BABÁK MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

BABÁK MIHÁLY
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem értem az ellenzéki képviselőtársaim polémiáját és problémáját e törvényjavaslat kapcsán (Dr. Lamperth Mónika: Nem csodálom!); már csak azért sem, mert azért önök is tudják, hogy mi húzódik emögött.
Káli Sándor úr, maximális tiszteletem az ön irányában, de úgy gondolom - ahogy ön is tette korábban -, a polgármester az első számú szolgája a településnek, és nem érzem, hogy kihúztak volna trónt alólunk, mert nem is volt trón, tehát nem csökkentették a dolgainkat, nem kell keresni nekünk a feladatainkat, van bőven, maradt bőven. De úgy gondolom, hogy az ügyben itt interveniálni, hogy nem szükséges kontroll meg a kontrollnak nincs jelentősége, hát azért bocsássanak meg, de úgy gondolom, hogy semmi sem működhet kontroll nélkül. Nyilvánvalóan az első számú kontroll a polgárok megelégedettsége, és nagyon fontos a testületnek és a törvényességnek való megfelelés is.
Úgy gondolom, önöknek lehet, hogy valami lelkiismeret-furdalásuk van, mert nem végezték el ezt a munkát nyolc éven keresztül, holott Lamperth Mónika miniszter asszony is nagyon-nagyon tudta, hogy mindennek egy helyet és mindent a maga helyére - ezt önök nem tudták megvalósítani. A kormánynak az a dolga, hogy rendet tegyen ezekben a kérdésekben, mindennek egy helyet, s mindent a maga helyére. Úgy gondolom, azt a kaotikus állapotot, amely hosszú évek alatt előállt, rendbe kellett tenni, és ezt a munkát mi elvégezzük. Bizakodom ebben, és maradt feladatunk, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, bőven.
A változásról pedig: aki ma nem érti, hogy a világhoz alkalmazkodni kell és a pénzügyi lehetőségekhez is, akkor az nem ma él. A változás örök, jó, ha tudják, ezt már a biblia is megmondta, de önöknek is tudomásul kell venni. Tehát nem kell félni attól, hogy kontroll lesz az önkormányzatok felett, mert tudják, elmesélem önöknek azt, amikor nem volt kötelező a kontroll, és önök egy exlex jogi állapotot állítottak elő: én kiharcoltam egy megállapodást annak idején a regionális közigazgatás vezetőivel, hogy ragaszkodom ahhoz, hogy az összes döntésünket vizsgálják felül, hisz a pénzük megvolt, ott dolgoztak (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), nekik ez viszont nem tetszett.
Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, szálljunk vissza, beszéljünk a törvényjavaslatról, és kérem önöket, támogassák a helyes törvényjavaslatot. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem