DR. VEJKEY IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. VEJKEY IMRE
DR. VEJKEY IMRE (KDNP), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Alkotmánybíróság az 1/2013. (I.7.) Ab határozatában foglaltak alapján visszaküldte az Országgyűlésnek az Országgyűlés által 2012. november 26-án elfogadott T/8405. számú törvényjavaslatot, amelyet 2012. december 1-jén az Országgyűlés elnöke aláírt, majd amelyet 2012. december 6-án a köztársaság elnöke a törvény kihirdetése előtt normakontroll céljából megküldött az Alkotmánybíróságnak.
A fentiek következtében az új választási eljárásról szóló törvény nem került kihirdetésre. Ez a tény önmagában maga után vonta továbbá azt is, hogy az Alkotmánybíróság határozata szerinti újratárgyalási kötelezettségre figyelemmel az új választási eljárásról szóló törvény hatálybalépésére már csak a 2013. évben kerülhet sor.
A választási eljárás vonatkozásában eredetileg előterjesztett T/8405. számú törvényjavaslatnak része volt a Vjt. egyéni választókerületi felosztásának korrekciója is, melyet a Vjt. 4. § (6) bekezdése határidőhöz köt az alábbiak szerint: az országgyűlési képviselők általános választását megelőző év első napja és az országgyűlési képviselők általános választásának napja közötti időben az Országgyűlés feloszlása vagy feloszlatása miatti választás kivételével nem kerülhet sor a 2. számú melléklet módosítására.
A Vjt. 2. számú melléklete az egyéni választókerületek sorszámát, székhelyét és területi beosztását tartalmazza. A fenti hatályos rendelkezés ily módon való fenntartása tehát azt jelentené, hogy a Vjt. egyéni választókerületek sorszámát, székhelyét és területi beosztását érintő fontos módosításait, amelyet az Alkotmánybíróság mondhatni kiöntött a fürdővízzel együtt, már csak ez évben, vagyis az országgyűlési képviselők általános választását megelőző évben képes csak módosítani a magyar parlament, de azt a hatályos rendelkezések értelmében jogszerűen mégsem tehetné meg.
Ezen probléma feloldására jelent megoldást a jelen módosító javaslat, amely lehetővé teszi, hogy a Vjt. 2. számú melléklete által meghatározott választókerületi beosztás hiánytalan legyen, és a határidőre tekintettel a törvényi előírásoknak megfelelően, rendben megtörténjen a technikai jellegű korrekció.
(13.30)
Ezért indítványozom, hogy az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény 23. §-a helyébe a következő rendelkezés lépjen: “E törvény rendelkezéseit a 2. § (3) bekezdése és a 4. § (6) bekezdése kivételével első alkalommal az országgyűlési képviselők e törvény hatálybalépését követő általános választásán kell alkalmazni.” Továbbá kiegészülne azzal, hogy a 4. § (6) bekezdésében foglaltakat első alkalommal az országgyűlési képviselők e törvény hatálybalépését követő általános választása után kell alkalmazni.
Mindezekből egyértelműen megállapítható, hogy a T/9926. számú törvényjavaslat az Alkotmánybíróság 1/2013. január 7-i Ab-határozata következtében időszerű és szükségszerű módosításokat tartalmaz.
Kérem, támogassák a törvényjavaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem