ZAKÓ LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

ZAKÓ LÁSZLÓ
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Az imént valóban kétpercest nyomtam, de úgy gondoltam, hogy nem korlátozom magam két percben, bár lehet, hogy nem is lesz ez sem annyi.
Szeretném kérni államtitkár asszonyt, hogy ne a zárszavában reagáljon, hanem önnek jogában áll menet közben is gombot nyomni. Olyan sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy itt kibeszéltük már a lelkünket is, semmi választ nem kaptunk, és utána olyan elfogadhatatlan válaszáradatot kaptunk a felvetéseinkre, ami bár tényleg reakciót kívánt volna, de nem volt rá lehetőségünk.
Úgy gondolom, hogy joggal érzi itt magát úgy az ember, mintha egy kabarészerző-fesztiválra benevezett volna, és volt valaki, aki leírt valami blődséget, és akkor tetézzük még ezt a vicc kategóriát azzal, hogy írjunk rá még nagyobbat, és a végén meg jót nevetünk, aztán előadjuk és lesz egy kis sikerünk.
Az a baj, hogy itt az MSZP-s javaslat mellett is azért komolyan érvelnek az MSZP-s képviselőtársaim, miközben azt mondom, hogy az a nemzeti vegyesbolt egy vicc; de értékelném a viccet is, ha tényleg nem ilyen komor arccal érvelnének mellette. Gondolják el, hogy mi választja el most már a kormányt attól, hogy beterjessze, hogy koncessziós pályázatot írjon ki nemzeti cipőbolt, nemzeti nadrágbolt címmel, aminek csak az lesz az értelme, hogy különböző településeken az eddigi divatáruboltosok pályázhassanak, és ha megnyerik a pályázatot, akkor a csókra tartott kezét megcsókolja a kormánypártoknak, hogy lám, mi a hónod alá nyúlunk, és támogatunk téged.
Egyszerűen már annyiszor érveltünk amellett, hogy ennek semmi értelme nincs, mert nem a fiatalkorúak dohányzása ellen hat az, hogy majd nem mehetnek be, és nem lehet őket kiszolgálni, mint ahogy tegnap is elmondtam, hogy alkoholfogyasztásnál is a 18 éven aluliakat, ha nem lehet kiszolgálni, attól még vidáman megveszi valaki nekik az alkoholt, aztán valahol megisszák. Jeleztem azt is tegnap - és az államtitkár asszony válaszában is erre kitért az én felvetésemre, hogy ő nem lát a közterületeken olyan csikkhegyeket. Akkor legyen szíves eljönni, mondjuk, Nagykanizsára, a városomba, bármelyik középiskola melletti parkba, és mérje föl azt a csikkhegyet, amit otthagynak a fiatalok óraközi szünetben. Fiatalkorúakról, gimnazistákról van szó.
Úgy gondolom, ha az államkassza bevételért kiált, akkor ne moralizáljunk fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításával, ami rendkívül fontos, tévedés ne essék, de akkor tiltsák meg a dohányzást, ahogy tegnap is jeleztem, vegyék elő a rendőrök vagy a felhatalmazott közterület-felügyelők a kesztyűt, és végezzék a dolgukat, és kérjék számon a fiatalkorú dohányzókat. Nem látom most már az önök részéről akadályát annak, és már volt, aki ezt megszellőztette, hogy az itallal, az alkoholtartalmú italokkal is ezt fogják majd tenni a közeljövőben. Nemzetközi példákra fognak akkor is hagyatkozni, és majd külön italboltokat fognak kiírni pályáztatás útján, és akkor majd a harmincas évek Amerikájában leszünk, ahol tilalom volt, itt pedig majd egyszerűen lusták lesznek az emberek elmenni abba a most kétezer vagy nem tudom, hány ezer főnként engedélyezett egy dohányüzletbe, akkor majd az 5-10 ezer főnként engedélyezett egy italraktár-áruházba, és minden elképesztő kölnivizet, meg ablakmosó folyadékot fognak pancsolni alkoholfogyasztás céljából.
Ez egy tendencia, amit önök itt elkezdtek. Én nagyon csúnya véget látok ennek a tendenciának. Értelme sincs, ez a szánalom kategóriája, amit művelnek, és ha most a következő nem is az ital, hanem a kávébolt lesz, nemzeti kávébolt, ahol mondjuk, Brazíliában megtermelt kávét amerikai hajózási céggel Hamburgba behajózott raktárba teszik, lepörkölik, különböző fuvarozó cégekkel elhozzák, és Magyarországon nemzeti kávébolt felirat alatti bejáraton bemenve megvehetjük majd ezeket a kávékat. Egyszer már elmondtam, hogy ha brainstormingra van szükség, akkor ötleteljünk, a leghatékonyabb és a leggyorsabb módszer a pénzbehajtásra, ha általánosan az extrém magas, 27 százalékos áfát most, mondjuk, első lépésben 30-ra emelik, 35-re, és ha kis akcióra van lehetőség, akkor leviszik szezonálisan mondjuk, 28-ra.
Ez olyan általános érvény, mint ahogy a nevében is benne van, az áfának a nevében, teher lenne a fogyasztó, az itt élő emberekre, hogy egységesen és rugalmasan lehetne kezelni a bevételeket, nem kell koncessziós pályázatokat kiírni, nem kell ellenőrök hadát kitermelni, kényszeres bírságolásba belekergetni őket, fenyegetni, pallosként fejük fölött tartani azt, hogy húsz évig utána; vagy fölmondják a szerződésüket. Legyenek bátrak, mondhatnám önöknek, államtitkár asszony, legyenek férfiak, nézzenek szembe az emberekkel, és mondják azt, hogy nincs pénzünk, pénzbevételre van szükségünk, és ennek ez és ez az oka. A fiatalkorúakra a legnagyobb veszélyt már rég nem is a cigaretta jelenti, hozzáteszem, az a millióegy narkotikum, LSD-bélyeg meg gyorsítók, meg energiaitalok, hát akkor inkább abba az irányba… (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Le is járt az időm, elnök úr? Milyen jó, hogy nem kétpercest nyomtam.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem