DR. HILLER ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! A hallgatói szerződések, vagy ahogy általában nevezik, a röghöz kötés intézménye a kormány felsőoktatás-politikai kudarcának egyik legbiztosabb megnyilvánulása. A hallgatói szerződés nyilvánvalóan adminisztratív eszköz, egyfajta kormányzati akadály arra, hogy a végzett diplomás szabadon dönthessen arról, hogy hol tud, és hol kíván dolgozni.
Miért is volt szükség ennek az intézménynek a kitalálására? Eredendően azért, mert nem tudták megakadályozni végzett és végzős orvosaink elvándorlását, és úgy gondolták, jobb, ha korlátozzák a lehetőségeiket, mintsem hogy valós megoldást tudtak volna kínálni. Aztán ez az ötlet annyira megtetszett, hogy kiterjesztették a felsőoktatás egész területére és mindazokra a hallgatókra, akik bármilyen formában államilag finanszírozott helyen tanulnak. Úgy tűnt a legjobbnak, hogy ha már nem tudtak megfelelő megoldást nyújtani, és az önfinanszírozó felsőoktatási kormányzati terv csúfosan megbukott, hogy a felsőoktatásban az ehhez kapcsolódó finanszírozási rombolást itt hagyják, és az a legegyszerűbb, ha jogszabályi akadállyal gátat szabnak a végzett hallgatók szabad akaratának.
Látva az ellenállást és a felháborodás mértékét, már azt sem tartották elégnek, hogy szaktörvénybe foglalják, és most arra készülnek, hogy az alkotmány szintjére emelik ezt az adminisztratív akadályt, ami, valljuk meg, mégiscsak páratlan a hazai jogtörténetben, bár mióta a kormánykörökben is közkedvelt Magyar Művészeti Akadémia is az alaptörvény fontos részévé lett, tulajdonképpen csodálkozásra már nincsen ok.
Tisztelt Államtitkár Úr! Önök büszkén számolnak be arról, hogy tárgyalások eredményeként hazánk az elkövetkező években sok-sok milliárd forint értékben jut európai uniós támogatáshoz, és összességében többet kapunk, mint amennyit fizetünk. Vagyis túl az eszmeiségen, az európai uniós tagságunk nekünk anyagi értelemben is megéri. Az Unió egyik alapeszméje, amiért az alapítók és a később csatlakozók ezt az egészet létrehozták és fenntartani érdemesnek tartják, a munkaerő szabad áramlása.
Akkor hogy van ez, államtitkár úr? Az Uniótól elvárjuk, hogy fizessen, de az Unió egyik alapelvét korlátozzuk. Nem beszélve arról, hogy a hallgatói szerződések nagyon nehezen ellenőrizhetők, kijátszhatók, és ma már hallani, hogy elsősorban Nyugat-Magyarországon egy új virágzó üzletág jön létre a diplomások formális magyarországi bejelentésére, majd külföldre utaztatására kedvező járulék ellenében. Tényleg ezt akarják?
Arra kérem, hogy válaszoljon a fenti kérdésekre, amelyek épp felvételi idején (Az elnök csengetéssel jelzi a felszólalási idő leteltét.) sok tízezer magyar fiatalt foglalkoztatnak.
Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem