát, hogy Bajnai Gordon valóban nem tanult és nem felejtett, viszont azt is látjuk, hogy Magyarország tanult az ő tevékenységéből, nem felejti el az ő működését, és soha többet ezt a hibát nem követi el Magyarország, hogy Bajnai Gordonnak lehetőséget ad arra, hogy vezesse ezt az országot.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Pazar volt!)
(9.40)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem