DÚRÓ DÓRA

Teljes szövegű keresés

DÚRÓ DÓRA
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! A paranoia témaköréhez térnék vissza. (Élénk derültség a kormánypárti padsorokban. - Az elnök csenget.) Tehát nekünk nem előítéletünk van az önök választókerületekkel kapcsolatos jogalkotási gyakorlatával kapcsolatban, hanem utóítéletünk. Nézzük meg, hogy az elmúlt kettő évben, mióta kormányoznak, mit csináltak a válaszókerületekkel!
Először a 2011. évi választójogi törvényben elég furcsán húzták meg a választókerületek határait, például U alakú választókerületeket alakítottak ki, amit semmi nem indokol, sem földrajzi, sem történelmi, semmilyen határ. Másrészről pedig olyan település is van, amelyiket olyan választókerületbe soroltak be, ahonnan nem is vezet út a választókerület többi településére, tehát át kell menni egy másik választókerületbe, és onnan lehet majd visszatérni a választókerület többi településére. Ezt sem hiszem, hogy bármilyen ésszerű indok alá tudná támasztani.
Másrészről a második alkalom, amikor hozzányúltak ezekhez a választókerületi határokhoz, az a választási eljárási törvény volt, amikor itt Papcsák képviselő úr magyarázta nekünk, hogy csak arról van szó, hogy az utcát átnevezték úttá vagy megváltozott a neve, vagy hasonlók, és ezért van szükség erre a korrekcióra. Most itt Vas Imre képviselő úr már bevallotta, hogy igen, a lélekszám is változott ezekben a választókerületekben. Szóval, ezek azok a tapasztalatok, amikből azt vonjuk le, hogy bizony újabb manipulációra készülnek. Tehát nem a mi előítéletességünkről van szó sajnos, hanem arról a gyakorlatról, amit eddig folytattak a választókerületek határainak meghúzásával.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem