HEGEDŰS LORÁNTNÉ

Teljes szövegű keresés

HEGEDŰS LORÁNTNÉ
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A rendes hozzászólásomban, mielőtt még folytatnám azt a gondolatmenetet, amit az előbb elkezdtem, egy rövid időre szeretnék visszatérni a törvényességi ellenőrzés, törvényességi felügyelet kérdésére, hogy hogyan is volt ez, és ebben a kérdésben milyen álláspontot foglalt el a Jobbik Magyarországért Mozgalom.
Valóban, mi a törvényességi ellenőrzés nemlétének vagy szüneteltetésének azt a 10-11 hónapját a magyar önkormányzatiság fekete, sötét időszakaként éltük meg és gondoltuk, és már a 2010-es választási programunkban is követeltük a törvényességi ellenőrzés helyreállítását. A kormányzat ezt nagyon helyesen meg is tette, és ezt annak idején támogatta is a Jobbik Magyarországért Mozgalom.
Nem úgy azonban az új önkormányzati törvénybe bekerült törvényességi felügyeleti jogkört, ami a kormányhivatalokhoz került. Mint tudjuk, ez korábban az ügyészség feladata volt, és mély meggyőződésünk, hogy ez a feladat továbbra is az ügyészségnél kéne hogy maradjon. Ez így volt, államtitkár asszony, és sajnálatos, hogy ez jelenleg már nem így van.
Fontosnak tartjuk, hogy a kormányhivatalok - amelyek, mint tudjuk, egy politikai vezető által vannak dirigálva; mondjuk ki, sokan ezt a régi világhoz köthetően megyei párttitkárnak hívják, én egyszerűen csak politikai megbízottnak tartom - fognak élni az aktuspótlás intézményével, tehát nemcsak törvényességi felhívásokat fognak tenni, mint ahogy most tesznek is ilyeneket, hanem ahogy haladunk előre az időben, és egyre inkább közelednek majd a következő önkormányzati választások, egyre több alkalommal lesz erre mód, és a lehetősége is megvan a kormányhivatalnak hozzá, hogy az aktuspótlás intézményével éljen, azaz egy-egy önkormányzati rendelet, határozat tekintetében bírósághoz fordul, vagy, ahogy le van írva az alkotmányban, az alaptörvényben, illetve az új önkormányzati törvényben, a különböző bírósági fórumoknál keresi a jogorvoslat lehetőségét, és amikor ez megtörtént, akkor ezután a kormányhivatal az adott önkormányzati rendeletet megalkotja az önkormányzati képviselő-testület helyett, és ezt még jócskán megtetézi pénzbírsággal is. Ezt már az Mötv. vitájában is kifogásoltuk, és kértük, hogy ez legyen kivéve.
Mi az oka annak, hogy most ez a jogeszköz további módosításra fog kerülni, újabb szempontok kerülnek be, és további szigorításra lesz lehetőség? Mély meggyőződésünk, hogy ennek kizárólag politikai okai vannak. Részben a már előbb említett ok, hogy egyre közelednek az önkormányzati választások, és nemcsak baráti településvezetők vannak, hanem politikai ellenfelek által vezetett települések is, ahol élni kell a kontrollnak ezzel a lehetőségével, és ha olyan költségvetést vagy olyan helyi adókról szóló rendeletet alkot az adott képviselő-testület, amely esetleg nem a kormányhivatal szája íze szerint való, de bármilyen más rendeletre vagy határozatra is gondolhatunk, amely adott esetben a kormányhivatal bölcs vezetőinek a politikai ízlését nem tükrözi eléggé vagy kellő módon, akkor élhet a törvényességi felügyelet minden létező eszközével, végeredményben majd a pénzbírsággal is az adott, ellenzékinek mondható polgármesterrel szemben. Így aztán el lehet lehetetleníteni, tönkre lehet tenni egy-egy képviselő-testület vagy településvezető munkáját. Most már tudjuk, hogy sorozatos pénzbírságra is lesz mód szakmányban. Anélkül, hogy az eredeti törvényben megfogalmazott minden lépcsőt végigjárná a kormányhivatal, csak és kizárólag a pénzbírságok sorozatának kiszabására is lehetőség lesz.
(11.30)
És még egy: tehát miért is van rá ok, hogy pont most változassa meg a kormány ezt a törvényt és pont ilyen értelemben? Korábban más képviselőtársaktól elhangzott, hogy a települések most készítik el a 2013-as költségvetésüket, és - államtitkár asszony, a számokkal nagyon nehéz vitatkozni, mert azok rettentő makacs dolgok - igen, itt kiderült jó pár képviselő-testület számára, hogy komoly hiányosságok lesznek ebben az évben. És kimondhatjuk azt a tételt is, ha már itt az adósságkonszolidáció is felmerült, hogy valóban nagy könnyítést jelent az egyes önkormányzatok számára, hogy az éves kamatteher lekerül az egyes kistelepülések válláról mint súly, amit hordoztak magukkal, de gyakorlatilag ugyanabban a mértékben, sőt adott esetben nagyobb mértékben már ebben az évben újra fog termelődni ez a hiány, ez a teher. Miért is? Azért, mert valóban a feladatfinanszírozás rendszere, mélyen tisztelt államtitkár asszony - lehet hogy most rendkívül fontos olvasnivalót talált még az asztalán, és ezért képtelen odafigyelni egy ellenzéki képviselő által elmondott érvekre -, tudjuk, hogy már megbukott idén, ebben az évben, alig indult el, máris megbukott, csakúgy, mint a járási rendszer egésze. Azért, mert kiderült, hogy az a bizonyos arány, ami az alaptörvényben is szerepel, illetve ami az Mötv.-ben is szerepel, bizony a kötelezően ellátandó feladatoknak néhol csak a harmadát teszi ki, néhol csak a felét teszi ki, és bizony, adott esetben minél kisebb egy település, annál nehezebb ezt a másik kétharmadot, másik felet valamilyen módon kipótolni.
Lássuk be, a polgármesterek és a képviselő-testületek sem különösebben lelkesek a tekintetben, amikor a helyi adókról szavazni kell, hogy minél nagyobb legyen az építményadó, minél nagyobb legyen a telekadó és így tovább, más helyi adókként kivethető bevételek. Mert valljuk be, nemcsak azért, mert nehezen választható újra az a polgármester, aki ilyen adónemet kivet vagy korábban már kivetettet megemel, hanem azért is, mert Magyarország népének az adófizetési képessége erősen a végét járja, nincs az a háztartás, amire további vagy több adót ki lehetne vetni. Ezért aztán az ezen rendeletek által behajtható saját bevétel meglehetősen korlátozott. Nehéz lesz így költségvetéseket gyártani ebben az évben.
És tudjuk - ahogy itt az előbb elhangzott egy másik képviselőtársamtól -, a tavalyi évig bezárólag a hiányt próbálták tervezgetni az egyes képviselő-testületek, az egyes települések, ellenben most már a jövőt is tudják tervezni, mert most már látják a jövőt. Röviden, a jövő maga a katasztrófa, és maximum a kozmetikázást lehet tervezni, magyarul: azt a hiányt, amit törvény szerint nem lehet beletenni, de mégis van, valamilyen módon el kell tüntetni. Például olyan adóbevételeket tüntetünk fel, ami nincs, ami nem lesz, mert tudjuk, hogy nem tudjuk behajtani a település lakosságán. Vagy feltüntetünk ingatlaneladásokat, amiket tudjuk, hogy nem tudunk eladni, mert nincs senki, aki megvenné azokat az adott ingatlanokat. Nem baj, beleírjuk, kreatívan gyártjuk a költségvetéseket, azért, hogy megfeleljünk úgymond a törvényi előírásoknak, de ezzel együtt mégse fognak tudni megfelelni a képviselő-testületek.
Ezért gondoljuk azt - visszatérve tehát erre a törvényjavaslatra -, hogy a törvényességi felügyelet ezen eszközével és azon belül a pénzbírság eszközével élni rendkívül cinikus és átlátszó trükk - maradjunk ennyiben - a kormánypárt részéről, minél inkább kézben tartani az egyes képviselő-testületeket, leginkább pedig az ellenzéki képviselő-testületeket és az ellenzéki településeket sújtani minden létező módon, ami számunkra természetesen és nyilvánvalóan elfogadhatatlan.
Még egy dologra szeretnék kitérni, ami szerintünk olyan szempontból fontos, hogy volna itt a kormányzatnak mit tennie, ahelyett, hogy az egyes képviselő-testületek működését próbálná ilyen nagyon szoros kontroll alatt tartani és durván sérteni az önrendelkezéshez való jogukat. Itt van például a járási rendszer kérdése. A tegnapi nap során hiába tettem fel az ön miniszterének, államtitkár asszony, konkrét kérdéseket, hogy mondja már meg nekünk itt, az ország nyilvánossága előtt, hogy mennyibe került eddig Magyarországnak, a magyar adófizető állampolgároknak a járási rendszer kialakítása, mennyibe került annak a működtetése, úgymond mennyivel olcsóbb. Tudjuk, hogy nem lesz olcsóbb, ezt mindannyian tudjuk, de adjon számot forintra-fillérre pontosan, hogy igazából mennyibe kerül jelenleg a működtetése. Hány ember lesz elbocsátva vagy nyugdíjazva időnek előtte, amiatt, mert felállt a járási rendszer? És mitől lett ez hatékonyabb? Tessék már nekünk elmondani, mert valahogy az élettapasztalata nem ezt igazolja, finoman szólva, ennek pontosan az ellenkezőjét mutatja. Az iszonyatos őskáosz, a tohuvabohu alakult ki pontosan a járási rendszer felállításával.
Egyetlenegy konkrét kérdésemre egyetlenegy konkrét… - nem konkrét választ, semmilyen választ nem kaptam a miniszter úrtól, államtitkár asszony, csak egy ilyen sértődött és rendkívül udvariatlan kirohanást a tekintetben, hogy én nem értem, hogy mit jelent egy állam igazgatása, és mennyire jó lesz ez a jó állam, és igazából ne mondjam, hogy földi paradicsomot kínált és ígért a Fidesz az állampolgároknak, Magyarországnak, mert nem ígértek. Azt látjuk! Látjuk, hogy akármit ígértek, nem sikerült megvalósítaniuk, az egész biztos. Eddig se volt működőképes minden szempontból a rendszer, de valamilyen megszokott rendben mégiscsak folytak a dolgok. Na most, ennek vége egyszer s mindenkorra. Nem tudom, mennyi idő kell a magyar közigazgatás rendszerének ahhoz, hogy újra kialakuljon valamilyen egyensúlyi állapot, mindenesetre egy következő kormányzatnak e tekintetben rendkívüli kihívások elé kell nézni, az egész biztos.
Végezetül még egy kérdésre szeretnék kitérni. Az pedig egy konkrét példája annak, hogy hogyan is működött a törvényességi felügyelet az elmúlt időszakban. Az Ajkai Szakképző Iskola sorsára szeretnék itt visszautalni - mi történt? Tudjuk, hogy ez az az intézmény, amit az ajkai önkormányzat át akart adni a Hit Gyülekezetének, de elkövetett számtalan durva hibát a tekintetben, hogy ezt hogy tudja megtenni. A törvényességi ellenőrzési jogkörében a kormányhivatal felhívással élt a képviselő-testület felé, sajnos a képviselő-testület ezt nem vette figyelembe, bírósághoz mentek, első fok, másodfok. Telt-múlt az idő, a Kúria kimondta december hó folyamán, hogy a képviselő-testületnek joga volt átadni annak idején a Hit Gyülekezetének ezt az iskolát. Igen ám, csak a helyzet az, hogy az idő múlásával a bírósági ítélet, bármennyire is szereti a kormányzó többség a Hit Gyülekezetét, nem lenne végrehajtható, mert tanév közben nem lehetséges a fenntartóváltás. Nem baj, tudjuk, Magyarországon kétfajta jogrend létezik, az egyik, ami a paragrafusokba le van írva, a másik, amit önök a Hit Gyülekezetével szemben képviselnek, magyarul, hogy bármit lehet, akármit írnak le a törvények, akármit tartalmaznak, attól még a Hit Gyülekezete, ha akarja azt az iskolát, megkaphatta.
Akkor tessék nekem már megmondani, hogy igazából mire is jó a törvényességi ellenőrzés, mire is jó a törvényességi felügyelet, ha vannak bizonyos kivételek? És nevezzük nevén a gyereket, ki az a kivétel? A Hit Gyülekezete! Önök, a magukat kereszténynek, nemzetinek valló kormányzat esetében a Hit Gyülekezete a kivétel, ami minden törvényen felül áll. Na, ezért nem támogatjuk ezt a törvényjavaslatot.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Úgy van! - Taps ugyanott.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem