HORVÁTH ANDRÁS TIBOR

Teljes szövegű keresés

HORVÁTH ANDRÁS TIBOR
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ezt a kérdést már írásban is feltettem az ön által képviselt minisztériumot vezető miniszter úrnak, azonban valami véletlen folytán, valami érthetetlen okból sem én, de ami a nagyobb baj, sem Mór és környéke lakossága nem kapott megnyugtató választ. Ezért szeretném még egyszer szóban is elismételni a kérdésemet, hátha így sikerül megnyugtató választ kapni.
Mint bizonyára ön is tudja, Fejér megyében a Fejér Megyei Szent György Kórházba kerül integrálásra a Móri Kórház és Rendelőintézet. Az integrációval kapcsolatban az alábbi kérdéseket tettem fel az önök minisztériumának, de mint előbb jeleztem, erre nem sikerült megnyugtató válaszokat kapni.
Az elmúlt két évben, miután TIOP-pályázaton nyert 700 millió forintot, plusz a móri önkormányzat önrészével együtt egy teljes struktúraváltást hajtott végre a Móri Kórház, ezután szinte nyereségesen működik. Milyen szakmai indokai vannak annak, hogy ezt a Móri Kórház és Rendelőintézetet integrálják a Fejér Megyei Szent György Kórházba?
Dr. Csernavölgyi István, a Fejér Megyei Szent György Kórház főigazgatója nyilatkozataiból az tűnik ki, hogy valami nagy informatikai fejlesztést kívánnak végrehajtani a Móri Kórház és Rendelőintézetben, de ennek a TIOP-pályázatnak része volt egy informatikai fejlesztés, ami elkészült és amire öt évig fenntartási kötelezettséget vállalt a móri önkormányzat, aztán a Móri Kórház és Rendelőintézet, majd a kórház és rendelőintézet GYEMSZI-hez való átkerülése után a magyar állam.
Végül kérdezem államtitkár urat arról, hogy mi lesz a kórházi szakdolgozókkal és egyéb kórházi dolgozókkal az integráció után, garantálják-e, hogy a munkavégzés helye továbbra is Mór városa lesz.
Hogyan biztosítják a móri betegeknek azt a kiváló minőségű ellátást, ami jelenleg megvan a Móri Kórház és Rendelőintézetben, hiszen többségében a móri kórházban a Fejér Megyei Szent György Kórház azon orvosai rendelnek megbízási szerződéssel, akik a Fejér Megyei Szent György Kórházban közalkalmazotti státusban dolgoznak. Amennyiben a két intézmény összevonásra kerül, azaz a móri kórház a Fejér Megyei Szent György Kórház egyik osztálya lesz, a jelenlegi munkaügyi szabályok szerint a fehérvári orvosok megbízási szerződéssel nem rendelhetnek tovább Móron. Ezt a problémát hogyan kívánják megoldani?
Előre is köszönöm megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem