OSZTOLYKÁN ÁGNES

Teljes szövegű keresés

OSZTOLYKÁN ÁGNES
OSZTOLYKÁN ÁGNES (független): Köszönöm szépen. Nagyon sajnálom, hogy egyedül ül itt, és ezeket a felszólalásokat önnek kell hallgatnia, miközben nagyon jól tudjuk, hogy mik zajlanak a színfalak mögött. De azt gondolom, mégis fontos, hogy elmondjam, az LMP mit is gondol.
Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke nemrég azt nyilatkozta, hogy jobb lenne előbb kérdezni és utána állítani. Nézzük először a kérdéseket! A művészet szabad kifejezési formáit, a művészeti alkotások tartalmait, a művészet intuitív erejét ma már nem lehet korlátozni. Az viszont már fontos kérdés, hogy a művészeti szabadságot az adott intézmények keretei között lehet-e és ha igen, hogyan lehet biztosítani. Mennyire segíti a kulturális intézményrendszer kiszervezése a kultúra felértékelését? Hogyan lehet a művészet sokféleségét reprezentálni? Hogyan segítheti az állam mindennek az érvényre jutását? A régi struktúrák újraéledését segíti egy-egy kormányzati lépés vagy ellenkezőleg, hatékony újításként a jövőbe tekint?
Ezeket a kérdéseket értelmezhetjük hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Talán azt gondolják a kormányzat háza táján, hogy a Műcsarnok jelenlegi kulturális misszióját tekintve nem törekszik eléggé a hazai kortárs művészet bemutatására, amin itt az idő változtatni. Holott a Műkritikusok Nemzetközi Szövetségének magyar tagozata is hangsúlyozta, az intézmény MMA-nak átjátszását keményen kritizáló nyilatkozatában ezen lépéssel a kormány “szembemegy minden olyan törekvéssel, amely az elmúlt évtizedekben a magyar kortárs képzőművészetet, annak intézményrendszerét a nemzetközi művészet vérkeringésébe kívánta csatolni”.
Mi történik akkor, ha a különböző kulturális intézmények - élünk a gyanúperrel, hogy a Műcsarnok és a Vigadó átjátszása csak a kezdet lesz, ahogy azt Karácsony Gergely is előrevetítette - a Magyar Művészeti Akadémia és végső soron a nyilatkozataival és tevékenységével folyamatosan botrányt keltő Fekete György kezébe kerülnek?
(20.00)
Egyáltalán miért van szükség a tulajdonjog minden térítéstől mentes átadására? Miért nem hagyják meg a Műcsarnokot ott, ahol most is van, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél? Mondják meg nyíltan, mit szolgál az átadás, milyen szerepet szánnak a most átadásra kerülő intézményeknek!
Joggal tartunk attól, hogy Fekete György és a vele egyetértők a sajátos világnézeti, ideológiai nézeteikre leszűkített koncepciók alapján fogják majd fenntartani az intézményt, aminek működése így - ki kell mondani - politikai, ideológiai szintre degradálódhat. Egy Fekete Györgynek kiszolgáltatott intézménytől sajnos ez várható, és hiába nyilatkozta az MMA elnöke, hogy nem kívánja azt bekebelezni, hiszen az intézménynek új igazgatója lesz, és ha közvetlen irányítási joguk nem is, de leendő kinevezési joguk is elég lesz ahhoz, hogy az új igazgató Fekete György bábjaként végrehajtassa a legfelsőbb utasításokat.
Tisztelt Ház! A kormány most megpróbálja a kultúra egy újabb szeletére rátenni a kezét, a közvetlen befolyását, és korlátok közé szorítani azt. Még nagyobb körben akarják eldönteni, hogy mi számít művészetnek és mi nem, akár csak a korábbi, baljósabb korokban tették ezt. A szándék egyértelmű: Fekete György hatalmát akarják ezzel tovább erősíteni. Csak abba nem gondolnak bele, hogy ha néhány aktuális kegyelt kezébe akarják átjátszani a kulturális intézményrendszerek egyre nagyobb részét, hogy az elvárt ideológiának megfelelően működtessék azt, mindez hosszú távon és rövid távon is kontraproduktív lesz.
Az LMP nem támogatja ezen törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Taps a függetlenek soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem