BENCSIK JÁNOS

Teljes szövegű keresés

BENCSIK JÁNOS
BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Jelentős mértékben elkanyarodtunk ennek a napirendnek a valós tartalmától, hiszen most a nemzeti energiastratégiát vitatjuk ahelyett, hogy a hároméves jelentés megalapozottságáról szólna a vita, de nem állhatom meg, képviselő asszony, hogy a németországi atomreaktorok leállításának a következményeiről röviden tájékoztassam önt.
Valóban elmozdult Németország a megújuló energiakapacitások növelése irányába, de ezzel együtt szénerőműveket épít és földgázalapú villamosenergia-termelő erőműveket épít azért, mert a németországi meglévő természeti erőforrás-kapacitások elégtelenek arra, hogy a németországi villamosenergia-igényeket ki tudják elégíteni. Tehát szénerőműveket és gázerőműveket, amelyek fenntarthatósági szempontból ebben a keretrendszerben visszaesést mutatnak Németország vonatkozásában.
A másik pedig az árak versenyképessége és tarthatósága. Több mint 8 százalékkal növekedett meg a villamos energia ára Németországban a lakosság tekintetében, de ma már a kis- és középvállalkozásokra is ráterhelik a megújulóenergia-termelésből fakadó többletköltségeket. Nagyon jelentős az a mozgolódás a német iparkamara és most már az egyéni fogyasztók, a háztartási fogyasztók részéről is, hogy a továbbiakban ilyen ütemű zöldenergia-termelési kapacitások kiépítését nem tudják finanszírozni, mert ez mind a háztartások, mind pedig a német gazdaság szempontjából (Az elnök csenget.) nagyon komoly versenyképességi korlátként jelentkezik.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem