KARÁCSONY GERGELY
KARÁCSONY GERGELY
KARÁCSONY GERGELY (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Azért azt megállapíthatjuk, hogy kormánypárti képviselőtársaim, beleértve államtitkár urat is, elsöprő lelkesedést nem mutattak ez iránt a törvényjavaslat iránt, és azt gondolom, hogy ez érthető is.
Nagyon szomorú ez a történet. Nagyon szomorú, mert ebben a parlamenti ciklusban elég sok új pozitív kezdeményezés volt a kulturális területen. Sokkal inkább azt láttuk, hogy forráskivonásra kerül sor, összevonásra, különböző intézmények ide-oda pakolására. Végül is volt egy kezdeményezés, amely akár jól is elsülhetett volna, az, hogy a kormány javasolta egy művészeti kulturális köztestület létrehozását.
Ez most már a negyedik olyan törvényjavaslat, amelynek kapcsán itt a parlamentben beszélnünk kell, hiszen az alaptörvény kapcsán beszéltünk elsőnek a Művészeti Akadémiáról, utána arról a törvényről beszéltünk, amely létrehozta ezt az intézményt, utána egy olyan törvényről, amely újabb jogköröket biztosított neki, és most egy olyan újabb javaslatról beszélünk, amely szélesíti ennek az intézménynek a jogkörét. Egy olyan intézményről beszélünk, amely azért jött létre, hogy a magyar kultúra sokszínűségét önmagában megmutassa, azért jött létre, hogy a magyar nemzeti kultúra minden képviselőjét integrálni tudja. Ehhez képest azt látjuk, hogy egy óriási botrány veszi körül ezt az intézményt.
Ez a botrány részben azzal indult, ahogy létrejött ez a testület, hiszen pontosan tudjuk, hogy egy korábban civil egyesületként működő, egyébként valóban sok kiváló művészt, de alapvetően mégiscsak egyfajta politikai ideológia elkötelezettjeit összefogó testület hirtelen benne találta magát az alaptörvényben, méghozzá egy olyan felsorolásban, ahol a Tudományos Akadémiával egyenrangú szereplőként van megjelenítve. Utána megszületett a törvény, amely világossá tette, hogy ez az új köztestület tulajdonképpen nem más, mint ez a korábbi civil egyesület, hiszen az alapítók között csak azok lehetnek, akik annak idején a civil egyesület tagjai is voltak.
Itt van a kezemben az állampolgári jogok biztosának a beadványa az Alkotmánybírósághoz, amely felteszi azt a kérdést, hogy valóban az alaptörvény szellemével megegyező módon jött-e létre ez a testület.
(19.50)
Teljes joggal veti fel azt a kérdést, hogy ha az alaptörvény egyszer már hitet tesz a kultúra sokszínűsége mellett, akkor hogyan lehet az, hogy egy köztestület, amelynek ezt a sokszínűséget kellene képviselnie, kizárólag olyan tagokból állhat, akik egy másik civil szervezet tagjai voltak korábban, és ráadásul ezek a tagok meghatározzák az új tagok felvételét is. Magyarán, elég jogos aggályok merülnek fel azzal kapcsolatosan, hogy egyáltalán alkotmányosan működik-e ez az intézmény, amely most újabb szeletet harap ki a magyar kultúra tortájából. Ráadásul úgy tűnik, hogy egy folyamat része ez a mostani módosítás. És nehéz ebben a helyzetben méltányosnak lenni államtitkár úrral, pontosan lehet tudni azt, hogy államtitkár úr márciustól már nem lesz államtitkár (L. Simon László: Február 28-tól.), és az milyen összefüggésben van azzal a javaslattal, február 28. után már nem lesz államtitkár (L. Simon László: Február 28-tól.), amelyet itt viszonylag kis lelkesedéssel vezetett föl mint előterjesztő.
Azt is lehet tudni, hogy nem ön az egyetlen, aki a Fidesz háza táján belül ellenzi azt a folyamatot, amelynek kapcsán most itt beszélgetünk. Hiszen Andy Vajna filmügyi kormánybiztos szintén azt mondta, hogy ha bármi is megvalósul abból a tervből, hogy például a filmfinanszírozás területén újabb feladatokat kapjon a Művészeti Akadémia, akkor ő veszi a sátorfáját. Úgy fogalmazott, hogy hazamegy, én remélem, hogy Magyarországon van itthon. Azt se felejtsük el, hogy tavaly november 21-én a kormány elfogadott egy határozatot, amely kimondja, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma a köztestület elnökének bevonásával megvizsgálja a kulturális mecenatúrarendszer működését a Nemzeti Kulturális Alap, a Nemzeti Filmalap, a Bethlen Gábor Alap, Nemzeti Együttműködési Alap kulturális, valamint a Médiaszolgáltatást Támogató és Vagyonkezelő Alap filmes forrásai tekintetében.
Azt is tudjuk, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki többek között a kultúra ügyében is felelős, egyszer azt nyilatkozta a Hír Televízióban: “A Művészeti Akadémiába be kell menni a művészeknek, a kultúrembereknek, az íróknak, a költőknek, a színészeknek, a filmeseknek, a kormány odaadja nekik az összes támogatást, aztán ők majd autonóm módon fogják szétosztani. Szerintem ez a jövő.” Ezt mondta a miniszter úr. Nos, úgy tűnik, hogy azért sokan, még a kormánypárti oldalakon is, nem nagyon örültek annak, hogy ez a köztestület elvigye a teljes magyar kultúrafinanszírozást, és reméljük, hogy ez nem is fog sikerülni, de akkor joggal felmerül mégis a kérdés, hogy egyáltalán a Műcsarnokhoz mi köze van a Művészeti Akadémiának. Hogyan van az, hogy a magyar állam tulajdonában lévő egyik nagyon fontos kulturális intézmény hirtelen ott találja magát egy közalapítvány tulajdonában? Ami persze ebben az értelemben állami tulajdonnak számít, hiszen egy köztestületről van szó.
Csak éppen itt merül fel az alkotmányos probléma. Ezért azt gondolom, könnyen lehet az, hogy az Alkotmánybíróság ki is fogja mondani a Művészeti Akadémia működésének alkotmányellenességét. Ugyanis ez a köztestület valójában messze nem úgy köztestület, mint a Magyar Tudományos Akadémia. Nem Széchenyi István alapította és nem 1825-ben, hanem egy civil egyesület tagjai alapították azért, hogy a magyar állampolgárok akaratából megválasztott mindenkori kormány kezéből tulajdonképpen kivegyenek egy nagy szeletet a kultúra tortájából. Ugyanezt látjuk egyébként számos más területen. Én a mai kulturális bizottsági ülésen elmondtam, a Médiatanács esetében is azt láttuk, hogy a Médiatanács jogkörei is folyamatosan bővültek. Négyszer módosítottuk azokat a törvényeket, amelyek újabb és újabb jogköröket adtak a Médiatanácsnak. Korábban a parlamenti pártok által felállított paritásos testület felügyelte például a Médiaszolgáltatási Alapot, amely 70 milliárdos büdzsével gazdálkodó testület, most már csak és kizárólag a Médiatanács az, amelyik rendelkezik ezek fölött a vagyontárgyak és költségvetési összegek fölött.
Tulajdonképpen nincs másról szó, mint hogy egyszerűen kiszervezik a kulturális életnek ezt a területét, és olyan emberek kezébe adják, akik az elmúlt időszakban nagyon súlyos politikai nyilatkozatokat tettek. Fekete Györggyel kapcsolatosan, azt gondolom, elég sok minden elhangzott már a magyar közéletben. Azért szeretném újra elmondani, hogy milyen típusú nyilatkozatokat tett az az ember, akinek most a sorsára bízzuk (sic!) a Műcsarnokot, mert azt gondolom, hogy ez fontos része a történetnek. Teljesen világossá tette Fekete György, hogy ennek a köztestületnek, ami elvileg, még egyszer mondom, a teljes magyar kulturális életet kellene hogy integrálja, csak olyan emberek lehetnek tagjai, akik letettek már valamit az asztalra művészemberként. És ez csak az egyik szempont a három közül, a másik szempont az, hogy aktív közéleti tevékenységet folytatnak, magyarán politizálnak, a harmadik pedig az, hogy nyíltan vállalt és megvallott nemzeti elkötelezettségük van.
Most nyilván mindannyian fontosnak tartjuk, hogy büszkék legyünk és felvállaljuk nemzeti azonosságunkat, de nem biztos, hogy Fekete György van abban a helyzetben, hogy eldöntse mindenkiről, hogy kellően nemzeti-e vagy sem. Ugye, ennek kapcsán muszáj, hogy felidézzem azt a Konrád Györgyről tett mondatot, ahol Fekete György tulajdonképpen megkérdőjelezte az egyik legismertebb magyar író magyarságát, akinek persze a politikai nézeteivel lehet vitatkozni, csak azt gondolom, nem erre van egy kulturális köztestület létrehozva. Az a kérdés is joggal felvethető, hogy miért éppen a Műcsarnokot kapja meg a Művészeti Akadémia, és az a kérdés is fölmerül, hogy fog-e még esetleg mást is kapni. Miért nem kapja meg az Operaházat? Nem akarok tanácsokat adni, mert a végén még megfogadják, de ilyen alapon MÜPA-t is lenyúlhatná a Művészeti Akadémia az évi 10 milliárdos költségvetésével, vagy az Operaházat, esetleg a Nemzeti Színházat. Miért is ne, ha ilyen kiválóan képes a magyar nemzeti kultúra sokszínűségét magába foglalni ez a testület?
Azt gondolom, hogy ez egy nagyon rossz irány. Azt gondolom, hogy ez önöknek is nagyon sokat fog ártani. Persze, nekem nem az a dolgom, hogy önökért aggódjam, de éppen L. Simon László kiváló írásaiból lehet tudni azt, hogy a Fidesz 2002-es választási vereségében milyen fontos szerepe volt annak a nagyon provinciális kultúrafelfogásnak, amit az Orbán-kormány annak idején képviselt. Eddig azt láttuk, hogy a Fidesz kultúrpolitikájával szemben számos kritika megfogalmazható volt, főleg az előző államtitkár esetében, aki nem eléggé hatékonyan képviselte az ágazat érdekeit. De azt én magam legalábbis soha nem mondtam, hogy valamifajta kultúrharcot szeretnének kirobbantani, hogy valamifajta nagyon erősen ideologikus kultúraképet szeretnének ráerőltetni a magyar társadalomra.
Úgy tűnik, hogy önök ezt a belső háborút elvesztették azokkal, akik megint ezeket az avítt nézeteket szeretnék a kultúrában képviselni, azonban ez nemcsak az önök vesztesége, hanem a magyar kultúra egészének nagy vesztesége lesz. Éppen ezért ez a javaslat semmilyen módon nem támogatható, és nagyon remélem, hogy ezzel együtt is ez lesz az utolsó olyan törvényjavaslat, amit e Házban azért hoznak ide, hogy még egy újabb szeletet átadjanak a magyar kultúra területéről Fekete Györgynek és az általa vezetett köztestületnek, ami természetesen nem köztestület abban az értelemben, ahogy mondjuk, a Tudományos Akadémia valóban képes integrálni a magyar tudományos életet. Nyilván tökéletesen az Akadémia se tudná ezt megtenni a tudományos területen. De az, hogy ma a magyar kulturális élet többsége szembehelyezkedik azzal a testülettel, amit önök köztestületnek neveznek, és aminek újabb és újabb költségvetési forrásokat és hatalmat kívánnak adni, az egészen biztos.
Köszönöm szépen a figyelmet.
