SZILÁGYI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Józsa képviselő úr megvédte Szél Bernadettet, valóban igaza van egy hölggyel kapcsolatosan, viszont én azt mondom, hogy itt jelen pillanatban ő is azt mondta, hogy képviselőként van itt, tehát vitatkozunk, és azt hiszem, hogy nem is sértettük meg, Kepli képviselő úr nem sértette meg semmi olyannal.
Viszont úgy érzem, és vissza is szeretném utasítani, mert Szél Bernadettnek több olyan kijelentése volt, ami engem igenis megsértett. Például azt, hogy mi felelőtlenek vagyunk, az LMP-n kívül itt mindenki felelőtlenül gondolkodik az energiapolitikáról, és hasonlók, én ezt visszautasítom. Igenis úgy érzem - nekem is van két gyermekem, mint ahogy önnek -, hogy felelősen próbálunk gondolkodni arról, hogy Magyarország merre menjen tovább. Én azt mondom, hogy nem felelőtlenek vagyunk, hanem realisták. Jelen pillanatban a reális esélyeket vesszük figyelembe. Valóban, abban egyetértek önnel teljes mértékben, hogy kutatás-fejlesztésre sokkal többet kellene költenünk ebben az országban, sokkal többet kellene fordítanunk erre a célra, de itt most a biztonságról beszélünk. Arról van szó, amit többször elmondtunk, hogy mennyire lehet minimalizálni azokat a biztonsági kockázatokat, amelyeket igenis egy atomerőmű jelent. Ön felhozta példának, és többször elhangzott itt Fukusima, és azt is tudjuk, hogy ott egy természeti katasztrófa hatására történt ez a - tényleg azt mondom - súlyos katasztrófának számító eset.
De abban is egyetért velem, gondolom, és mi is próbáltuk megnézni azokat a megújuló energiákat, amik Magyarországon fellelhetők, már 2009-ben voltunk annál a professzornál Vona Gábor pártelnökkel együtt, akinek azt írták a szabadalmáról, amit ő szabadalmaztatott, hogy forradalmasíthatja a megújuló energia piacát. Ez a függőleges szélerőmű - nem tudom, hallott-e róla a képviselő asszony -, amely Felcsúton található, ahol fel is vannak állítva erőművek. Akkor még csak egy volt felállítva, azóta már három erőművet állítottak fel. Nagyon figyelemre méltó, és valóban támogatandó lenne ez a kezdeményezés. Aztán tudja, mit olvasok 2012 májusában? Hogy egy előre nem látható óriási szélvihar csapott le a térségre, és az egyik erőmű összedőlt. Több tízmilliós kárt okozott, és ha éppen lakott terület környékén lett volna, akkor valószínűleg még súlyosabb károk lehettek volna. Ezek olyan kockázati tényezők, amiket előre nem lehet kiszámítani.
Ezt mondtuk itt, hogy most a biztonságról kellene beszélgetnünk, hogy felelősen gondolkozzunk. A legnagyobb lehetőségünk az, hogy minimalizáljuk, minden olyan eshetőségre odafigyelve, ami az atomenergia veszélyeit esetleg fenntarthatja. De minden más forrásnak vannak veszélyei. Ilyen veszély például az, hogy ha egy nagy vihar csap le, mondjuk, éppen szélerőműveknél, és azok esetleg nem bírják, akkor a szélerőműnél azzal kell foglalkozni, hogy minél biztonságosabb legyen például egy szélerőmű is. Addig, amíg nem tudjuk kiváltani, és valóban így kellene, ahogy Bencsik képviselőtársam is elmondta, valóban úgy kellene, hogy fokozatosan kellene fejleszteni a megújuló energiákat is. De amíg nem lehet egyik pillanatról a másikra, nem lehet máról holnapra kiváltani az atomenergiát, addig tényleg feleslegesek, hatásvadászok, úgy érzem, azok a vélemények, amikor arról beszélünk, hogy azonnal le kell számolni az atomenergiával, és megújuló energiákat kell alkalmazni ebben az országban. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem