DR. NEMÉNY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. NEMÉNY ANDRÁS
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tasó képviselőtársam nagyívű beszédében azzal vádolta az MSZP-t, hogy regionalizálták a megyéket. És valóban működtek a regionális fejlesztési tanácsok, csak hát azoknak a tagjai voltak a megyei közgyűlési elnökök is, és olyan döntések születtek általában, amelyek kompromisszumosak voltak. Ennek következtében rengeteg fejlesztés történt Magyarországon, olyan fejlesztések, amelyeknek egy részét ma önök adják át, igaz, hogy maguk mögé tették a “Széchenyi-terv” táblát, ám legyen, nem ez a probléma.
De mit tettek önök? Önök azt tették ezzel szemben, hogy kiüresítették a megyéket, elvonták a vagyont, és odaadták feladatként a tervezést, de nem konkretizálták, hogy ez valójában mit jelent. A legtöbb megye számára ez a mai napon értelmezhetetlen. A legtöbb megyében, ha megfigyelik, egyszerre tervez a megye, és egyszerre tervez a megyei jogú város, ami dupla költséget jelent. Ehhez képest amit most tesznek, az pedig az, hogy a minisztériumokhoz akarják vonni az összes döntést, a Fejlesztési Minisztériumhoz leginkább, ahhoz a Fejlesztési Minisztériumhoz, ahol ma már akár Közgép-igazgatósági ülést is lehetne tartani; gyanítom, hogy történik is ez időnként.
(Az elnöki széket dr. Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Ehhez képest mi azt gondoljuk, hogy a megyéknek a jövőben valódi fejlesztési szerepet is adhatunk. Nem feltétlenül kell régióban gondolkozni, gondolkozhatunk direktben a megyékben is, csak akkor azt valódi feladattal kell ellátni. Azt kell megnézni, hogy mire van szüksége a térségnek, mi ebben gondolkodunk, és nem pedig abban, hogy tudjuk, ki lesz a kivitelező, és mindent aztán ehhez rendelünk alá. Mi valódi szerepet akarunk adni a helyieknek a jövőben a fejlesztésekben.
Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem