DR. CZOMBA SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. CZOMBA SÁNDOR
DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ön a napirend előtti felszólalásának azt a címet adta, hogy milyen ma Magyarország, én pedig azt szeretném, ha néhány gondolat erejéig visszamennénk, hogy milyen volt és hogy kerültünk ide, ahova kerültünk. Bár tudom, hogy önöket a tények cseppet sem zavarják, azért néhány nagyon fontos elemre szeretném felhívni a tisztelt képviselőtársaim figyelmét.
Amikor 2002-ben átadtuk a kormányrudat, 240 ezer körül volt a munkanélküliek száma. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Úgy van!) Amikor 2010-ben átvettük, 480 ezerre nőtt a munkanélküliek száma, tisztelt képviselőtársaim. A foglalkoztatottak száma 2002 és 2010 között 70 ezer fővel csökkent úgy, hogy egyébként voltak olyan évek, amikor 4,5 százalékos GDP-növekedés volt, és a szocialista kormányok akkor sem tudták a foglalkoztatást bővíteni (Gúr Nándor: Csak az igazat!), miközben mi most stagnálás mellett is nemhogy tartjuk, hanem növeljük a foglalkoztatást. 160 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma 2010 májusa óta. (Gúr Nándor: Menj el a KSH-hoz, hogy mérjék fel!) KSH-adatot mondok, kedves képviselőtársaim! Önök éveken át hibernálták a minimálbért. 2007 óta reálszintű növekedést nem tudott a minimálbér elérni, 2013 az első olyan év, amikor a magyar kormány a szakszervezetekkel és a munkaadókkal megállapodva reálszintű növekedést tud a minimálbérben megvalósítani. (Gúr Nándor: 80 ezer forint!)
Önök egyszeri 4,5-5 százalékos járulékcsökkentéssel próbáltak operálni, javítani a foglalkoztatást, a költségvetésen keletkezett egy jó nagy lyuk, a foglalkoztatásban nullaszintű növekmény. Mi a munkahelyvédelmi akcióterv keretében célzottan több százezer embernek milliós nagyságrendben tudunk munkahelymegőrzéshez és új munkahely teremtéséhez lehetőséget biztosítani. Önök azt mondják most, hogy a szociális tárgyú törvényeket felül kell vizsgálni, mert nem jól működik a rendszer. Lépjünk egyet hátra, kedves képviselőtársaim, és nézzük meg! Az önök idejében az volt a helyzet, hogy nagyságrendileg 300 ezer ember volt, akinek az ellátásáról gondoskodni kellett. Önök úgy döntöttek, hogy 100 ezer embernek adnak 60 ezer forintot (Gúr Nándor: Mert felemeltük!) közmunka keretében, és nem néztek utána, hogy amögött van-e értelmes tevékenység vagy nincs, és 200 ezer embert 28 500 forinton tartottak egész éven keresztül (Gőgös Zoltán: Nem igaz!), képviselőtársaim. Hol volt ez a szociális érzékenység (Gőgös Zoltán: Hány hónap volt a munkanélküli-segély!) akkor, hogyan lehet 28 500 forintból megélni, képviselőtársaim? Ez volt a helyzet. (Zaj az MSZP padsoraiból.)
De van egy másik kérdésem is, képviselőtársaim. Ha önök azt mondják, hogy 300 ezer embernek 12 hónapon keresztül 8 órában munkát kell adni és nem segélyt, az 340 milliárd forintba kerül a magyar költségvetésnek. (Gúr Nándor közbeszól.) A kérdésem, hogy honnan teremtenék elő önök ennek a forrását. (Zaj az MSZP padsoraiból. - Gúr Nándor: Gáztámogatás! - Az elnök csenget.) Elhiszem, hogy nehéz ezt hallani, meg a valóságot nehezen lehet türelmesen kezelni, de én is végighallgattam önöket, tegyék meg, hogy meghallgatnak bennünket. Szemléletbeli különbség van a szocialista kormányok és a polgári kormány között. (Dr. Józsa István: Ez így van!)
(14.10)
Önök munka helyett segélyt kínáltak az embereknek, mi segély helyett munkát adunk. (Gúr Nándor: Milyen munkát?) Kedves képviselőtársaim, Nyakó képviselőtársam is és ön is, nézzen oda fel a karzatra, ott van néhány polgármester - talán ismerősek is az arcok -, Vajdácska, Komlóska polgármestere, Rozsály polgármestere, kérdezzék meg, hogyan tudták az elmúlt években kezelni ezt a programot (Gúr Nándor: És most mi lesz?); hogyan fordulhatott elő az csodák csodájára, mondjuk, Komlóskán, hogy a Zemplénben, egy zsáktelepülésen a polgármester arról tudott beszámolni, hogy megszűnt a munkanélküliség. (Gúr Nándor közbeszól.) Tessenek odamenni hozzájuk, és segítséget kérni, hogy hogyan kell megoldani ezeket a problémákat.
Tisztelt Képviselőtársaim! Önök bort isznak, és vizet prédikálnak. Önök éhségmenetet szerveznek, és libamájat esznek. (Moraj az MSZP soraiban. - Szórványos taps a Fidesz padsoraiból.) Az önök inge többe kerül, mint ezeknek a szerencsétlen embereknek a havi bére. (Gúr Nándor: Szégyelld magad, Sanyi!) Tehát arra szeretném tisztelettel kérni önöket, hogy ha már segíteni nem tudnak, akkor legalább ne ártsanak azoknak az embereknek, akik… (Közbeszólások az MSZP soraiból. - Gúr Nándor: Mondd a szemükbe!) Én is meg fogom önöket hívni rengeteg olyan településre, ahol nem a balhéról fog szólni majd az ügy, hanem arról, hogy hogyan kell ezt jól csinálni. Ebben legyenek, képviselőtársaim, partnerek, és ne a gyűlöletkeltésben. (Gúr Nándor: Mondd a szemükbe!)
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem