DR. PAPCSÁK FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. PAPCSÁK FERENC
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnálatosnak tartom azt, hogy Ertsey Katalin képviselőtársunk nem vett részt a vitában (Ertsey Katalin: Én ott voltam.), és nem olvasta el a polgári törvénykönyv tervezetét sem. A polgári törvénykönyvnek az élettársakra vonatkozó rendelkezései nemhogy nem vonnak el senkitől semmilyen jogot, hanem kifejezetten biztosítják számukra a szerződéskötési szabadságot. A polgári törvénykönyv családjogi részében kiemelt szerepet kap. Azt gondolom, ideje lenne forgatnia ezt a munkát.
A zárószavazáshoz érkeztünk. A zárószavazással érintett módosító javaslatok csak rendezettebbé és kiszámíthatóbbá tették, illetőleg a kodifikációval érintett részek pontosító rendelkezéseket tartalmaznak. Arra kérem önöket, hogy támogassák. Hosszú-hosszú évek óta várunk erre a kódexre, még talán úgy is fogalmazhatnék, hogy 500 éve várunk erre. Valamikor 1512-1513 táján egy Werbőczi István nevű ítélőmester úgy ítélte meg, hogy polgári jogokat emel be törvényi szintre, akkor az akkori országgyűlés nem fogadta el. Most egy történelmi pillanathoz fogunk érkezni, reményeim szerint néhány perc múlva. Itt megalkothatjuk az 1999 óta készülő polgári törvénykönyvünket. Azt gondolom, ez egy ünnepi időszak.
1959-ben, amikor egy polgári törvénykönyvet alkottak, akkor egy polgári törvénykönyvet alkottak polgárok nélkül, tulajdonról rendelkeztek magántulajdon nélkül. Most egy szabad országban, azt gondolom, megalkothatjuk ezt a fantasztikus törvényt. Minden egyes esetben az alkotmányügyi bizottságban, illetőleg itt a parlamentben szakmai vita folyt. Azt gondolom, ez az a kódex, amelynek vitája során csak és kizárólag szakmai vitát folytattunk. Arra kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák a polgári törvénykönyvet szavazataikkal, illetőleg a zárószavazással érintett módosító indítványokat.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem