TÓBIÁS JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

TÓBIÁS JÓZSEF
TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ígérem, nem tartom már fel sokáig önöket. Papcsák képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy pontosan ez a probléma, amit Balczó alelnök úr is megfogalmazott, hogy önmagában azzal, hogy általános érvényű állásfoglalást fogad el a bizottság, semmi baj nincs, mert ami le van írva, az rendben van. A konkrét ügyhöz nincs viszonya. Mert a konkrét ügyben semmi mást nem kellett volna megállapítani, mint azt, hogy az Országgyűlési törvény 2. §-ának f) bekezdése alapján igenis a levezető elnök tartalmi álláspontot alakított ki egy képviselő felszólalásával szemben. Ennyit kértünk, semmi több nem kellett volna.
Hozzáteszem, mind a múltban, mind pedig a jövőben lévő esetleges anomáliák, amelyekben szerintem nem szektorfüggő a történet, tehát bárhonnan előjöhet - mikor fogjuk megakadályozni? Tehát önök mikor fogják majd azt mondani? Egyoldalúlag egyszer csak lesz egy konkrét állásfoglalás? Csak éppen az a baj, hogy jelen pillanatban a házelnökről van szó? Szerintem pont ő járhatna jó példával elöl, ha azt mondja, hogy igenis hibáztam. De ha én hibáztam, akkor utána már egyetlenegy alelnök sem hibázhat. Ezt kellene kimondani egyszer végre.
(19.00)
Csak az lesz, hogy most ezt itt elkendőzzük, majd a következőt is elkendőzzük, és mindig fogunk itt beszélgetni, pedig sokkal egyszerűbb lenne az eljárás, ha annak a passzusnak, amit a törvény leír, érvényt szereznének. Ezért higgyék el, ez most nem presztízskérdés, bár lehet, hogy önöknek az, számunkra a jövő szempontjából fontos, hogy igenis a házelnök és a levezető elnök olyan szabályokkal rendelkezzen, olyan eseti konkrét állásfoglalásokkal rendelkezzen, hogy onnantól kezdve automatizmus. (Babák Mihály közbeszól.) Szeretném mondani, tisztelt bekiabáló képviselőtársamnak, hogy a türelem a bölcsek erénye, várja ki, legyen szíves, jó? Köszönöm szépen. (Babák Mihály: Én türelmes vagyok.)
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem