HARRACH PÉTER

Teljes szövegű keresés

HARRACH PÉTER
HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hallottunk az LMP-s képviselő asszony részéről, lehet, hogy hattyúdal volt talán, egy frakcióbeli utolsó felszólalást, de mindenesetre egy ideológiai indíttatású és tévedésektől hemzsegő felszólalást. Indulatos volt ez a felszólalás. Egyetlen tévedést azért hadd említsek: beszélt a gyermeket nevelő nagyszülő vagy nagynéni mégis családnak számító együtteséről. Ha elolvasta volna a családok védelméről szóló törvényt, akkor a gyámságról is olvasott volna. (Ertsey Katalin: Inkább a gyámságról szól, de nem erről van szó.) És ha azt elolvasta volna, hogy ebben a törvényben és ebben a definícióban minden gyermek családban él, akkor is, ha egy szülője van, akkor is, ha egy élettársi kapcsolatban születik, ha elolvasta volna, és tudomásul veszi, akkor ilyen ostobaságokat nem mondott volna, mint amit most a beszédében mondott. (Derültség és taps a kormánypárti frakciókban. - Közbeszólás ugyanott: Úgy van.) Még egyszer szeretném világosan kimondani: minden gyermek egyforma, és minden gyermek családban él.
Nézzünk egy másik kérdést, a párkapcsolatok kérdését: tessék tudomásul venni, hogy nem minden párkapcsolat alkot családot. (Közbeszólások a kormánypárti frakciókból: Úgy van.) Például az egyneműek kapcsolata soha nem fog, és eddig sem alkotott családot. (Taps a Jobbik és a kormánypártok padsoraiban. - Közbeszólások ugyanott: Így van.) Semmi bajunk az egyneműek kapcsolatával (Közbeszólások az MSZP és az LMP soraiból.), önök tudják, hogy mi a bajunk persze. Tiszteljük a személyes döntést, mindenkinek magánügye, de ne tegyük mintává a családban élők számára. Tiszteletünk és megbecsülésünk jeleként egy önálló törvény rendelkezik az egyneműek élettársi kapcsolatáról.
A másik párkapcsolat azoké, akik nem választják különneműként a házasságot. Szabad döntést hoznak, egy szabad életformában való élés kedvéért. Miért akarjuk rákényszeríteni a házasság jogkövetkezményeit azokra, akik úgy döntöttek, hogy nekik nem kell a házasság? A harmadik pedig a házasság, akik vállalják, hogy a társadalom előtt is egy, szándékuk szerint hosszú távú vagy akár életre szóló és a gyermekek előtt is nyitott párkapcsolatot létesítenek. És ha megfigyelte a mondanivalómat, akkor a mondanivaló központjában a gyermek áll. Az a gyermek, akit akár egy szülő vállal, akár élettársi kapcsolatban élő szülő, akár házasságban élő szülő. Az ő érdeke a legfontosabb számunkra. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem