KISS ATTILA

Teljes szövegű keresés

KISS ATTILA
KISS ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Erős túlzások hangzottak el az MSZP-frakció részéről, amikor bólogatójánosoknak és nem tudom, minek titulálták a jövő polgármestereit. Szerintem várjuk meg, hogy 2014-ben hogy is lesz ez. Azt gondolom, nem kell ezért fekete-fehéret, igen-nemet játszani. Hogy a polgármestereknek nem lesz feladata, ez nagyon erős túlzás, nagyon erős csúsztatás. Igazából valljuk már be, Lamperth képviselőtársunk azt mondja, hogy ők az önkormányzati autonómiában hisznek. Ez még esetleg igaz is lehetett volna, szerintem nem igaz. Lehet, hogy abban hittek, de hogy pénzt nem adtak az önkormányzatoknak, az biztos. Nemhogy nem adtak, Hajdúböszörmény példáját, egy 32 ezer fős település példáját hadd hozzam ide: négy év alatt, 2006 és 2010 között félmilliárd forinttal csökkent a város állami támogatása, és ez természetesen a gyermeklétszám csökkenésével nem egyenlő mértékű, tehát annyival nem született kevesebb gyermek a városban, hogy mondjuk, az oktatási normatíva ennyivel csökkent volna.
De hogy az autonómiát mennyire vette komolyan az MSZP- vagy az SZDSZ-es kettős kormány annak idején, arról csak érdekes példa: pontosan önök kezdték el 2002 után a kistérségek erőltetésével azt preferálni, hogy az önkormányzatok ne egyedül működtessenek intézményeket, hanem több önkormányzat kistérségi feladatellátásban. Ez kifejezetten az autonómia csökkentése volt, hiszen nem az önkormányzatok egyedül dönthettek, hanem három-négy-öt-hat vagy éppen húsz önkormányzat tartott fenn egy iskolát, és azzal kényszerítették erre az önkormányzatokat, hogy magasabb normatívát adtak nekik. Ugyanarra a feladatellátásra magasabb normatívát kapott egy olyan intézmény, amelyet mondjuk, húsz önkormányzat tartott fenn. Én ebben sosem vettem részt, nálunk ez nem működött a Hajdúságban, nem is akartuk, hiszen ez egy komolytalan, nevetséges dolog lett volna. Ennyit az MSZP-s állításokról.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem