SZABÓ REBEKA

Teljes szövegű keresés

SZABÓ REBEKA
SZABÓ REBEKA (független): Köszönöm. Az előbb ugye, Budai Gyula államtitkár úr elmondta azt, hogy ez a törvénymódosító javaslat megoldja a problémát. Azt nem tette hozzá, hogy ez a probléma tulajdonképpen az önök áldatlan és szokás szerint kaotikus törvényalkotási folyamata miatt került a rendszerbe. Tavaly decemberben, amikor módosították ezt a törvényt, akkor nem vették észre, hogy egy ilyen hibát is belekódolnak, amiért egyébként csodálkoztam is, hiszen az önök kormánya állandóan azt mondja, hogy a háztáji gazdálkodást kívánják támogatni és a vidéki emberek önellátását. Ehhez képest meglehetősen furcsa volt, hogy megbüntetik a kiskert-, illetve zártkerttulajdonosokat egy ilyen aránytalan nagy teherrel azért, mert regisztrálniuk kell a földterületüket. Bár hozzá kell tennem, hogy nem ez az első olyan eset, amikor a kormány mást kommunikál az agrárium területén, és másként cselekszik.
Egyébként annak nagyon örülök, hogy államtitkár úr szintén megemlítette azt, hogy egy átlátható és mindenki számára elérhető földnyilvántartásra van szükség. Ezzel mi is teljes mértékben egyetértünk, és természetesen támogatunk minden ez irányú törekvést. Ugyanakkor szeretném megjegyezni, hogy pontosan emiatt adtam be egy módosító javaslatot még decemberben ehhez a törvényhez, amikor azt kértem, hogy a helyi földbizottságok számára tegyék lehetővé a településszintű lekérdezést a földnyilvántartásból, és ezt önök leszavazták.
Úgyhogy én itt ezúton szeretném akkor arra felhívni a figyelmet, hogy valóban nagyon fontos egy átlátható és mindenki számára elérhető földnyilvántartás, de akkor kérem, hogy tegyenek is lépéseket ebben az irányban. Tehát ezt a mostani törvénymódosítást, ami az önök hibáját korrigálja, támogatni fogjuk.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem