DR. CZOMBA SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. CZOMBA SÁNDOR
DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! A korhatár előtti nyugdíjak felülvizsgálata egyik eleme volt a Nyugdíj-biztosítási Alap egyensúlyának megteremtése érdekében tett intézkedésnek. Azt hiszem, azzal mindannyian egyetértünk, hogy mindazok számára, akik végigdolgozták a nyugdíjkorhatárig az életüket, hosszú távon is biztosítani kell a stabil, értékmegőrző nyugellátást. A Magyarország gazdasági stabilizálásáról szóló törvény szerint nyugellátást csak a nyugdíjkorhatár betöltésétől lehet megállapítani. Nem teljesen igaz az az állítás, tisztelt képviselő asszony, hogy egyébként ez a magyar államnak semmibe sem kerül, tehát miért vonul ki ebből a magyar állam. Szeretném jelezni, hogy például biztosította a természetbeni egészségügyi ellátás fedezetét, a nyugdíjas státusból adódó kedvezmények érvényesíthetők voltak, valamint például vállalkozóként vagy társas vállalkozásban jelentős társadalombiztosítási kedvezményt érvényesíthettek az érintettek.
A kormány az idősebb munkavállalók munkavállalási lehetőségét nem a nyugdíjazási rendszer lazításán keresztül, hanem más, egyébként a foglalkoztatási eszközrendszer keretében szeretné. Szeretném emlékeztetni önt a munkahelyvédelmi akcióterv kedvezményeire az 55 év felettiek vonatkozásában, és szeretném jelezni, hogy más egyéb, a munkaerő-piaci aktivitást serkentő javaslat is lesz a kormány előtt.
Tény azonban az, hogy valóban vannak olyan munkakörök, ahol bizony megkopik az erő egy idő után. Azt tudom önnek mondani, hogy a kormány folytat tárgyalásokat ebben az ügyben a leginkább érintettekkel. Ha találunk olyan megoldást, ami valóban nem kerül a magyar államnak egyébként költségvetési forintjába, hanem a munkaadó és a munkavállaló képes megegyezni és ennek megfelelő jogszabályi keretet tudunk biztosítani, akkor nyitottak vagyunk nem a korengedményes nyugdíj, hanem egyébként ennek a fajta ellátórendszernek a segítésére.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem