GYUTAI CSABA

Teljes szövegű keresés

GYUTAI CSABA
GYUTAI CSABA, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága a mai nap megtárgyalta a törvényjavaslatot, és 12 igen, 2 nem szavazattal, tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta. Ennek indokairól és a törvényjavaslat részleteiről a Fidesz felszólalójaként kívánok szólni.
Államtitkár úr a részleteket elmondta. Igazából egy komoly vagy komolynak nevezhető ellenzéki kritika fogalmazódott meg a szocialisták részéről, hogy ez a vagyonjuttatás kivesz állami tulajdont az állami tulajdonok köréből, és ez precedensértékű lehet. Ezzel kapcsolatban a bizottsági ülésen is elhangzott, és ez a személyes véleményem is, azzal, hogy a törvényjavaslat elidegenítési és terhelési tilalmat jegyez be ezekre a vagyonelemekre, nem lehet értékesíteni ezeket a vagyonelemeket és nem lehet hitellel megterhelni, tehát kvázi az állami tulajdonlás fennmarad, de szolgálja a Művészeti Akadémia nemes céljait.
Egyébként meggyőződésem szerint a Magyar Művészeti Akadémiát már a rendszerváltás utáni időszakban létre kellett volna hozni, ahogy Nyugat-Európában a tudományos akadémiák mellett művészeti akadémiák működnek. Most Magyarország is erre az útra lép. Remélem, hogy jól döntünk, és egy olyan köztestületet hozunk létre, amely attraktívan fogja szolgálni a magyar kultúra ügyét.
Elfogadásra javaslom a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem