DR. RUBOVSZKY GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ígérem, nem fogom kibeszélni a tíz percet, de azért egy-két dolgot kénytelen vagyok a tisztelt Országgyűlés emlékezetébe idézni. Az a vita, amelyet most Steiner Pál úr elkezdett, és amit a kereszténydemokrata módosító indítvánnyal kapcsolatban elmondott, az az általános vita része volt, órákon keresztül tartott a vita.
Tisztelettel én akkor is elmondtam, és most is elmondom, hogy a magyar jog fennállása óta olyan részletességgel és pontosan nem rendezte az élettársi viszonyt, mint amit ez a polgári törvénykönyv most meg fog tenni. Az pedig, hogy a polgári törvénykönyv egyik könyvéből mi javasolunk áttenni a másik könyvbe bizonyos rendezési dolgokat, ezt szeretném kihangsúlyozni, hogy ez egyáltalán nem az élettársi kapcsolat ellen megy. Engem ugyan megkérdezett Steiner képviselő úr az egyik televízióadás közben, hogy mivel nem engedem be a bejegyzett élettársakat a polgári törvénykönyvbe, akkor ők nem is polgárok. És erre mondtam neki, hogy mivel az egyházak sem kerültek be, akkor az egyházaknak sincs polgári joguk? A bejegyzett élettársak nem kötnek adásvételt? És most is jól szórakozik ezen a viccen Steiner képviselő úr. Ahogy ő ezen jól szórakozik, ugyanolyan komolyan kell venni ezt az MSZP-s hozzászólást.
Én fenntartom azt, amit a tisztelt Ház decemberben elfogadott, amely szerint az élettársi kapcsolat rendezése és az élettársi jogviszony - mint a felek között kötendő szerződésforma - a polgári jog kötelmi részében legyen benne. A családjogi vonzattal rendelkező kérdéseket decemberben a tisztelt Ház módosító indítványként elfogadta, mi ennek a decemberi módosításnak a következetes végrehajtását kérjük, és ennek megfelelően kérjük, hogy az alkotmányügyi bizottság által előterjesztett módosító indítványt szíveskedjen a tisztelt Ház elfogadni. Erre azért van szükség, tisztelettel, mert az összefoglalt egységes javaslatba alternatívaként került be két megoldás, az pedig lehetetlen, a kettő közül választani kell. Steiner képviselő úr az alkotmányügyi bizottsági ülésen is úgy nyilatkozott, hogy a kormány által javasolt variáció számukra is kedvezőbb, úgyhogy ezt ők ott támogatták, akkor ez nem vitás.
Tisztelettel, ezeknek a félreértéseknek az elkerülésével kérném, hogy a törvényjavaslatot a Ház szíveskedjen elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem