DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Fideszes képviselők mindig azzal próbálkoznak, hogy megpróbálják eltorzítani az általam idézett korábbi mondatokat. Pedig semmi másról nincsen szó, mint hogy akkor én a kormány tagjaként megerősítettem, hogy fenn kívánjuk tartani a területfejlesztésnek azt a rendszerét, amit az első Orbán-kormány alatt önök alakítottak ki. Ugyanis azt megelőzően, a Horn-kormány alatt olyan területfejlesztési intézményrendszert építettünk ki, amelyben önkormányzati többség volt, és akkor önök azt mondták, az első Orbán-kormány, hogy egy olyan területfejlesztési intézményrendszer-korrekcióra van szükség, ahol az államnak van többsége, hiszen az államnak kell helytállni, ha a területfejlesztési források felhasználásában valami probléma van.
Én ezt végiggondoltam, és azt gondoltam, hogy abban az időszakban, amikor európai uniós források sokkal nagyobb nagyságrendben érkeztek Magyarországra, mint korábban, ez logikus, hiszen akkor csak az előforrások voltak, hiszen nem voltunk még EU-tagok, és az államnak kell ezért helytállni, akkor logikus az, hogy állami többség legyen. És az állami többség a területfejlesztési intézményrendszerben úgy alakult ki, hogy az állam nevében bizony országgyűlési képviselők is részt vehettek ebben a testületben. Tehát nem történt más, mint amire ön utalt az előbb, hogy ha valamit bölcsen csinált az egyik kormány, azt nem szégyen a másiknak folytatni. Tehát én arról beszéltem, hogy legyenek nyugodtak, igen, mi továbbvisszük ezt az intézményi struktúrát, ahol állami többség van - miért ne?
(12.10)
Azt én értem persze, hogy ön ezt vádaskodva szereti mondani, meg a fideszesek vádaskodva szeretik mondani, mert mindig akkor jönnek elő ezzel, amikor már nincs igazi érvük. Pedig most nyugodtan fölköthetnék azt a bizonyost, hogy mitől is jobb ez az önkormányzatoknak, mert én tudok olyan fideszes polgármesterekről (Az elnök csenget.), akik szűk körben bizony megmondják az őszintét, hogy nagy a baj az önkormányzati finanszírozásban, de itt védik a mundér becsületét (Az elnök csenget.), mert különben állhatnak a szőnyeg szélére.
Köszönöm, elnök úr, a türelmét. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem