SOLTÉSZ MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

SOLTÉSZ MIKLÓS
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Négy évvel elkésett a kérdésével. Négy évvel elkésett a kérdésével azért, mert azok a számok, amiket most felsorolt, akkor valóban igazak lettek volna, és valóban óriási gondot okoztak az embereknek.
Én nem tudom, hogyan gondolják mégiscsak azokat a felvetéseket, miszerint ha 2002 és 2010 között közel 200 százalékkal emelkedett a gáz lakossági ára, vagy amikor 2002 és 2010 között a villamos áram ára közel 97 százalékkal emelkedett, hogy ez az összeg nem terhelte az akkor Magyarországon élő, középen lévő és legszegényebb családok életét? Akkor miért nem tiltakozott ez ellen? S most, amikor 10 százalékkal csökkentettük a rezsi díját és meg is valósítottuk, akkor január elején azt mondták, hogy ez lehetetlen, először azt mondták, hogy ezzel tönkre fogjuk tenni a költségvetést, mert nem lesz áfabevétel, azt mondták, hogy ezzel tönkretesszük azokat a cégeket, amelyek akármilyen rezsiszolgáltatásban részt vesznek, és ezzel meg fog szűnni a szolgáltatás, majd utána az ön mellett ülő Józsa képviselő úr egy vitában azt mondta: most már olyan a helyzet, hogy az a baj, hogy nem 10 százalékkal kellene csökkenteni az árakat, hanem 20 vagy akár 25 százalékkal. Önök komolyan gondolják ezt a politikát? Komolyan gondolják azt, hogy ezzel a legszegényebb emberek, de bárki más is, akit át akarnak verni és be akarnak csapni, újra az önök politikája mellett fogják letenni a voksukat? (Dr. Józsa István: Igen.) Kérem önöket, hogy ha már kijöttek a szaunából, ha már nem lezuhanyoznak, hanem leszaunáznak, akkor legalább ne hülyítsék az embereket, hanem gondolják át, hogy nyolc évig mit tettek ezzel a szerencsétlen országgal és a szegény emberekkel!
Köszönöm szépen a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem