LUKÁCS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

LUKÁCS ZOLTÁN
LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt a rezsicsökkentés ügyében egyértelműen azt az álláspontot foglalta el, hogy támogatjuk a kormány által kezdeményezett 10 százalékos rezsicsökkentést. Ugyanakkor többször elmondtuk, hogy szélesebb körben, nagyobb mértékben és igazságosabban képzelnénk ezt el. Javasoltuk egy másik törvénytervezetben a megélhetési költségekkel kapcsolatban, hogy több mint 20 százalékkal csökkenjenek az alapvető élelmiszerek árai az áfacsökkentéssel, azt mondtuk, hogy vegyük figyelembe a fogyasztás mennyiségét, és vegyük figyelembe a szociális helyzetet az árképzésnél. Erre is adtunk konkrét javaslatot. Azt is javasoltuk, hogy az állami cégek csökkentsék a lakosság részére eladandó energia árát, és azt is javasoltuk, hogy a kormány indítson átfogó otthonfelújítási programot, ezzel a fűtési költségek 30-50 százalékát lehet megspórolni.
Most két új javaslattal éltünk, illetve élünk a Háznál. Erről szeretnék beszélni, és ehhez szeretném kérni a kormánypárti képviselő hölgyek és urak támogatását. Az egyik javaslatunk az, hogy az átlagfogyasztásnak megfelelő mennyiségig 50 százalékkal nagyobb mértékben csökkentsük a lakosság számára a rezsiköltségeket. Ez azt jelenti, hogy az átlagfogyasztásig 15 százalékkal csökkennének a rezsiköltségek, az átlagfogyasztás felett is még csökkennének a rezsiköltségek. Tehát azt az elképzelését a kormánynak, hogy mindenkit érintsen a rezsicsökkentés, ez nem befolyásolja; az igaz, hogy eltérítené fogyasztás szempontjából.
Mi azt mondjuk, hogy a földgáz esetében 2250 köbméter/év, áram esetében 3750 kilowattóra/év fogyasztásig legyen 15 százalékos rezsicsökkentés, és ennél magasabb esetben kevesebb. Ez azt jelenti egyébként, hogy még az átlagfogyasztás háromszorosát véve is 4500 köbméter/év gáz, illetve 7500 kilowattóra/év áramnál is 5 százalékos mértékben így is csökkenne a rezsiköltség. Tehát ez azt jelentené, hogy az átlagfogyasztás alatt 50 százalékkal nagyobb, tehát 15 százalékos csökkenés lenne, míg az átlagfogyasztás háromszorosánál is érvényesülne 5 százalékos mértékben. Azt gondoljuk, ez igazságosabb lenne, ugyanakkor mindenkit érintene, ha ez az igény megmaradna.
A másik javaslatunk azokról szól, akik sajnálatos módon kimaradnak a rezsicsökkentésből, mert nem érinti őket. Ezek azok az emberek, akik szénnel, fával, brikettel, esetleg PB-gázzal tüzelnek, bár azt halljuk, hogy a PB-gáznál lehetséges, hogy most érvényesíteni lehet ezeket a csökkentéseket. Ez 800 ezer háztartás. És arról a 150 ezer háztartásról is beszélünk, ahol már kikapcsolták a különböző szolgáltatásokat. Sajnos, ott olyan szociális helyzetben vannak az emberek, hogy nem is tudnak visszakapcsolódni saját erejükből. Sokszor egyébként az elmaradásukat még tudnák finanszírozni, mert 1000-1500 forintos hátralék miatt szerelnek le villanyórákat, de sok helyütt 25-30, sőt, 45 ezer forintot kérnek azért, hogy egyáltalán visszaszereljék a villanyórát. Tehát a tartozást még csak-csak kifizetnék, de a szolgáltatásba képtelenek visszakapcsolódni.
Azt javasoljuk, hogy hozzunk létre egy szociális alapot azoknak, akik szénnel, fával, brikettel tüzelnek és azoknak, akik ma ki vannak kapcsolva a szolgáltatásból. Ezen szociális alappal természetesen közösen, különböző társszervezetekkel, elsősorban az önkormányzatokkal ki kell dolgozni a támogatás formáit. Egyébként hasonló támogatási formát javaslunk, mint néhány hónappal ezelőtt a fagyhalál elleni alap létrehozásánál, ugyanúgy az önkormányzatok és szociális szervezetek bevonását javasoljuk. De valami ilyen módon lehetne azt elérni, hogy azok is részesülhessenek ebből, akik egyébként a legnehezebb helyzetben vannak, mert nem tud hozzájuk egyszerűen eljutni ez a rezsicsökkentés.
Mi a Magyar Villamos Művek profitját jelöltük meg forrásként; természetesen nem a teljes profitját, de ennek a 90 milliárdos profitnak egy bizonyos részéből, amit a Magyar Villamos Művek realizált az előző évben, úgy gondoljuk, föl lehetne tölteni ezt az alapot. És ha ezt föltöltenénk, akkor nagyon sok, több százezer olyan emberen, családon tudnánk segíteni, akiknek ma ez a törvényjavaslat nem segít, bár elismerve, hogy másokon pedig segít.
Tehát ez a két javaslatunk van, egyrészt ez a típusú árcsökkentés, ami különbséget tesz az átlagfogyasztás alatti és fölötti ügyben és a szociális alap, amely eljuttatja oda is a segítséget, ahová ma nem. Ebben kérjük majd a támogatásukat.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem