DR. APÁTI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. APÁTI ISTVÁN
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Vas Imre néhány perccel ezelőtt rendkívül puhán érvelt, utcahatárokkal meg egyéb tologatásokkal kapcsolatos érveket adott elő. Akkor szerintem vegyük számításba a tektonikus mozgásokat, az esetleges szeizmikus jelenségeket, ha a kőzetlemezek mozgása úgy kívánja, akkor majd amiatt is lehessen módosítani. Egészen nevetséges ez! Megmondom én az egyszerű szatmári parasztember mégoly egyszerű észjárásával, hogy honnan fúj itt a szél. Az előzetes választási regisztráció kapcsán önöket úgy szétcsapták, mint tehénürüléket a ZIL-kerék. Felmosták önökkel a padlót, szétszedték önöket, egész egyszerűen megalázó vereséget mértek önökre, és most ezzel a tilitolival, ezzel a politikai plasztikai sebészettel, ezzel a politikai plasztikai sebészi beavatkozással próbálják magukat helyzetbe hozni, próbálják maguknak megcsinálni a területet, így próbálnak levegőhöz és mozgástérhez jutni.
Vajon nem arról van-e szó? - dehogyisnem, de akkor válaszoljanak; elnézést kérek államtitkár úrtól, hogy megzavarom felszólalásommal táblagépének a nyomogatása közben. Talán az lenne a korrekt és sportszerű, ha nem akkor válaszolna államtitkár úr az ellenzéki felvetésekre, ha úgy tetszik, az ellenzéki össztűzre, amikor az ellenzéknek már nincs lehetősége a válaszolásra, a reagálásra, hanem akkor, ha menet közben bekapcsolódna a vitába és valóban egy normális párbeszéd kialakulna. Önök védik a védhetetlent. Egyébként egy néhány szavas, rövid mondatos betoldással az egész vitát lezárhatnánk, mindennek elejét vehetnénk, és akár még győztesen is kikerülhetnének ebből az önök számára egyre kínosabbá váló helyzetből, ha akár egy június 30-ai, akár egy legkésőbb idei év végi határidővel lezárnák ennek a lehetőségét, és akkor nincs tovább vita, nincs tovább gyanakvás, nincs tovább ellenzéki össztűz. De önök ezt nem akarják.
Önök nemcsak az Alkotmánybíróság vonatkozó döntéseiben látják a problémát, hanem az egyre csökkenő népszerűségükben is. Csak próbálok hangosan gondolkodni. Lehet, hogy az ország bizonyos részein, egyes választókerületein a Ludas Matyi megjelenésétől rezeltek be. Elképzelhető, hogy Északkelet-Magyarországon a Jobbik további erősödése okoz önöknek némi problémát vagy nem kevés problémát. Ez egyébként meglátszott már az eredeti törvény megalkotásakor is. Hadd mondjak erre egy saját példát; utána lehet nézni, egyébként megint csak tényeken és számokon nyugszik az, amit mondani fogok. A Mátészalka székhelyű választókerületet, amelyben 2010-ben 30 százalék fölötti eredményt ért el a Jobbik, és egészen egyértelmű, hogy most is Fidesz-Jobbik-versenyfutás várható, részben vagy egészben összeházasították egy jobbikos szempontból két jóval gyengébb körzettel. Akkor gyengébb körzettel, mert ezek a tényadatok 2010-ből valók, de azóta változott és folyamatosan változik a helyzet.
Azért próbálnak trükközni, mert közvélemény-kutatásokkal rendszeresen mérik az önök egyébként örvendetesen egyre csökkenő népszerűségét, és amikor majd úgy látják, hogy be kell avatkozni akár MSZP-Fidesz-, akár Jobbik-Fidesz-versenyfutás kapcsán egy adott választókerületben, akkor ezt határidők nélkül, a játék határok nélkül programcsomag keretében bármikor nyugodtan megtehessék. Olyan településeket csatoltak el a mátészalkai választókerülettől - Szamoskér, Szamosszeg és Nagydobos -, ahol a Jobbik már régóta erős, már 2009-ben is 35 százalékos eredményeket értünk el, és a rendkívül magas cigány népesség ellenére is csak nagyon szoros küzdelemben tudtak minket legyőzni. Most úgy gondolják, hogy ezeket a korrekciókat inkább manipulációra használják - ez nem korrekció, uraim, ez manipuláció -, és a módosítás nem feltétlenül csak technikai, sokszor lehet etnikai jellegű is, ugyanis nagyon éhesek a könnyen megvásárolható kisebbségi szavazatokra, de félnek, hogy a szélsőbaloldal, a szélső liberális oldal a 2010-es passzivitása után ezekre most rárabol.
Attól tartanak, mivel a cigányság egy jelentős része is borzasztóan elégedetlen az önök politikájával kapcsolatosan, hogy nemcsak önök fogják megvásárolni ezt a több százezer szavazatot, hanem majd szétszedi ezeket a Jobbik kivételével az összes többi politikai erő, az egyesült baloldal vagy nevezzük őket bárhogy, MSZP, DK, LMP, LMP-szakadárok, és sorolhatnánk még hosszasan. Ezeket a hatásokat próbálják kiegyenlíteni azzal, hogy az utolsó pillanatig fenntartják maguknak a jogot ahhoz, hogy megváltozassák a határokat. De, mondom megint, rendkívül egyszerűen bebizonyíthatják ennek az ellenkezőjét: tessék egy szoros, a mai naphoz vagy a törvény hatálybalépéséhez egy minél közelebbi határidőt ez ügyben megállapítani, és akkor feltesszük a kezünket, elismervén, hogy önöket csak tisztán alkotmányozási szándék és alkotmánybírósági határozat okozta kényszer vezérel és semmi más szándék.
Egyébként ki kell hogy ábrándítsam és egyúttal fel kell hogy világosítsam önöket arról, hogy a választópolgárok jelentős része nem kívánja megmondani - erre nyilván jó okuk van -, hogy kire, mire, melyik pártra, melyik jelöltre szavazna adott esetben. De van egy olyan 50 százalékos massza, amely vélhetően nem a kormánypártokat erősíti. Illetőleg jól tudjuk, hogy a közvélemény-kutatásokkal is lehetnek problémák, önök tudják ezt csak igazán, amikor 2002-ben a választások előtt pár nappal 5-6 százalékos előnyt mutattak ki az MSZP-vel szemben, aztán igen cudarul ráfáztak, és nagyobbat estek, mint a BUX-index.
Jó lenne, ha ezeket a nem várt hatásokat is belekalkulálnák, illetőleg azt, hogy önök tulajdonképpen a teljes társadalommal, valamennyi jelentős társadalmi réteggel összetűzésbe kerültek, vagy egymás ellen fordítottak bizonyos társadalmi csoportokat az elmúlt majdnem három évben, és szinte mindenkibe belemartak. Belemartak az egészségügybe a kórházbezárások és leépítések révén, belemartak az oktatásba, az önkormányzatokba, a dolgozó emberekbe, és sorolhatnám még hosszasan. Tulajdonképpen nincs olyan társadalmi csoport, amellyel ne kerültek volna szembe, és vagy kommunikációs trükkökkel, többmilliárdos PR-kampányokkal próbálják eladni az eladhatatlant, és végső eszközként bevetik - ami egyébként most kapóra jött önöknek az alkotmánybírósági határozat szempontjából - a választókerületi határok korlátlan megváltoztatásának lehetőségét. Csak azt kérdezném még önöktől jogászként, túl a politikai eszmefuttatáson, hogy önök szerint ez hogyan felel meg a jogbiztonság mindenek felett álló követelményének. Vagy önök szerint ez nem teljes jogbizonytalanságot okoz? Ez nem áll totálisan ellentétben a jogbiztonsággal?
S végül, de nem utolsósorban azért próbáljanak egy kicsit a realitások talaján maradni. S bár tudom, hogy az empátia nem politikai kategória, de vajon mit tennének, mit reagálnának önök, ha mondjuk, baloldali vagy bármilyen más politikai erő kétharmada mellett benyújtanának ilyen vagy ehhez hasonló törvényjavaslatokat. Hát, ahogy ismerem az önök ellenzéki magatartását, bizonyára ordítanának, mint az apátlan szamár, és telekürtölnék Tuzsértól Sopronig a teljes országos sajtót, és telekürtölnék Európát is, hogy milyen szemérmetlenül próbál választást nyerni az önökkel szemben lévő politikai erő. Csak az a helyzet, hogy megint úgy tekintik, hogy kivéve a gyevi bírót, és akkor megpróbálják ilyen rendkívül nemtelen és sunyi eszközökkel, mintegy cinkelt lapokkal játszva az önök javára fordítani a küzdelmet. Képzeljék el, ha a futball régen fennálló szabályait úgy alakítanák át, hogy valamelyik csapat, konkrétan a narancssárga mezt viselő csapat eltologathatja a kaput az utolsó pillanatban, máshova húzhatja meg a gólvonalat, neki egy gól mindig kettőt ér vagy hármat és nem tizenegyen, hanem tizenöten játszhatnak a másik csapat ellen. Ugye, hogy önök is fel lennének háborodva, ha önökkel szemben tanúsítanának ilyen rendkívül sunyi és alattomos magatartást?
De megint mondom, nem az utolsó pillanatban kell megszólalni, államtitkár úr - nagyon kedvesen és aranyosan néz rám -, hanem próbáljanak meg bekapcsolódni a vitába, és egy mondattal zárják le, mondják ki végre azt a bűvös mondatot, hogy június 30-ához vagy bármilyen egyéb határidőhöz fogjuk kötni a választókerületek határainak átrajzolását, és ez után a határidő után senki és semmi nem módosíthatja ezeket a határokat.
Ezt akarjuk hallani, ezt követeljük! Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem