TÓBIÁS JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

TÓBIÁS JÓZSEF
TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az ügyrendi állásfoglalásról való döntést azért kértük, mert 2012. november 12-én egy napirend előtti felszólalás során, amelyet szeretnék idézni, Lukács Zoltán képviselőtársam a következőket mondta.
“Köszönöm szépen. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az iskolák államosítása kapcsán - elnézést a hasonlatért - az a filmbeli betörőpáros jut eszembe a kormányról, akik állnak a ház előtt és azon tanakodnak, hogy pajszerrel vagy álkulccsal menjenek-e be, aztán a végén kiderül, hogy egyik sincs náluk. Önök, tisztelt kormánypárti képviselők, most pont így viselkednek (Zaj a kormánypárti oldalon.), vinni akarják az önkormányzati iskolákat, le akarják nyúlni a vagyont, amit a helyi közösségek éveken, évtizedeken keresztül fenntartottak, fejlesztettek és a helyi közösségek évtizedeken keresztül…” Itt aztán hangzavar. “Idegesek? Nyugodjanak meg!”
Az elnök ebben a helyzetben: “Felhívom kormánypárti képviselőtársaim figyelmét, hogy a demagógia a szólásszabadság része, úgyhogy legyenek szívesek türelemmel hallgatni. (Derültség és taps a kormánypárti oldalon. - Nyakó István: Ez nem a Fidesz választmányi ülése, elnök úr!) Legyen szíves elhagyni az üléstermet, képviselő úr! (Nyakó István: Ez nem a Fidesz választmányi ülése!) Képviselő úr, felhívom a figyelmét, hogy tüzetesen olvassa el a Házszabályt, és abból fakadóan vonja le a konzekvenciákat… Ha nem képes tisztességesen viselkedni, megvonom önöktől a szót. Ilyen egyszerű! Parancsoljon, folytassa!”
A Magyar Szocialista Párt álláspontja, hogy az Országgyűlésről szóló törvény 2. § (2) bekezdésének f) pontja szerint az Országgyűlés elnöke minden körülmények között részrehajlás nélkül vezeti az üléseket. Az akkori levezető elnök éppen Kövér László házelnök úr volt, aki ezt a kötelezettségét megszegte, hiszen levezető elnökként tartalmi minősítést tett egy országgyűlési képviselő napirend előtti felszólalásáról. Ezzel a minőségével visszaélt; ebből adódóan, hogy politikusként hogyan szólal meg az Országgyűlésben, az vérmérséklet kérdése és a politikai hovatartozás kérdése, levezető elnökként ilyet nem tehet.
Szeretném továbbá jelezni, hogy az Országgyűlésről szóló törvénynek a tárgyalási rend fenntartására, a fegyelmi jogkörre vonatkozó 18., valamint a házelnök rendészeti jogkörére vonatkozó 19. alcíme sem tartalmaz olyan rendelkezést, amely alapján az ülésteremből való távozásra kellene felszólítani egy képviselőt. Szankcióként kizárólag szómegvonás, kizárás, pénzbírság és képviselői jogok gyakorlásának felfüggesztése alkalmazható, a kivezettetésre vonatkozó rendelkezések pedig még nem léptek hatályba a 2012. év végén.
Ezért önmagában az, hogy az alkotmányügyi bizottságnak az az általános érvényű állásfoglalása, amely dodonai, mondhatnám: salamoni módon megfogalmaz egy olyan helyzetet, amely nem is állt elő, hiszen a törvény egyértelműen rögzíti, azt rögzíti, hogy a házelnök e minőségében, amikor vezet, nem lehet részrehajló, nem fogalmazhat meg tartalmi álláspontot, legfőképpen, ahogy egy országgyűlési képviselő nem minősítheti a házelnök munkáját, és erre sokszor fel is hívja a figyelmét a levezető elnök jogosan az országgyűlési képviselőknek, ezért egy országgyűlési képviselő az ügyrendi bizottságon keresztül tudja azt érvényesíteni, ha a Ház működésében, a levezető elnöki tevékenységben tartalmi álláspontok jelennek meg az ülésvezetői székből.
Ezért szeretnénk jelezni, hogy mindaz, amit az általános érvényű állásfoglalással az alkotmányügyi bizottság többsége elfogadott, az nem más, mint az, hogy szembemennek a saját maguk által elfogadott országgyűlési törvénnyel. Mert ha a törvény szellemében és tartalmában akarnak eljárni, akkor bármilyen fura, a levezető elnököt, konkrét esetben Kövér László házelnök urat igenis megrovásban részesítené az ország Háza.
(18.50)
Ez pedig azért kellene, mert az úgy nem fog menni, hogy már a múltban is volt olyan megszólalása a levezető elnöknek, amely nem azt sérti, hogy egy országgyűlési képviselő hogyan beszél, hanem azokat a választókat sérti meg ezáltal, akik az ország Házába küldték az országgyűlési képviselőket.
Ezért nagy tisztelettel kérem az Országgyűlés többségét, hogy tegye lehetővé, hogy az önök által elfogadott törvény betűjének megfelelően ne fogadja el ezt az általános érvényű állásfoglalást, ezáltal adjon helyt annak a beadványnak, amely viszont az Országgyűlés törvénye értelmében megrója a levezető elnököt.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem