DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Teljes szövegű keresés

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Röviden szeretnék válaszolni. Köszönöm szépen a hozzászólásaikat, és természetesen meg fogjuk vizsgálni az átültetés mikéntjét. De arra azért felhívom a figyelmet, ami az írásbeli indokolásban szerepel, hogy 2011. december 24-ig kellett volna átültetnie Magyarországnak a szóban forgó irányelvet. (Dr. Staudt Gábor: Nem mi késtünk vele!) Azt szeretném cáfolni, hogy - hogy mondjam - nagyon rohantunk volna ennek az irányelvnek az átültetésével.
Nyilván mi is érezzük az ezzel kapcsolatos aggályokat, és ezt nyilván nem lehet engedni, hogy a migránsok számára a jogi segítségnyújtás szintje magasabb legyen, mint mondjuk, a magyar állampolgárok számára. Ezt összhangba kell hozni. De azt kár lenne vitatni, hogy illegális tevékenység miatt akár magyar, akár más állampolgárságok néha jogi segítségnyújtásra szorulnak, és ezt az államnak kell biztosítani, hiszen ha így gondolkodnánk, akkor a kötelező védelem alapfeltétele, amely szerint valaki bűncselekmény gyanújával kerül a büntetőeljárás hatálya alá, már önmagában kizárná az önök szempontjai szerint azt, hogy valaki részesüljön az állami jogi segítségnyújtásban. Márpedig a jogi segítségnyújtás lényege, hogy az állam képzett jogászt, képzett jogi segítőt ad azok mellé, akik nem képesek a jogaikat önállóan gyakorolni. Köszönöm szépen, elnök úr, a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem