HALÁSZ JÁNOS

Teljes szövegű keresés

HALÁSZ JÁNOS
HALÁSZ JÁNOS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mielőtt tételesen cáfolnám az ön hamis állításait, először is a beteg embereket szeretném megnyugtatni: Móron és az egész országban biztosított a magas szintű egészségügyi ellátásuk. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Hogyan?)
Másodszor az egészségügyi dolgozókat szeretném megnyugtatni: Móron és az egész országban szükség van a munkájukra a jövőben is. (Dr. Józsa István: Nem hisznek önnek!)
(15.50)
Harmadszor pedig: kérem, ne erősítse azt az általánossá vált véleményt, hogy a szocialisták hazudnak reggel, éjjel meg este, ne mondja azt, hogy korábban nem kapott választ a kérdéseire. Az idén január 10-én feltett kérdésére január 25-én választ kapott.
Tisztelt Képviselő Úr! Amikor átvettük a kormányzást 2010-ben, az egészségügy az összeomlás szélén állt, köszönhetően önöknek, szocialistáknak. Eladósodott kórházak, hosszú várólisták, magas gyógyszerárak. (Dr. Józsa István: Azóta összeomlott.) Önök ahelyett, hogy megszüntették volna a felesleges pazarlást, inkább a betegeket sarcolták meg a vizitdíjjal és a kórházi napidíjjal. Önök ahelyett, hogy pályára állították volna az egészségügyet, inkább több száz milliárd forintot vontak ki az ágazatból. Önök ahelyett, hogy megmentettek volna több kórházat (Zaj az MSZP soraiból. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Cseréld le a beszédíródat!), inkább sorra zárták be az egészségügyi intézményeket. Mi ezeknek gátat szabtunk. Azért szerveztük át az egészségügyet, mert önök működésképtelenné tették. Tavaly már ön is tagja volt a szocialista frakciónak. Talán arra is emlékszik, hogyan szavazott év végén az egészségügyi dolgozók, az orvosok, ápolók béremelésére, az elmúlt tíz év legnagyobb béremelésére. Segítek: nem szavazta meg! Ön akkor arcul csapta az egész szocialista frakcióval együtt (Dr. Józsa István: Nem igaz!), akik csak is csak bekiabálnak, az egészségügyi dolgozókat. (Moraj az MSZP soraiban.)
Tisztelt Képviselő Úr! Az állami átvétel után az azonos térségben lévő intézményeknél átfedéseket, felesleges párhuzamosságokat tapasztaltunk az ellátási területek között. Így volt ez részben Mór és Székesfehérvár esetében is, ezért kellett az erőforrásokat koncentrálni, mindezt úgy, hogy a változásokból a betegek ne érezzenek semmit, az ellátásuk színvonala ne romoljon. A móri és a fehérvári kórház integrációjával hatékonyabb lesz a betegellátás. Az egynapos sebészeti beavatkozások, a sebészet, a szemészet, nőgyógyászat jobb kihasználása érdekében a megyei kórház a saját teljesítményvolumenének egy részét Móron használja fel, kiaknázva ezzel a móri kórház kiváló infrastrukturális adottságait is. Ez a móri és környékbeli lakosságnak is nyilvánvaló előnyt jelent, és hozzájárul az elnyert uniós pályázat fenntarthatóságához is. A móri járóbeteg-ellátás csak nyer azzal, hogy megyei kórházi háttérrel működik. Az emberi erőforrások koncentrációja hatékonyan működik, és szakmai és gazdasági előnyöket hoz.
Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által említett pályázat kapcsán el tudom mondani, hogy az állami tulajdonba kerülő egészségügyi intézmények átadás-átvételének részét képezte az intézményekben megvalósuló projektek, programok átvétele is. Természetesen figyelemmel vagyunk a korábbi programokban vállaltakra. Az intézményi integráció lebonyolítása ezért a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség bevonásával történik. A két kórház képviselői és a GYEMSZI között is egyeztetések zajlanak többek közt a korábbi, valamint az új pályázatban tervezett informatikai fejlesztések összehangolása érdekében. Az állam nevében a GYEMSZI mint fenntartó egyébként egyetértett a projekt szakmai tartalmával, annak a megvalósításáért kötelezettséget vállalt. Erről már nyilatkozatot is kiállított és vállalta, hogy az ön által is említett 5 éves fenntartási kötelezettségeinek eleget tesz és gondoskodik arról, hogy a fejlesztés eredményei fennmaradjanak. Az ön által elmondottakkal szemben az az igazság, hogy a két intézmény integrációja nem zárja ki, hogy további informatikai fejlesztés történjen a Móri Kórházban, akár uniós forrásból is.
Ami pedig a dolgozókat illeti, a munkáltatónak egyedileg kell megvizsgálnia minden egészségügyi dolgozó esetében a munkavállalás feltételeit, a kinevezés módosításával például orvosolni lehet a problémát.
Köszönöm a figyelmét, és kérem, hogy fogadja el válaszomat, ha már az egészségügyi dolgozók béremelését nem szavazta meg. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem