MIRKÓCZKI ÁDÁM

Teljes szövegű keresés

MIRKÓCZKI ÁDÁM
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ha csak annyit mondok, hogy Szigethalom, Szolnok, Debrecen, akkor nem állítok sem kevesebbet, sem többet, mint hogy az év első három napján három brutális bűncselekmény, köztük halálesettel járó késelés is megtörtént. Három nap az új évből, és három ilyen gyalázat csak azok közül, amelyek nagy sajtóvisszhangot váltottak ki.
Túl kéne lépnünk végre az általános kommunikáción, ami a Belügyminisztériumot illeti, hiszen hiába avatnak újabb és újabb rendőri egységeket - ha jól tudom, most 3500 főnél jár az e kormány által felavatott rendőrök száma. Érdemes lenne egyébként azt is hozzátenni, hogy ez idő alatt hány rendőr ment nyugdíjba, vagy mennyi hagyta ott a pályát, mert erről nem nagyon szólnak a hírek, de nem is ez a lényeg. Hiába az új rendőri egységek tucatjai is, ha a rendőrség döntő részben sajnos a tisztességes embereket, főleg a közlekedőket vegzálja, és felsőbb parancsra pénzbehajtással foglalkozik. Nem segített sem a Btk.-szigorítás, sem a három csapás, sem semmilyen más kormányzati lépés. Viszont kifejezetten ártott és kifejezetten rombolt az, amit önök úgy alkottak meg, mint egyenruhás bűnözés, kriminalizálva ezzel olyan tisztességes fiatalok és tenni akaró magyar emberek tucatjait, százait, akik önszántukból, önerejükből a közrendet, a közbiztonságot kívánták előmozdítani és javítani.
Ezeket az embereket a kormányzat részéről nem büntetni, hanem támogatni kéne. Más normális országokban örülnek, ha önként, önerőből ilyen fiatalok ilyen feladatot és közbiztonság szempontjából fontos dolgokat vállalnak. Ezeket az embereket tehát támogassa végre a kormány. Senki nem akarja, fejezzük be azt a hazugságot, hogy bárki is az állam erőszak-monopóliumát akarja megdönteni, sokkal inkább segítenék! De az nem normális, hogy ellenzéki politikusokhoz fordul egy egész község, hogy tegyünk valamit a közrend ellen! (Sic!)
Kérdezem tehát, mikor kívánja a kormány végre érdemben támogatni a civil szerveződéseket. (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem