KOVÁCS PÁL

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS PÁL
KOVÁCS PÁL nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az atomenergia minden otthonban jelen van. Minden második égő, amit otthon felkapcsolunk, a Paksi Atomerőmű által üzemeltetett atomerőmű működésének köszönhető. Higgyék el, hogy az atomerőmű dolgozói és vezetői áldozatkész munkájukkal nagyon sokat tesznek azért, hogy hazánk ellátásbiztonsága garantált legyen. Ezt az ellátásbiztonságot igyekeznek minél olcsóbban megoldani és a lehető legmesszebbmenő biztonsági követelmények mellett, amely biztonsági követelmények fölött az Országos Atomenergia Hivatal és a társszakhatóságok pedig éberen őrködnek azért, hogy - ahogy Józsa képviselő úr is fogalmazott - biztonságban tudhassuk az ország energiaellátásának egyik erős pillérét.
Szeretném megköszönni az itt elhangzott észrevételeket, javaslatokat, véleményeket. Számomra is rendkívül tanulságos volt ez a szakmai mélységekbe menő vita. Ezúton, azt hiszem, látom, hogy melyek azok a kérdések, ahol esetleges tévhiteket célszerű lesz eloszlatni a közeljövőben.
Szeretnék itt egypár kérdésre reagálni. Úgy gondolom, e tévhitek között szeretném hangsúlyozni azt, amit Bencsik képviselő úr is kiemelt, hogy nem vágjuk el a megújulók útját. Az egész energiastratégiánk pontosan erről szólt, hogy nincs első számú energiaforrás, hanem egy energiamix van, ezen az energiamixen belül keressük azt az optimális keveréket, azt az optimális kosarat, amelyen belül megfelelünk mind a kiotói vállalásainknak, mind a hazai energiaellátás biztonságával szemben támasztott követelményeknek, és igyekszünk azt a foglalkoztatás maximális hatásával elérni. Úgy gondoljuk, hogy ez az energiamix és ez a bizonyos 14,6 százalékos vállalásunk 2020-ig a megújuló energiaforrások elterjesztése területén, de az összes energiahatékonysági intézkedésünk is, amely kapcsán javaslom a képviselő asszonynak, hogy látogasson el az NFÜ honlapjára, és nézze meg azokat a pályázati kiírásokat, amelyeket a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium éppen a napokban írt ki, ezekkel a kormány a legmesszebbmenőkig támogatja a megújuló energiaforrások alkalmazását és az energiahatékonyság növelését, javítását.
Szintén szeretnék arra is reagálni, hogy a radioaktívhulladék-tárolás kérdése hosszú távon megoldott. Itt nem véletlen az, hogy hosszú távú stratégia mentén folytatódik az a program, amit Magyarország még az 1990-es években elkezdett, és ennek az egyik fontos lépcsője volt az, hogy a kis és közepes aktivitású radioaktívhulladék-tározót az elmúlt évben átadtuk, üzembe helyeztük, és azok a bizonyos - egyetértek a képviselő asszonnyal -, a felszínen elhelyezett hulladékok most már lekerülnek a mélybe, és biztonságos környezetbe fognak kerülni.
Úgy gondolom, hogy azt a megállapítást is, hogy a kormány az elmaradottságot, illetve az Országgyűlés az elmaradottságot konzerválná, szeretném cáfolni, hiszen gondoljunk bele, itt elmaradottságot senki nem akar konzerválni.
(20.10)
Egyszerűen arról van szó, hogy ha megnézi más nemzeteknek a hosszú távú energiastratégiáit, akkor például az Egyesült Államok, India példájában, Kína, Japán és más fejlett országok példáján is kérem, nézze meg a hosszú távú, 100, 150, 200 évre szóló energiastratégiáikat, mert vannak olyan országok, akik ilyen hosszú távon gondolkodnak. Nézze meg, kérem, majd ezeknek az országoknak az energiastratégiáit, és majd akkor fogja látni, hogy ebben az atomenergia nemcsak a jelenlegi generációval, de a jövő generációkkal, például a tóriumciklus hasznosításával is nagyon komoly szerepet kíván betölteni.
Nem minden ország van olyan szerencsés helyzetben, mint Magyarország. Mi egy olyan környezetben működünk, ahol az európai infrastruktúrák az ország területén keresztül az ellátásbiztonság javítását szolgálják. Olyan országok például, mint Dél-Korea vagy Japán, vagy például India ilyen kapcsolatokkal nem rendelkeznek, éppen ebből eredően ők nagyon nagyra értékelik azt a segítséget, azt a támogatást, amit az atomenergiából, a meglévő generációból, a negyedik generációból és majdan következő további üzemanyagciklusokból remélnek, számítanak.
Úgy gondolom, hogy Magyarországon az az eddigi munka és az az eddigi tapasztalat, amit az elmúlt közel 120 év alatt elértünk, mert négyszer majdnem harminc évről van itt most már szó, az a tapasztalat ma nemzetközi szinten egy elismert eredménnyé, egy értékké vált. Ezt az értéket egyébként mások is keresik, és ezt az értéket, úgy gondolom, hogy most a magyar nemzetgazdaság hasznosítani is tudja, hasznosítani lesz képes. Ezen dolgozunk.
Egyetértek a képviselő asszonnyal abban, hogy a nukleáris szakember-képzés és a nukleáris kutatás-fejlesztés igenis egy kulcsterület, mert ez a terület biztosítja majd azt, hogy a jövőben, majd amikor 30, 50, 100 év múlva ebben az épületben, ebben a parlamentben az akkori energiastratégiáról fognak vitatkozni, akkor nem tudom, mennyire fogjuk látni, de az atomenergiának akkor is szerepe lesz benne a jövő energiaforrásának a biztosításában.
Úgy gondolom, hogy az atomenergia ma az egyik lehető legkörnyezetkímélőbb technológia a szén-dioxid-csökkentés érdekében. Kérem, hogy látogassa meg szintén az Európai Bizottság honlapját, ahol érdemes megtekinteni azoknak az országoknak az eddigi szén-dioxid-kibocsátásmegtakarításait, amely országokban élen járnak a megújuló energiák alkalmazásában. Ön valószínűleg akkor azt fogja tapasztalni, hogy pont ezen országok esetében, akármilyen mértékben is sikerült a megújuló energiákat hasznosítani, a szén-dioxid-kibocsátásuk ahelyett, hogy csökkent volna, éppen ellenkezőleg: jelentős mértékben nőtt. Kérem, ellenőrizze le ezt a mondást, ez így van. Csak azon országok sikeresek, csak azon gazdaságok voltak sikeresek a fejlesztésnek ebben a fázisában, akik együttesen megtalálták a vízenergia, az atomenergia és a megújuló energiák kombinált hasznosításának a lehetőségét, és éltek ezzel.
Úgy gondolom, hogy Magyarország eddig is teljesítette a kiotói vállalásait, ma is teljesíti, és holnap is teljesíteni fogja. A kormány felelőssége abban rejlik, hogy az ehhez megfelelő energiamixet, energiakosarat biztosítani tudja, a magyar nemzeti energiastratégia éppen erről a megoldásról szól.
Még egyszer engedjék meg, hogy megköszönjem ezt a mai, számomra igen tanulságos vitát, és köszönöm szépen a hozzászólásokat, észrevételeiket, javaslataikat és a támogatásukat az Országos Atomenergia Hivatal által készített hároméves jelentésnek az elfogadásához.
Köszönöm, elnök úr. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem