BECSÓ ZSOLT

Teljes szövegű keresés

BECSÓ ZSOLT
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mikszáth Kálmán, a legnagyobb palóc fogalmazta meg, hogy az Isten kamrájában a remény áll a legnagyobb zsákban, és mindig ki van a madzagja oldva, hogy mindenki belenyúlhasson.
A 2002 és 2010 közötti években Magyarország polgárai tömött sorokban várakoztak Isten kamrája előtt azért, hogy csipetnyi remény nekik is jusson. Nem árt időnként felidézni, hogy miben is reménykedtünk.
Abban bíztunk, hogy mielőbb vége szakad a válságot ürügyként, a magyar nép nyomorgatására felhasználó szocialista-liberális kormányzásnak, és az ország megmenekül az államcsődtől. Abban reménykedtünk, hogy munkája lesz a munkanélkülinek, szociális biztonsága a rászorulónak, nyugodt öregkora a szüleinknek és kiszámítható jövője a gyermekeinknek.
Nem volt más választása az embereknek, mint a reménybe kapaszkodniuk, amely új irányt mutatott, és a szavazófülkék forradalmában kétharmados energiát biztosított az elinduláshoz.
Emlékezzünk arra, hogy 2010-ben a gyűlöletkampány világbajnoki címére okkal esélyes Szocialista Párt a szakadék szélére vezetett országot hagyott hátra. A nemzetrontásért felelősök napjainkban a demokrácia védelmezőinek báránybőrébe bújnak, hatalomra éhesen pártokat alapítanak, és alattomosan társadalmi feszültségeket szítanak. Minden eszközt felhasználva, igyekeznek kibújni a felelősségre vonás alól. Közben-közben kihagy az emlékezetük, ami ellen nem ártana sűrűbben szedniük a Cavintont.
Emlékeztetnünk kell őket is arra, hogy 2010-ben Magyarország fuldoklott az adósságtól, a devizahitelezés a családok százezreit fosztotta meg a normális élet lehetőségétől. A Fidesz-KDNP-pártszövetségnek egy morálisan leépült, a szocialisták korrupciós ügyeiben dagonyázó, jövőkép nélküli ország kátyúba ragadt szekerét kellett kimozdítania. Nem volt egyszerű! Át kellett verekedni magunkat az ellenzéki pergőtűzön és a brüsszeli aknamezőkön. Ki kellett kerülnünk a nemzetközi hitelező szervezetek ravasz csapdáit. Fel kellett vállalnunk számtalan nézeteltérést, az egymással acsarkodó szemléletek összeütközését azért, hogy rohamléptekkel indulhassunk el a remény országútján, és habozás nélkül hozzákezdhessünk Magyarország megújításához.
Megtettük ezt országosan, de megtettük Nógrád megyében is.
Tisztelt Országgyűlés! Úgy tartják, hogy az ember az otthonában - legyen az bármilyen szűkös - megfér együtt a saját gondjaival és örömeivel. Így van ez Nógrádban is. Az elmúlt évtizedben - e falak között is - nemegyszer éreztem magam a palóc Tiborc szerepében, akinek száját csak zokszó hagyta el azért, mert a szocialista-liberális hatalom lidércnyomása visszavetette, megnyomorította a fejlődésben amúgy is halmozottan hátrányos helyzetű nógrádi vidéket.
(0.50)
Napjainkban viszont Magyarország megújítása egyet jelent a vidék megújításával, a hátrányos helyzetű térségek és megyék felzárkóztatásának esélyével. Örvendetes, hogy sok-sok nógrádi ember munkájának és a kormány kitüntető figyelmének köszönhetően Nógrád megye is felkerült hazánk fejlesztési térképére. Amíg a szocialisták rossz emlékű nyolc évét a leépülés, a felszámolás, a megszűnés és a tönkretétel jellemezte megyénkben is, addig az elmúlt két évben, mondhatni, ránk virradt a nap.
Körülbelül 8 milliárd forint érkezett például turisztikai fejlesztésekre. Jelentős árvízvédelmi és munkahelyteremtő beruházásokra került sor. Több településen megkezdődhet a hulladékrekultivációs projektünk, folytatódik a szennyvíz-elvezetési programunk, közintézményeket újítottunk fel, ipari parkokat alakítottunk ki. Folytatódik a 21-es út négysávosítása, iskolákat és orvosi rendelőket újítunk fel, az adósságkonszolidáció pedig segítette településeinket. Bőségmenet ez a javából!
A kormány döntése alapján a Nógrád megyei három szabad vállalkozási zóna pedig kinyitotta a felzárkózás kapuját előttünk. És ha már egyszer - nem kis lobbitevékenység eredményeként - felkerültünk az ország fejlesztési térképére, szeretnénk azon megkapaszkodni és végérvényesen rajta maradni. Ebben a szándékunkban az sem akadályozhat meg bennünket, hogy a szocialisták a megye érdekeit szolgáló törekvések támogatása helyett lejárató kampányt indítottak Palócföldön is.
Tisztelt Ház! A nógrádiak arra biztatják a kormányt, hogy az elkezdett úton haladjon tovább. Isten kamrájában - a nyitott szájú nagy zsákból - már nem kell hozzá muníciót vennünk magunkhoz. Együtt semmiképpen sem.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem