DR. KUPPER ANDRÁS
DR. KUPPER ANDRÁS
DR. KUPPER ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagy örömömre szolgál, hogy ez a törvény ismét itt fekszik, ez a salátatörvény itt fekszik, mert sok mindenre van lehetőség ennek a törvénynek a kapcsán, sok korábbi tévedést tudunk kiigazítani, pontosítást keresztülvinni. A törvényalkotó, az előterjesztő szándéka az volt, hogy egyrészt az előadók jogait megerősítse, másrészt, ami a bizottsági ülésen is elhangzott, hogy a nemzetközi egyezményeknek, különböző jogszabályoknak való pontosabb megfelelést kívánja ez a törvényjavaslat elérni.
Én szeretnék még egy szempontot előhozni, amit szeretném, hogyha a módosítókkal el tudnánk érni, hogy a szerzők jogainak védelmét is tudjuk erősíteni.
Szeretnék egyetlenegy ponton ráerősíteni a szerzői jogok védelmére, azon 13. §-ra, amelyet ráadásul a nemzetközi szerződések is rögzítenek, hiszen a berni uniós egyezmény, amelyet 1971-ben Párizsban felülvizsgáltak, egy csomó ponton olyan részleteket tartalmaz, amelyeket a magyar jogszabályokon még nem vezettünk keresztül. Tehát én azt szeretném, hogyha lenne olyan módosító javaslat, amit a bizottság aztán a magáénak tudhatna be, hiszen új paragrafusok, nevezetesen a szerzői jogi törvény 13. §-a megnyitásáról volna szó.
Amit itt szeretnék példaként ez ügyben szemléltetésként előállítani elsősorban azok számára, akik nem voltak ott a kulturális bizottsági ülésen, hadd idézzem föl azt, amit Gulyás Dénes képviselőtársam is mondott, hogy egy csomó olyan zeneművekkel kapcsolatos felhasználás érhető tetten a médiában, amelyek sértik az örökösöket, sértik a zeneművet. Dénes nagyon pontosan fogalmazott, amikor azt mondta, hogy vannak olyan zeneművek, vannak olyan alkotók, akik - hogy úgy mondjam - műveikben az ujjlenyomatot hordozzák, nekünk pedig fontosak azok a magyar zeneszerzők, akiknek az alkotásai a magyar nemzeti kulturális kincs részévé váltak. Hadd emeljem ki most itt elsősorban Bartók Bélát azért, mert a Bartók-jogörökösök még köztünk élnek, és a Bartók szerzői jogok még nem jártak le. A szemléltetés kedvéért két művet hoznék ide a plénum elé, az egyik A csodálatos mandarin, a másik pedig A kékszakállú herceg vára. És hogy ne is elfogultan a saját véleményemet kelljen idézni, ezért engedjék meg, hogy egy jobboldali lapból, a Magyar Nemzetből, illetve egy baloldali lapból, az Élet és Irodalomból idézzek önök elé; most éppenséggel A csodálatos mandarinhoz fűzött kommentárokból egyet-egyet.
Nos, tehát a Magyar Nemzetben jelent meg egy rövid kritika A csodálatos mandarinról, amely így szól: “A szerelem és a halál nagy misztériumát így transzponálja le a film egy jelenkori, ’a kurva, a strici és a macerás kuncsaft’ történet szintjére. A hangsúly áttolódik a lány szerelmére, ami annyiban érthető, hogy a női főszereplő az egyetlen igazi táncos a szereplők között. Bartók nem a csodálatos lányról, hanem a csodálatos mandarinról írta a táncjátékot. Nem lehet, vagy legalábbis nem illik a szerző, az eredeti alkotást létrehozó művész alapvető szándékai, elképzelései ellen dolgozni. Itt pedig ilyesmi történt.” Tehát még egyszer mondom, ez egy leírt vélemény, idézet a Magyar Nemzetből. Ha csak belegondolunk abba, hogy mit ír itt a szerző, a cikk szerzője a műről, ez nagyjából olyan, mint hogyha valaki a modernizációra vagy a XXI. század körülményeire való hivatkozással egy passiójátékot úgy transzponálna, hogy a passióban végül is a lator volna a főszereplő.
Akkor következzen az Élet és Irodalomból való, szintén ehhez az előadáshoz kapcsolódó kritika. Ez a Mandarin-fesztiválról írott összefoglaló cikkből való, csak hogy érthetőek legyenek az összefüggések. Tehát írja a szerző az Élet és Irodalom hasábjain: “Olyanokat is játszottak, pontosabban kettőt, amelyek nemcsak a nézők, de a Bartók-örökösök rosszallását is kiváltották. A másik vihart a felújítottnak mondott egyik olyan előadás kavarta, amely az első Mandarin-fesztiválon egyszer már megbukott. Csak ezeket a produkciókat volt képes kitermelni magából az extravagancia, amelyet kortárs tánc címén az elmúlt tíz év divatos művészeti szabadossága folyamatosan táplál. A magyar és külföldi átiratok közti egyensúlyt végül a harmadik hazai társulat Bartók iránti hűséggel megfogalmazott feldolgozása teremtette meg.” Tehát nem megoldhatatlan feladat ma Bartókot úgy előadni, hogy egyébként nemcsak az örökösöknek, hanem a mű szellemének is megfeleljünk.
Végül csak egy nagyon rövid idézetet szeretnék még a Kékszakállú herceghez fűzni. Mindnyájan ismerik a történetet, nem akarom az egész sztorit elmesélni és az egész cikket felolvasni, de aki ismeri az operát, tudja, hogy az ötödik ajtó a kulcsmomentum az opera történetében. Nagyon nehéz erről az előadásról beszélni, mert olyan dolgok történtek meg az előadásban, amelyeket szerintem egész egyszerűen Bartók művével kapcsolatban megemlíteni sem volna szabad, mégis engedjék meg, hogy ezért aztán inkább idézzek: “Aztán elérkeztünk a zenei csúcshoz, az aranymetszésben fogant - ’Lásd, ez az én birodalmam, messze néző szép könyöklőm!’ - ötödik ajtóhoz. Ezt a felmagasztalt pillanatot használja ki az egyik, éppen a vécé trónusán nyugvó férfi, hogy széles mozdulattal kitörölje a hátsóját. (’Ugye, szép nagy az ország?’)”
Amikor ilyenek fordulnak elő hazai színpadokon, akkor nekünk különös gonddal kell arra figyelni, hogy kultúránk öröksége milyen védelmet kap, a szerzői jogok örököseit, a szerzői jogokat védő embereket milyen jogosítványokkal ruházzuk föl. Az eddigi szabályozás szerint, hogyha a szerzői jogok örököseinek bármi problémája van, akkor egy ilyen előadás után elmennek a bírósághoz, a bíróság fölkér szakértőket, a szakértők kijönnek, megvizsgálják, összeülnek, tanácskoznak, elsőfok, másodfok, 6-7 évig tart az eljárás, közben zajlanak az előadások, és a nemzeti örökségünk tönkremegy. Ezért én azt javaslom, hogy igenis szülessen egy olyan bizottsági módosító indítvány - erre javaslatot fogok tenni majd a kulturális bizottságban -, szülessen egy olyan bizottsági indítvány, amely lehetővé teszi, hogy az örökösök anélkül tilthassák le az ilyen típusú előadásokat, hogy bírósághoz kellene fordulniuk. Ez lényegesen lerövidíti az eljárást, ez közvetlenül tudja megvédeni a művek tartalmát, ez közvetlenül tudja biztosítani azt a jogot a jogok örökösének, hogy megvédje mindazon értékeket, amelyekre nekünk kellene odafigyelnünk.
Köszönöm szépen.
