DR. SCHIFFER ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kénytelen vagyok azzal kezdeni, hogy Mesterházy képviselőtársamat egy ponton kiigazítsam. Az, hogy a Közgép nyeri meg a pályázatokat, nem lassítja, hanem gyorsítja a pénzek lehívását. Az más kérdés, hogy az ország fejlődését mennyire gyorsítja. (Zaj a kormánypártok soraiban.)
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az igaz, hogy Magyarország a novemberi helyzethez képest jobban jött ki a keretköltségvetés végső változatából. De az is igaz, hogy amit ön itt most elmondott, az a szokásos bűvészkedés. Úgy tűnik, hogy önök készülnek egy ötödik alaptörvény-módosításra, és bevezetik az unortodox matematikát is. Az a helyzet, tisztelt miniszterelnök úr, hogy amikor 25,7 milliárd euróról 20,4 milliárd euróra csökken a Magyarország által lehívható források összege, ezt növekedésnek hívni elég furcsa matematikai észjárás.
De menjünk tovább, miniszterelnök úr! Ön azt állítja, hogy innentől kezdve minden egyes magyar polgárnak az eddigi 660 ezer helyett 712 ezer forint fog jutni az uniós támogatásokból. De, miniszterelnök úr, belekalkulálta-e a 16 százalékos forintárfolyam-romlást akkor, amikor azt állítja nekünk, hogy valójában nyertesei vagyunk ennek az alkunak, és minden egyes magyar állampolgár jobban fog járni? Nem így van, miniszterelnök úr! Ahhoz, hogy igaz legyen az, amit ön itt elmondott, egész konkrétan az kellene, hogy a következő években további 787 ezer honfitársunk hagyja el az országot. Önnek akkor lenne igaza, ha a következő években 787 ezerrel csökkenne Magyarország vagy a Magyarországon dolgozó magyar állampolgárok száma. Aligha lenne ez üdvös Magyarország számára, bár ahogy elnézzük azt, amit a felsőoktatással művelnek, könnyen lehet, az a cél, hogy újabb számbűvészkedéssel lehessen majd kábítani az embereket.
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Csökkentek a források, de nem is ez a lényeg. Az a lényeg, hogy mire fordítja a meglévő forrásokat a következő években a kormány. Arra, amit láttunk az elmúlt években, az önök idején is és a megelőző kormányok idején is, hogy a saját hűbéri rendszerük kiépítésére használták fel a forrásokat, vagy pedig Magyarország erősítésére használják fel a forrásokat? Arról van szó, miniszterelnök úr, ön hiába mondja el azt, hogy Magyarországnak erős az érdekérvényesítése, nem ezt látjuk. Ha Magyarországnak erős lenne az érdekérvényesítése, akkor például az elmúlt években egy európai uniós folyamatban el lehetett volna érnie azt Magyarországnak, hogy vizsgálja meg, a kohéziós alapok célt értek-e az elmúlt években. Az a helyzet, tisztelt miniszterelnök úr, hogy a kohéziós alapok az elmúlt években mélyítették a szakadékot a centrumországok és a perifériaországok között. Ha Magyarországnak lenne erős érdekérvényesítése - ami nincs -, akkor fellépett volna annak érdekében, hogy az Unió támogatáspolitikája ne a nemzetközi nagytőke érdekeit szolgálja, és ne tartósítsa a kétsebességes Európát.
Miniszterelnök úr, igen, jelentős agrártámogatások jönnek be ezekből a pénzekből a következő években. A kérdés az, hogy ezek az agrártámogatások hova fognak vándorolni: a fideszes oligarchákat gazdagítják-e, a nagybirtokot, a nagyüzemet - ugyanúgy, ahogy az elmúlt években -, vagy pedig ezekből az agrártámogatásokból jut végre pénz a helyi gazdaság megerősítésére, a családi gazdaságoknak?
Ön azt is állította, hogy a következő években az uniós forrásokat foglalkoztatásbővítésre kívánják felhasználni. Helyes! A kérdés az, hogy mit értünk ezen. Önök továbbra is a közfoglalkoztatásba kívánnak pénzeket ölni, vagy pedig képzésre kívánják fordítani ezeket a pénzeket? Az igazi kérdés valóban nem az, hogy hogyan bűvészkedünk a számokkal, az igazi kérdés az, hogy ezek a fejlesztési források hova fognak elfolyni, további díszburkolatokra, felesleges fürdőberuházásokra, vagy a helyi gazdaság, a hazai kis- és középvállalkozó réteg megerősítésére. Ez az igazi kérdés. Vágó képviselőtársammal azért kezdeményeztük, hogy alakuljon meg egy vizsgálóbizottság annak érdekében, hogy milyen off-shore cégekbe vándoroltak ki 2007 és 2013 között pénzek Magyarországról, hogy megnézzük, milyen uniós forrásokat szivattyúztak ki ebből az országból. Mi abban vagyunk érdekeltek, miniszterelnök úr, hogy végre a belföldi tőkeképző képesség erősödjön Magyarországon, és az olcsó, képzetlen hazai munkaerő és a külföldi tőke házasságának legyen vége.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem