PÁL TIBOR

Teljes szövegű keresés

PÁL TIBOR
PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hallgatom a vitát és Babák meg Demeter képviselőtársamat, amikor azt mondják, hogy állami és önkormányzati feladatot külön kell választani. Magam a ferencvárosi önkormányzatban is képviselő vagyok, és nagyon jó, mert az Áht. előírja, hogy most az új önkormányzati költségvetés készítésénél a kötelező és a szabadon vállalt feladatokat meg kell jelölni a költségvetésben. És amíg önök itt vitáztak, én épp megnéztem az önkormányzatunk költségvetését, amit a 2013-as évre készít, és néhány számot szeretnék mondani csak azért, hogy szerintem a felhők szintjéről jó lenne, ha a realitások talajára lejönnénk, és világosan látnánk, hogy amiről önök beszélnek, hogy mi volt korábban és mi van most, a számok egészen mást mutatnak.
Akkor hadd mondjam el önöknek, hogy a kötelező feladatok, amiket el kell látni az önkormányzatnak, amiről itt az előbb Babák úr is beszélt, Demeter képviselőtársam és más képviselők beszéltek, az a ferencvárosi önkormányzat költségvetésében 14,3 milliárd forintba kerül, amit önök törvény alapján - amit Babák úr mondott, hogy tiszta legyen a kép - ráróttak feladatot az önkormányzatra. 14,3 milliárd, Babák képviselő úr! Ehhez a központi költségvetés, azaz az állam két címen ad forrást az önkormányzatnak, az egyik az ágazati feladatok ellátása, a másik pedig az irányító szervtől kapott támogatás. Hogy ez hogyan alakul ki, azt egyébként senki nem tudja kiszámolni, hogy milyen módon alakul ki, de a Ferencváros esetében ez 6,2 milliárd forint, tehát nagyságrendileg 8 milliárd forintot önök nem adnak oda az önök által kötelezően kirótt feladatok ellátására. Ehhez a forrást az önkormányzatnak saját bevételből kell előteremtenie. Ez a saját bevétel egyébként meg nem más, mint jól tudjuk, a helyi adó, a lakosok helyben való megterhelése, a vállalkozóknak újabb terhek kirovása. Ami pedig eddig volt, abból nagyrészt önök elvettek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Tehát, hogy világos legyen, önök igazából a feladatokhoz egyáltalán nem adnak több forrást, mint azt korábban tette az állam. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem