DR. VARGA LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Hát nyilván nem válaszolt a kérdésemre, de ezt már megszokhattuk. Én azt tudom mondani, hogy nagyon sajnálom azt, amilyen helyzetben ön van, hiszen egy antiszociális kormány szociális államtitkáraként nyilván ez kellemetlen feladat. Én azt tudom önnek mondani, hogy lehet itt több száz milliós kampányokat csinálni közpénzből álcivilekkel, lehet propagandával tömni az emberek fejét, de az emberek a valóságban élnek - erről is szólt ez az azonnali kérdés -, és egyre inkább a bőrükön érzik azt, hogy milyen az önök politikája. Lassan három év után egyértelműen a vagyonosabbaknak, a nagyobb jövedelműeknek kedvez, és valójában tényleg nem hagyott senkit az út szélén, mert a társadalom egy jelentős részét tulajdonképpen belökte az árokba. Ezt be kéne fejezni, és máshogy kéne politizálniuk, de nem sok illúzióm van ebben a tekintetben.
Én egyet kérnék öntől: belénk, szocialista képviselőkbe lehet rúgni, meg is teszik ezt eleget, de legalább azokba az emberekbe ne rúgjanak, akiknek ennyit ártott az önök politikája.
Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem