DR. NAVRACSICS TIBOR

Teljes szövegű keresés

DR. NAVRACSICS TIBOR
DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! A pártok finanszírozását, jogi személyek, civil szervezetek, alapítványok adományelfogadását szabályozzák a magyar törvények. Amennyiben ennek megfelelően történik bármely külföldi adomány, akkor azzal szemben természetesen a hatóságok nem léphetnek fel, akár tetszik önnek politikai értelemben, akár nem, ebből a szempontból a jogszabályokat semlegesen kell alkalmazni.
Amennyiben jogszabálysértésre vonatkozó információja van, akkor kérem, hogy minket értesítsen, illetve tegyen feljelentést - egy országgyűlési képviselőnek, amennyiben bűncselekmény gyanújával találkozik, kötelessége is feljelentést tenni.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem