ROGÁN ANTAL

Teljes szövegű keresés

ROGÁN ANTAL
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kezdjük talán azzal, hogy mi jelzi objektívan az Európai Unióval folytatott magyar tárgyalások sikerét.
Azt gondolom, nem az, hogy papíron mennyi pénzt kapunk, hanem egyértelműen az jelzi, hogy mennyivel több pénzt kapunk, mint amennyit befizetünk, ugyanis mindig ez a lényeg. Hiszen az Európai Unió nemcsak támogatásokat folyósít Magyarország számára, hanem értelemszerűen, mint minden tagállamnak, Magyarországnak is hozzá kell járulnia a brüsszeli kasszához.
Mindannyian tudjuk, hogy vannak olyan európai uniós tagállamok, amelyek nettó befizetők, és vannak olyanok, amelyek nettó kedvezményezettek. Magyarország az utóbbiak közé tartozik, ezért érdemes azt néznünk, hogy mennyire is vagyunk ebből a szempontból kedvezményezettek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Én itt most nem akarok forintadatokról beszélni, mert azt gondolom, hogy azokban az adatokban, amelyeket a kormány nyilvánosságra hozott, semmi olyan árfolyamtrükk nincs, mint amit önök szeretnének belelátni ebbe. Nézzük meg euróban ugyanezeket az adatokat!
Ha azt nézzük meg, hogy hogyan néz ki a 2007-2013 közötti 7 esztendős ciklusnak egyébként a nettó pozíciója, tehát hogy mennyivel többet kaptunk, mint amennyit befizettünk, akkor ott van egy elég világos adat, ami 24 milliárd 926 millió eurónak felel meg. Ha megnézzük, hogy mi a nettó pozíció a következő hétéves ciklusra, az viszont 25 milliárd 4 millió eurónak felel meg, amiből egyértelműen az következik, hogy euróban tisztán és világosan a mostani tárgyalások során a magyar kormány jobb pozíciót ért el a nettó pozícióban, mint amit egyébként az elődeinknek sikerült. (Taps a kormánypártok soraiban. - Mesterházy Attila: Mitől függ a befizetés?)
Ráadásul azt se felejtsük el, tisztelt képviselőtársaim, hogy ezt egy olyan időszakban érte el a magyar kormány, amikor egyébként az Európai Unió összesített költségvetése csökken, úgy sikerült javítani Magyarország nettó pozícióját.
A másik fontos adat, ami eldöntheti azt, hogy talán mennyire voltak sikeresek ezek a tárgyalások, hogy hányadikok vagyunk az összes európai uniós ország rangsorában. Azt gondolom, hogy itt is az számít, mivel az európai uniós országok mérete is különbözik egymástól, hogy egyébként mennyi az egy főre jutó nettó pozíciónk, és ha ezt az összes európai uniós országra kiszámoljuk, akkor ebben a rangsorban Magyarország hányadik, és itt az derül ki, tisztelt képviselőtársaim, hogy második.
Azt gondolom, hogy ezek után azt mondani, hogy a magyar kormány nem tárgyalt sikeresen, az finoman szólva erős túlzás.
Akkor már csak az a kérdés, tisztelt képviselőtársaim, hogy miért állítják ezt önök. A Jobbik képviselőcsoportja részéről természetesen ezt megértem, hiszen nekik az az elvi alapálláspontjuk van, hogy nem szerencsés, hogy Magyarország az Európai Unió tagja. Ezért kínos dolog elismerni, hogy van egy olyan pillanat, amikor költségvetési tárgyalások során 25 milliárd euró forráshoz juthat a magyar gazdaság egészében, és ez egyértelműen nem azt bizonyítja, hogy nem érdemes EU-tagnak lenni, hanem inkább azt bizonyítja, hogy érdemes annak lenni, tisztelt képviselőtársaim.
De akkor miért nem tudnak örülni ennek a sikernek a szocialista képviselőtársaink? Azt gondolom, hogy ez talán már egy kicsit bonyolultabb, ennek ellenére meglehetősen egyszerű. Ők éveken keresztül tagadták azt, hogy Magyarországnak érdemes, akár konfliktusok árán is, határozottan kiállnia az érdekei mellett, mert az Európai Unió mindig egy olyan viszonyrendszer, ahol nemcsak pénzről van szó, hanem szabályozókban is, gazdasági küzdelmekben, a magyarországi vállalkozások érdekeinek a képviseletében, a magyar emberek érdekeinek a képviseletében, mondjuk, más európai színekben meglévő nagyvállalatokkal szemben ki kell állni mindig, minden alkalommal. Ők azt mondták, hogy ha a magyar kormány ezt teszi, hogy kiáll a magyar emberekért, kiáll a magyar vállalkozásokért, akkor a magyar kormány sikertelen lesz az Európai Unióban. (Dr. Józsa István: Ezt ki mondta neked?) De ez a mostani tárgyalás ezt egyértelműen cáfolta, tisztelt képviselőtársaim. Azt gondolom, hogy miniszterelnök úrnak és kormányának és a mögötte lévő kormánypárti frakcióknak az elmúlt években érdemes volt határozottan kiállni a magyar érdekek mellett, a magyar családok és a magyar vállalkozások képviselete mellett. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Nem az önfeladás, hanem a nemzeti érdekek határozott képviselete az az út, ami az Európai Unióban is sikerre vezet.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ami pedig az egyebeket illeti, azt tudom önöknek mondani, hogy egy örömet mindenképpen leszűrtem itt a mai hozzászólásokból: annak örülök, hogy az LMP frakciója végre a magyar vállalkozások sikerét szeretné az európai uniós támogatások felhasználásánál is. Úgy látom, hogy az MSZP képviselőcsoportjában még jobban örülnek akkor, ha a Strabag az, aki eredményekhez jut, de hátha változik a világ. (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiból.)
Jobbikos képviselőtársaimnak pedig azt tudom mondani, azt gondolom, hogy ha ma megnézik, hogy a rezsicsökkentés küzdelmében egyébként az Európai Unió színeiben itt lévő nagyvállalatok miket vágnak a mi fejünkhöz, akkor a legkevésbé sem lehet azt mondani, hogy a magyar kormány, a mostani magyar kormány (Az elnök csengetéssel jelzi a felszólalási idő leteltét.) nem a magyar családokért küzd, akár ővelük szemben is. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem