LÁSZLÓ TAMÁS

Teljes szövegű keresés

LÁSZLÓ TAMÁS
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Asszony! A vitában, úgy látom, hogy a szocialista képviselők még mindig a tanácsrendszert sírják vissza. (Dr. Józsa István: Ezt most hozzátok vissza.) Tévedés! Ön nagyban téved, és nem is érti meg, hogy milyen irányba halad az az önkormányzati törvény, amely az első törvények közé tartozott a rendszerváltozás után. De abban az első törvényben azt a szétválasztást, amit most teszünk meg, nem csinálta meg az akkori parlament, mert akkor keveredett az önkormányzatiság ethosza, szellemisége és az államigazgatás szellemisége.
Úgy gondolom, azzal a lehetőséggel, amit a kormány és a parlament megadott azzal, hogy létrehozta a járási hivatalokat, a fővárosban a kerületi hivatalokat, és ezáltal tehermentesítette az önkormányzatokat egy csomó olyan állami feladattól, egy óriási esélyt és lehetőséget teremtett az önkormányzatiság kiszélesítése érdekében. Sőt, az önkormányzatiságnak az alapvető szellemét tudjuk most igazán megteremteni. Mert az önkormányzat nem arról szól, hogy az állam akaratát levigyük teljesen az alsó szintekre, az önkormányzatiság arról szól, hogy az ott élő lakosság számára az energiát kanalizáljuk, megtermeljük, fokozzuk, olyan összefüggéseket hozzunk, mint az identitás megteremtése, erősítése, az intézmények fenntartása és ehhez hasonló feladatok.
Önök óriási tévedésben vannak az államosítással kapcsolatban. Szó nincs itt államosításról, sem a kerületi hivatalok, járási hivatalok létrehozása kapcsán, sem a közoktatási-köznevelési intézmények kapcsán. Egész egyszerűen tisztázás történt, a fenntartói és a működtetői feladatok váltak szét. Ez egy óriási lehetőség például a köznevelési intézmények terén, hogy ott is egy új szinergiát hozzunk létre. Ez a folyamat zajlik ma az országban.
Köszönöm a szót.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem